E poszt keretein belül két film is ismertetésre kerül. Persze szorosan kötődnek egymáshoz, hiszen egy eredeti filmről lesz szó, illetve annak a remakeről. Ezzel nem célom rovatot indítani, mivel a jövőben nem lesz a blog szándékában ehhez hasonló bejegyzéseket publikálni.
Mocskos zsaru (1992)
Hazánkban úgy gondolom, hogy nemigen népszerű film Abel Ferrara Mocskos zsaruja, noha szűk körökben itt is kiharcolta magának a kultstátuszt. Amerikában azonban ez egy eléggé megkerülhetetlen filmnek számít, amihez nyilván hozzájárult a film korhatár besorolása (NC-17) is. Nem véletlen, hogy ezt a szokatlanul magas besorolást kapta, hiszen ritka dekadens és romlott Ferrara ezen munkája.
A film egy lecsúszott zsaru (Harvey Keitel) életébe ad betekintést. Kezdetben teljesen hétköznapinak látszik élete, majd rájövünk, hogy a Hadnagy (a filmben csak így van megnevezve) egy velejéig korrupt és kábszerfüggő életunt ember. Fogadásaival nagyobbnál nagyobb tartozásokat halmoz fel, amiből a kiutat egy kegyetlen bűntett megoldása vezethet ki.
A sztori bár korrekt, de közel sem azon van a hangsúly, hanem a '90-es évek első felének a nagyvárosi nyomorán. Ennél a filmnél hihetőbben és élet közelibb módon bemutatni a romlottságot én speciel még nem láttam. Tipikusan az a film, ami nem a cselekményével operál, hanem az atmoszférájával.
Nade aki legfőképp feledhetetlenné tette az alkotást, az Harvey Keitel. Már a Scorsese és Tarantino-filmek alapján is a kedvenceim közé tartozott, de amit ebben a filmben alakít, arról tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Játéka csak a legnagyobbakhoz fogható. Karaktere tökéletesen meg van írva, rendkívül komplex. Megfelelő egzisztenciája, családja van, és nyilván valaha egy rendes ember volt, de az idő múlásával igencsak padlóra került. Egyértelmű, hogy az idő vasfoga őrölte fel (hogy ezzel a képzavarral éljek) New York legnagyobb gödrében.
Kiemelt szerepe van a vallásnak, e film esetén a kereszténységnek. Jézus Krisztus alakja végigkíséri a filmet, és a bűntény is egy templomban történik, ahol szokatlan brutalitással van bemutatva egy apáca megerőszakolása. Nagyon érdekes, hogy Ferrara a vegytiszta nihilizmust mutatja be a Hadnagy karakterével, azonban alkotása meglehetősen keresztény szellemben készült, ugyanis egy kvázi megváltás-történet.
A mű nélkülöz bármilyen művészi allűrt (pedig Ferrara újabban art mozikat készít), nagyrészt klasszikus eszközökkel operál. Néhány jelenet viszont olyan hitelességgel van kamerára véve, mintha csak egy dokumentumfilm lenne. Ez a dokumentarista hatás leginkább a különféle drogfogyasztás közben érhető tetten. Kíméletlen naturalizmussal van bemutatva a kábszerhasználat, és itt aztán nincsen semmi prűdség. Hihetetlen precizitással alkották meg a filmnek ezt a vonalát. Az akkori drogok mindegyike be van mutatva, mind fogyasztásában, mind az emberre gyakorolt hatásában. Főhősünk a szerek mellett végig alkoholizálja a filmet, így persze ritkaságszámba megy a józan pillanatok száma.
Nincs mese, bevallom, hogy ez a film elementáris hatással volt rám. Megalkuvást nem ismerve mutatja be az emberi lélek legsötétebb bugyrait. Hangvétele keserű, mint egy fájó elégia. Ferraranak sikerült alighanem a leghitelesebben bemutatnia az amerikai poklot. A Hadnagy kálváriája Harvey Keitel tolmácsolásában feledhetetlen filmélménnyel szolgál. Az önpusztításnak és a kiüresedésnek a legszélesebb skálája van prezentálva ebben az alkotásban. A Hadnagy egy igazi anti-hős, akit persze szán a néző, de azonosulni aligha lehet vele. Egyszer mindenkinek ajánlom megtapasztalni Abel Ferrara művének a szikár mocskát. A játékidő csupán bő másfél óra, de a hosszas, kínzóan nyomasztó és meghökkentő jelenetekhez garantált emésztés szükséges.
Mocskos zsaru - New Orleans utcáin (2009)
Felmerült a híre, hogy a kultikus remekműnek 2009-ben elkészül a remake-je, ráadásul a direktori székbe nem kisebb alkotó, mint Werner Herzog kerül. Ebből persze volt egy kis balhé, és az ellenszelek ellenére Herzog hajthatatlan volt a film elkészítésével kapcsolatban. A produkcióval való ellenszenvet azonban felváltotta a kritikusok pozitív véleménye, majd a végső változatot beválogatták a Velencei Filmfesztivál versenyprogramjába, ahonnan Herzognak nem kellett üres kézzel távoznia.
A történetről nem áll szándékomban értekezni, hiszen nagy vonalakban ugyanaz, mint az elődje. A züllött zsaru ugyanúgy adott, ezúttal az ekkoriban mélypontján lévő Nicholas Cage főszereplésével. Herzog tulajdonképp csak a cselekményt áthelyezte a Katrina hurrikán pusztítása utáni New Orleansba és hozzáadott egy szándékosan gagyi szerelmi szálat, és egy még inkább röhejes gengszterszálat.
Amit az alkotással kapcsolatban egyből le kell szögezni, az az a tény, hogy ez egy komédia. Méghozzá első osztályú. Kezdetben körvonalazódni látszódik valamiféle komolyabb sztori, de egy bizonyos drogadag után mintha minden kifordulna magából és teljesen önreflexív, illetve abszurd stílusba vált az alkotás. Ezt én csak üdvözölni tudtam, mivel egy igen középszerű zsarufilmre számítottam, noha tisztába voltam a mű rendezőjével.
Nicholas Cage ugyebár egy bukott színésznek lett elkönyvelve, amiben természetesen van is valami. Számos köpedelmes filmben vállalt szerepet, főként az utóbbi években, de én alapvetően egy jó színésznek tartom.
Karrierje kezdetén már egy számomra különösen meghatározó zseniális alkotásban játszik egészen jól, a Lynch által rendezett Veszett a világban. 1995-ben aztán egy elképesztően letargikus filmben alkot maradandót, a Las Vegas végállomásban. De hasonlóképpen nagyot alakít az Ál/Arcban is, Travoltával karöltve. De hogy visszatérjek Herzog filmjére, fontosabb szerepekben még feltűnik Eva Mendes és Xzibit is, akik színészi kvalitásaik maximumát hozva alakítanak rájuk bízható klisé-karaktereket. Val Kilmert is előhozta Herzog a B-filmekből, sajna ő kevesebbet van vásznon.
Nem is igen ragoznám túl a Mocskos zsaru újrázását, mivel amit a rendező akart, azt megvalósította. Egy ízig-vérig nyomasztó pokoljárást adaptált meglehetősen egyedi módon közel két évtizeddel később. Érdekesség, hogy a német direktor egészében kihagyta az eredeti filmből a vallási tartalmat, ami ott erős vezérmotívumként szolgált. Az alkotás nem akar többnek lenni, mint amire a készítők hívatták, csupán egy elegánsan humoros, sajátos rendezői stílusjegyekkel teli tűzdelt mestermunka.
Mocskos zsaru (1992): 9/10
Mocskos zsaru - New Orleans utcáin (2009): 7/10
