Úton az új haza felé. Ez a kötet azokat az évtizedeket öleli fel, amelyet a magyarok még Etelközben töltöttek, mielőtt elindultak volna új hazájukba. Az előnye és a hátránya pontosan ez a könyvnek, hiszen óriási időszakot ölel fel, ezzel egyrészt rengeteg információra tehetünk szert ebből a korszakból, másrészt viszont nagyon kevés idő és energia marad a karakterépítésre és a történetmesélésre. Ráadásul folyamatosan ugrálunk az időben, ami szintén nem tesz jót a sztorinak, összességében azonban ez egy jó történelmi regény, a szokásos Urbánszki-színvonalon. Egy átmeneti korszakot ábrázol az író, amikor már készülnek a magyarok az új hazába, de még a megszokott mederben zajlik az életük sok-sok éven át. Álmos tartja össze a szövetséget, azonban ez a történet már nem róla szól alapvetően, hanem a fiairól, Árpádról és Kurszánról. Előbbi a kijelölt örököse, utóbbi a gyula tisztség viselője lesz, azonban mindketten saját maguknak köszönhetik a karrierjüket, hiszen egyikük sem az elsőszülött fiú volt, de ők voltak a legalkalmasabbak a tisztségeik betöltésére, rátermettségüket hosszú évek kemény munkájával bizonyították be mind édesapjuknak, mind a többi fejedelemnek, akik végül elfogadták őket vezetőknek. Nincs hiány csatákból, kalandokból, ugyanakkor bepillantást nyerünk a politika boszorkánykonyhájába is, Álmos nagyon ügyesen keveri a kártyákat a háttérben, miközben utódai derekasan kiveszik a részüket a harcokból. Ez továbbra is egy macsó történet, romantikának nincs helye benne, újra találkozhatunk benne régi ismerőseinkkel, akiknek figyelemmel kísérhetjük a sorsát, miközben tudomást szerezhetünk arról, hogyan éltek őseink Etelközben. Nem ez a sorozat legjobb darabja, de a saját műfajában kiemelkedő alkotás.

850-ben járunk, Álmos egyik felesége gyermeket vár, aki fiú lesz, és mivel tudja, hogy édesanyja alacsony származása miatt sohasem lehet fejedelem, ezért óriási ambícióval vág bele abba, hogy minél magasabb pozícióban jusson. Árpádnak megvan az esélye arra, hogy fejedelem legyen, azonban addig nagyon sokat kell bizonyítania....

889-ben záródik a történet, azzal, hogy elindulnak a magyarok új hazájukba, addig azonban még rengeteg minden történik velük. Érdekes, hogy a történet szerint nem a besenyők támadásai miatt kezdődött meg alapvetően a költözés, az utószóban a szerző meg is magyarázza, hogy miért döntött így. A történet során rengeteg információt szerzünk arról, hogy milyen soknemzetiségű helyszín volt Etelköz, és az új haza egyaránt, illetve milyen népekkel találkoztak a magyarok mindkét helyszínen. Hiszen ebben az időszakban már gyakran megfordultak a leendő új hazában, sok felderítő útra került sor, szépen lassan megismerkedtek az új lakóhelyükkel, felmérték a terepet, tájékozódtak, terveztek. Mindeközben Etelközben több csatára is sor került, miközben az új hazában Szvatopluk kérte a magyarok segítségét az ellenségeivel szemben. Átmeneti korszak volt ez, már tudták, hogy költözi fognak, de még csak az előkészületeknél tartottak, nagyon sokat kellett ravaszkodnia Álmosnak, harcolnia Árpádnak és Kurszánnak, hogy ténylegesen elinduljanak a családok az új helyszínre. És pont ez a rész veszett el a rengeteg részletben szerintem, mert miközben egyik kalandból a másikba esünk, nem látszik a tényleges készülődés, nagyon hirtelen történik a végén a költözés kezdete, nincs átmenet, ezért a katarzis elmarad a végén.

A szerelemnek nincs helye ebben a történetben, ettől függetlenül azonban megismerhetjük Árpád és legkisebb fia, Jutocsa édesanyja közötti vonzalom kialakulását, és ez a pusztai románc nagyon jót tesz a történetnek. Jutocsa figyelemreméltó kalandokon megy keresztül, melynek során megismerhetjük, hogyan éltek akkoriban a pásztorok és az alsóbb néposztályhoz tartozó emberek, nemcsak a fejedelmi család mindennapjait kísérhetjük figyelemmel. Nagy erőssége ez a történetnek, hiszen így a társadalom minden szintjének a hétköznapjaiba betekintést nyerhetünk, teljes képet kaphatunk arról, hogyan éltek őseink Etelközben. Az izgalmas kalandok közepette azonban kisebb kavarodást okoz, hogy nem mindig ugyanazon az idősíkon játszódnak az események, ezért sokszor kapkodni kell a fejünket, hogy most pontosan hol is tartunk időben és térben, nem biztos, hogy jó ötlet volt ez a több idősík a történet szempontjából. Az apák és fiúk története talán túlságosan összekeveredik néha, ezért nem mindig követhető kristálytisztán a sztori időrendje.

A magyarokon túl megismerhetjük olyan népek életét, mint a besenyők, a longobárdok vagy a kereskedő népek, bepillantást nyerhetünk az utolsó pillanatait élő Kazár Birodalom mindennapjait, figyelemmel kísérhetjük, hogyan változnak meg a viszonyok, amelyek a magyarokat végül arra késztetik, hogy új hazát keressenek maguknak. Egy óriási multikulturális kavalkád adja a hátterét a kalandoknak, azonban az akció ezúttal többször is a történet elé helyeződik, és a karakterekre sincs túl sok idő, talán túl sokat akart elmondani a szerző erről az időszakról, és elveszett a részletekben, nem állt össze egységes egésszé a történet. Mindezzel együtt ez egy jó könyv, remek történelmi kalandregény, amelynek sodró üteme magával tudja ragadni az olvasót. Azonban a sorozat többi részével összehasonlítva egy kicsit gyengébbre sikerült, mint a korábbiak, de nem könnyű egy ilyen átmeneti korszakról, egy ekkora időszakról szóló történetet elmesélni. 

8/10

A könyvet a Lazi kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.