A poszt témája egy másik blogon folytatott beszélgetés közben formálódott meg a fejemben, nevezetesen, hogy tényleg már csak rebootok, remake-ek, adaptációk, folytatások és előzmények jönnek létre, és az álomgyár valóban kifogyott a valódi ötletekből? A tavalyi évértékelős posztomban még a PerfectInsanity-n eleget ostoroztam a jelenséget, de úgy gondolom itt az ideje egy kicsit komolyabban kivesézni.

John Carter, Az éhezők viadala, A titánok haragja, A bosszúállók, Prometheus, MiB 3, A csodálatos pókember, A sötét lovag: Felemelkedés, Total Recall, A Bourne-örökség. Mi a közös ezen lista szereplőiben? Az, hogy mindegyik egy korábbi műre támaszkodik valamilyen szinten, illetve, hogy összességében nagyjából a nézők 90%-át ők vonzották (vonzzák majd) a moziba. Ennél azonban még ijesztőbb a tendencia, ahogy napról-napra újabb sokk ér a filmdroid blogon azt olvasva, hogy éppen Isaac Newtonból csinálnak akcióhőst vagy a Monopoly alapján forgatnak filmet. (Néhány ihletettebb és felettébb ráérő ember egyébként elkészítette az aknakereső mozis verzióját, a remekművet itt lehet megtekinteni.) Arról már nem is beszélek, hogy lassan már szinte a különböző külföldi filmek premierjét sem várják meg, hogy bejelentsék azok amerikai verzióját.

Azonban sokak számára a probléma nem is egyértelmű, mindenki más miatt támadja ezt a jelenséget, de én mégis megpróbálom összefoglalni a véleményeket: szerintem ami a legrosszabb nekünk (nézőknek), hogy a stúdiók profitszerzés céljából sokszor a már bevált (vagy általunk ismert, vagy folytatásként nagyon erőltetett) történeteket részesítik előnyben, sok tehetséges írótól és rendezőtől véve el a lehetőséget. Ráadásul többségében az untig ismert sablonokat ismételgetik (ld. Marvel-filmek 2003-2011), rengeteg új impulzustól fosztva meg minket.

De mik lehetnek a mögöttes okok? Tényleg kifogytak az ötletekből a forgatókönyvírók? Kézenfekvő megoldás erre igennel válaszolni, és azt mondani, hogy amit meg lehet csinálni, azt már megcsinálták. A filmtörténelem első 90-100 éves időszakában (nagyjából 1990-nel bezárólag) jellemzően sem az anyagi, sem a technikai feltételek nem álltak rendelkezésre ahhoz, hogy bármilyen elvetemült elképzelés megvalósítható legyen, de aztán valahol a Jurassic Park megjelenése idején megtört a jég, és hirtelen lehetővé vált minden rendező számára, hogy az idáig megvalósíthatatlan álmait a vászonra vigye. Mi sem példázza ezt jobban, mint James Cameron szavai, miszerint az Avatart azért tervezte több, mint egy évtizeden keresztül, mert csak 2009-ben lett adott az a technika, amivel a mű elkészíthetővé vált. Aztán azt a természtes jelenséget sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az évek múlásával egyre bővül az filmek tára (sőt, szerintem évről-évre is több mű készül) , viszont feldolgozható téma pont ugyanannyi marad és egy idő után már akaratlanul is a korábbi alkotások elemeihez nyúl az ember. (Én az utóbbi időben 2-3 zseniálisnak tartott filmötletem is kikukáztam, miután ráleltem azokra a prodkciókra, amelyek pont ugyanabból a koncepcióból indulnak ki). Számomra például hatalmas csalódást jelentett, amikor felfedeztem, hogy a tavalyi év egyik legjobbjának számító Forráskód egy másik, A fiók címre hallgató film elég durva lenyúlása.

De lehet beszélni gazdasági okokról is. Aki valamennyit is ért a befektetéshez, annak számára elég egyértelmű a választás, ha egy százmilliókat hozott Transformers folytatása, vagy egy ismeretlen szerző első forgatókönyve között kell dönteni. És hozzá kell tennem, hogy itt bizony nem olyan összegekről van szó, amelyekkel könnyű kockázatot vállalni, csak az érzékletesség kedvéért: a Prometheus első hétvégi bevételének megfelelő összegből itthon 25 ezer közmunkást foglalkoztatnak. És gyakoroljunk egy kis önkritikát: a saját felelősségünket sem vitathatjuk el. A Pirate Bay népszerűségével egyenes arányban terjedt el az a mentalitás, hogy csak azokra a produkciókra megyünk el a moziba, amelyeknek a filmélményét nem tudjuk az otthon kényelmében egy blu-ray rippel és egy hdtv-vel repordukálni. Persze lehet hibáztatni az irracionálisan magas jegyárakat, de amíg az átlag nézőt az IMAX3D varázsszóval és Megan Fox domborulataival moziba lehet csábítani, tekintet nélkül az adott film minőségére, addig Michael Bay mindig is győzedelmeskedni fog Darren Aronofsky felett a box office eredményekben.

Ennél a pontnál a trollok már valószínűleg készítik az ütősebbnél ütősebb egymondatosokat, az átlag olvasóban pedig dúl az indulat azt látva, hogy milyen baromságokat és nyilvánvaló ellentmondásokat írok le. Mert hogy a poszt elején felsorolt filmek nagy része bizony szöges ellentétben áll az általam sorakoztatott érvekkel. Az éhezők viadala vagy éppen A gyűrűk ura olyan adaptációk, amelyek nélkül szegényebb lenne a filmvilág, de a Nem vénnek való vidék-nek sem róható fel különösebben, hogy eredetileg könyvben létezett. A Prometheusba előzmény volta ellenére több eredetiség szorult, mint sok más eredeti ötletbe. És mi lett volna, ha A tégla Jack Nicholson zseniális alakításával együtt meg sem születik, mert megelégszünk az eredeti verzióval? Christopher Nolannek pedig csak hálát adhatunk, hogy újraélesztette a Batman-sorozatot. (És arra gondoltunk már, hogy A jedi visszatér is egy folytatásfilm?)

Tehát számomra a lényeg valahol itt van: nem az számít, hogy Nolan kitalálja-e a 23. új szuperhőst (teljesen feleslegesen), hanem az a munka, amit az eddig ezerszer feldolgozott figurába beletett. Hasonló módon nem tudok különbséget tenni Joss Whedon Serenity-je és A bosszúállók között ilyen alapon. Tehetséges alkotók mindig is vannak és lesznek, attól függetlenül, hogy éppen saját univerzumukban játszódik a film, vagy Stan Lee-ében. És ahogy azt is írtam, hogy egyre több produkció készül, fel kell ismernünk azt is, hogy ezzel együtt egyre több rossz produkció is készül, amelyeket aztán a média tömegesen zúdít ránk. Ezek alapján én azt látom, hogy bár kétségtelenül meghatározó tényező, az igénytelenséget és a színvonaltalanságot nem a film folytatás/előzmény/adaptáció/remake/reboot volta adja, hanem a készítők ötlettelensége, az új impulzusokat meg nem a címszereplő nevétől vagy egy előzmény hiányától kapjuk, hanem a forgatókönyvíró és a rendező személyétől.