Úgy gondoltam a hétvégét Chan-wook Park Bosszú trilógiájára áldozom, melynek első darabjával ma foglalkozom.

Ryu ( Ha-kyun Shin) egy süketnéma fiú, aki nővérének próbál vesét szerezni. Azonban mivel árvák és szegény családból származnak, főhősünk lepaktál a szervkereskedőkkel, akik azonban átverik őt. Nincs mit tennie, Ryuk végső elkeseredésében elrabolja egykori főnöke lányát, amely cselekedetével olyan bosszúállási hullámot  indít el, amelyre senki sem számított volna.

Kezdjük talán a leglényegesebb ponttal: a film a végletekig elmenve naturális és végig rideg. Ennek apropóján Park minden erőfeszítésével azon volt, hogy a cselekmény kegyetlenségi rátáját növelje, jelenthetem, sikerült is neki. A bosszú ura ugyanis korántsem babazsúrokra való, de nem csak brutalitása, hanem hideg hangvétele és elképesztően drámai befejezése miatt sem. (Folytatás a tovább után)

Azonban bármennyire is nagy hatással van a nézőre, a film engem nem tudott meggyőzni. Ennek legfőbb oka főhősünk karaktere, amely jó ugyan, de fogyatékosságából adódóan velem nem tudta megszerettetni magát, viszont azt el kell ismerni, hogy az Őt alakító Ha-kyun Shin játéka nagyon jó volt.

A másik nagy negatívum számomra a forgatókönyv volt. A Park által írt szkript legnagyobb hibája talán a tempója, amely a film közepén igencsak cammogóvá válik , azonban ez alapjában véve nálam nem lenne baj, hisz szeretem a lassan folyó filmeket, de valahogy mégis negatív hatást gyakorolt rám, nem tudom miért. Ezen felül bármennyire is próbál Park magas érzelmeket generálni a nézőktől, nálam végig kissé nyers maradt a film, talán ennek köszönhető a legjobban, hogy elmaradt a hanyatt vágó effektus.

Viszont a film letagadhatatlanul arat a technikai megvalósítás terén. A kameramunka nagyon egyedi beállításokat és megvilágosításokat alkalmaz, ebből adódóan pedig a hangulat jól eltalált, és végig ráül a nézőre, ráadásul a fényképezés is gyönyörű, fakó színekkel operál. A zenék és a vágás is rendkívül dinamikus, előbbi tetőzi igazán a drámai atmoszférát, ami a film talán legnagyobb dicsérendő pontja.

A Bosszú ura egy rendkívül jó alkotás, drámaian megkomponált művészi darab, ami azonban sokkal ütősebb is lehetett volna, ha Park egy kicsit jobban kibontja a karaktereket, vagy az érzelmek átadása sikerül maradéktalanul. Így azonban megmaradt egy rendkívül rideg, életszerű drámának, amely miután megnéztük, garantáltan emlékezetes marad.

8/10