A Hungarikum rovatban a magyar filmek taglalásával foglalkozunk, legfőbb szempontunk az, hogy néhány néző számára eljuttassunk olyan hazánk-beli alkotásokat, amelyek talán kevésbé ismertek, de híresebb darabok is sorra kerülnek majd.

A dühöngő fiatalság. Ez a téma talán a legszavatosabb a filmrendezés terén, hisz a fiatal generáció dühöngése már századok óta  betölti azt a bizonyos poharat érettebb társaiknál. Sopsits Árpád ezt a témát próbálja viszonylag új aspektusból megközelíteni, egy elképesztően szívszorító drámán keresztül.

A történet hét fiatalról szól, akik kiüresedett életük miatt egymáshoz menekülnek, így megalakítva egy érdekes "szektát" ahol azt próbálják megfejteni, van-e értelme az életnek. Főhőseink dühöngenek, veszélyes hazárdjátékokat játszanak, és gyakran az életüket kockáztatják a bugyuta céljaik érdekében. Ahogy belemerülnek saját elveikbe, a fiatalok szemei előtt folyamatosan tárulnak fel a világ talán legsötétebb dolgai, az elhagyatottság, és a szülők nemtörődömsége.

Kezdeném a lényeggel. A hetedik kör közel sem tökéletes film, mégis olyan hatásfokkal támad elveivel a nézőre, amelyet magyar filmnél még nem tapasztaltam. Ez talán a legnagyobb pozitívum is, Sopsits radikális kifejezőmódja ugyanis céltudatosan ráül az ember lelkére, a letisztult rendezői munka , és a kimért, sztoikus hangvétel pedig csak erősíti azon tényeket, amelyeket a film fiataljai próbálnak feltárni.

Mert hogy azok, vagyis a mű valós mondanivalói igen velősek, talán a huszonegyedik század legrelevánsabb problémái, mégpedig a fiatalok elkallódása. A film próbál válaszokat találni , a filozófiai előadásmód pedig olyan hangulatot teremt, amely nem hogy nehezen emészthető, de csontig behatolóan lehangoló, így elképesztően nehéz végignézni az amúgy elég rövid filmet.

A hetedik kör technikai téren tű precíz. Az operamunka emelendő ki talán, amely (főleg hazánk alkotásaihoz képest) kiemelkedően jó, és letisztult, Győri Márk képei és beállításai olyan  faktort adnak az amúgy is művészi hangulathoz, amelyek a film végével bezáróan tökéletes atmoszférává olvadnak össze. A színek főleg a sivár,kietlen skálán mozognak, ezzel erősítve az amúgy is kilátástalan hangulatot.

Viszont sajnos vannak irtó nagy negatívumok is, mégpedig a színészi játékok. Sajnos fiatal szereplőink nagy többsége igen gyenge, az elmondott mondataik (amelyek amúgy nagyszerűen megírtak) legtöbbje sajnos olvasottnak hat. Azonban itt is akadnak üdítő kivételek; Csuja Imre mellékszereplése kiváló például az alkoholista apa szerepében, a fiatalok közül pedig Magyar Tekla kiemelendő, aki nagyszerű játékával hozza az amúgy igen jól megírt karakterét.

A hetedik kör egy nagyon furcsa alkotás, mármint magyar szemlélettel, ugyanis kevés ennyire zord jövőképet festő filmmel találkozni kis hazánkban. Sopsits Árpád művét mindenkinek ajánlom, főleg azoknak, akik temetik a magyar filmgyártást. Nagyszerű alkotás ez, a fiatalok problémáiról, a gyermekeiket elhanyagoló szülőkről, és az elhagyatottságról. A lezárás pedig megrázó és lehangoló is egyben, pláne ha úgy vesszük, hogy az egész filmet egy valós eseményre szabták.

8/10