A bosszú asszonya / Chinjeolhan geumjassi (2005)
2012. május 20. írta: FroG

A bosszú asszonya / Chinjeolhan geumjassi (2005)

http://www.moviesonline.ca/movie-gallery/albums/userpics//poster_sympathy_for_lady_vengeance2.jpgElérkezett ez a pillanat is, befejezem a Bosszú trilógia taglalását, mégpedig a 2005-ös, A bosszú asszonya című művel.

Geum-ja Lee (Lee Yeong-ae) több év börtön után szabadul, ahová kényszerűségből vonult be, ugyanis Mr. Baek  (Choi Min-sik) zsarolása miatt egy gyilkosságot kellett magára vállalnia, különben az Ő lánya is meghal. Geum-ja szabadulása után nem nyugszik bele sorsába, a börtönben kitervelt bosszú akciót akarja végrehajtani, azonban olyan rejtélyekre bukkan, amelyekre Ő sem számított.


A bosszú asszonya azt hiszem a legjobb lezárás, amelyet csak egy trilógia kaphatott. Annyira egyedi, művészi és szép, hogy a párját ritkítja még a nagyszabású filmek között is. Ez a pozitív érdem pedig abszolút Park műve, a dél-koreai rendező ugyanis  nem akar kompromisszumot kötni az átlagossal, és meglovagolni az Oldboy által keltett sikerhullámot, hanem egy merőbán más filmet rakott össze. A forgatókönyv ismét tökéletes, azonban itt valahogy más hangulatot generál Park szkriptje. Az elején felgyorsulnak az események, igazából úgy kb. 35 percig kissé kusza a film, azonban ez nagyon jót tesz neki. Amúgy a tempó alapjában véve nyugodt, és végig kimért, a történések pedig nagyon szoros logikai összefüggésben állnak egymással, egyetlen egy buktató sincs.

Ami még külön kiemelendő az a vizualitás, amely frenetikus. Olyan látványvilággal dolgozik a film, amelyre még az Oldboy sem volt képes, néhány egyedi megvilágítás, valamint a havas jelentek is elképesztően szépek, és egyediek. Az is tetszett, hogy a film nem próbál a brutalitással berobbanni a köztudatba, így bár vannak véres jelenetek, a legtöbb agressziót inkább a színfalak mögött játsszák le.

A legnagyobb pozitívumok még hátravannak. Choi Min-sik és Lee Yeong-ae olyan színészpárost alakít, amelyet már nagyon rég nem láttam vásznon. Végig e két szereplő konfliktusára épül a film, amely a végső csavarnál csúcsosodik ki. Choi Min-sik egyszerűen frenetikus, annyira behatóan alárendeli magát a szemétláda pszichopata szerepébe, amely egyedülálló a filmvilágban, nagyon ütnivaló figurát alkotott meg. Lee Yeong-ae pedig hódít nagyszerű, végig magabiztos kisugárzásával, amely biztos jó néhány férfi nézőt levesz majd a lábáról.

http://cineawesome.com/wp-content/uploads/2011/09/LadyVengeance9.jpgSzándékosan a végére hagytam azt, amellyel a film talán a legnagyobbat kaszálja. A bosszú asszonya az egyik legszebb alkotás, amelyet valaha láttam, és nem csak vizualitás terén alkot maradandót, hanem az érzelmek megfogalmazásának is hatalmas szerepe van annak, hogy az összkép ennyire gyönyörű lett, a végső tőrdöfést ezen a téren a zene adja meg, a melodikus dallamokkal operáló művészi szerzemények annyira gyönyörűek, hogy azóta is hallgatom őket.

A bosszú asszonya tehát a tökéletes befejezés egy ekkora létjogosultságot szerző trilógiához, hisz végig nagyszerű, logikai buktatóktól mentes, jók a színészi játékai, a vizualitás pedig elképesztő. A lezárásról pedig még nem is tettem említést, Park az utóbbi évek legszebb fináléját dobta össze egy akkora morális csavarral, amely garantáltan hatással lesz mindenkire.

Az első 35 perc kuszasága miatt 9/10.

 

Összességében elmondhatom, hogy életem végéig maradandó emlékeket szereztem ezzel a három filmmel, de főleg utóbbi kettővel. Nagyszerű műveket ismertem meg brutalitásról, bosszúról, kilátástalanságról, de összességében mindháromban volt valami, ami egy kicsit is megfogott. Nagyszerű élmény volt mindhárom film, az Oldboy és A bosszú asszonya is hihetetlenül megható, magával ragadó alkotás, A bosszú ura pedig a maga kopár módján képes csontig hatoló drámát alkotni. Nah és többek között az is kiderült, milyen veszett jó  színész Choi Min-sik. Brávó Chan Wook-Park !

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr134525822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Death/Mortis 2012.05.21. 23:46:46

Azért megfigyelhető a tendencia: testi kín csökkenése, lelki problémák növekedése. Szép ellentétpár s ritka tudatos szerkesztés.
süti beállítások módosítása