A Marvel mozis univerzuma a közelmúlt egyik legambiciózusabb vállalkozása, amely összességében minőséget és bevételeket tekintve is nagy sikernek mondható. Ha felidézzük az utóbbi éveket, láthatjuk, hogy a képregényfilmes szcénában igen egyedi az a dominancia, amelyet Amerika Kapitány és társai kialakítottak – a Marvel gyakorlatilag letarolta a pénztárakat, viszont érezhetően a kisebb „puffokkal” is a legnagyobb durranásra készült. Erre egészen idén májusig kellett várni, azonban abszolút megérte vágni a centit: Anthony és Joe Russo filmje szinte garantáltan letarolja mind az egyszeri nézőket, mind a rajongókat, valamint véleményem szerint a kritikusokat is.

Pedig a Végtelen háború eléggé nehéz vállalás volt, annyi karaktert kellett benne ütköztetni, amelyre még a Marvel filmes univerzumában sem volt példa, ebből adódóan talán jogosan várhattunk egy olyan alkotást, ami a sok szereplője miatt gyakorlatilag semerre sem tart. Azonban a Russo-fivérek ismét bizonyították, hogy kifejezetten erős kezű rendezők: olyan jó érzékkel súlyozták a karaktereket, hogy az egymáshoz viszonyuló kapcsolatuk, valamint a saját szerepük a történetben ugyan fontos dramaturgiai szerepet lát el, de nem használják túl őket – két hős nem találkozik csak azért, hogy egyszerre legyenek a vásznon.

Ez a józan hozzáállás pedig talán épp a karakterek praktikus használata miatt a film egészén is tetten érhető. A forgatókönyvben minden akciónak, drámai momentumnak és fordulatnak is megágyazott helye van, a sztori ennek köszönhetően szinte mentes a fekete foltoktól, vagy az átgondolatlan szekvenciáktól – Russóék ügyesen játszanak azzal, hogy a különböző világok ütköztetéséből valamilyen érdekes szituációt alkossanak.

Ebből adódóan az elsőre elrettentőnek tűnő 150 perc is könnyen elrepül, a néző garantáltan jól szórakozik majd a filmen, viszont ezzel együtt a Végtelen háború talán a legborúsabb hangulatú film az univerzumban, amelyet nem a szürkés fényképezéssel, vagy a realista hozzáállással éri el, mint mondjuk korábban, hanem sokkal inkább azzal, hogy a sztori szerves részét alkotó Thanos olyan fenyegetést jelent hőseinkre, amilyennel még nem találkoztunk az univerzumban.

Az antagonisták ugyan összességében nem a Marvel-filmek legerősebb pontjai, de Thanossal találtak egy megfelelő személyt arra, hogy a jól ismert karaktereknek méltó ellenfele legyen. Ha belegondolunk, ez egy elkerülhetetlen folyamat volt, mert egy ilyen erős hőscsapat számára elengedhetetlen egy olyan ellenpont, amelyet nem gyerekjáték legyőzni. Thanos viszont nem csak az ereje miatt kiemelkedő gonosz, hanem azért, mert jellemét erős tónusokkal sikerült árnyalni, és ugyan motivációja az emberi erkölcs számára elfogadhatatlan, összességében mégsem velejéig gonosz, hanem olyan hús-vér jellem, amely kellő súllyal rendelkezik a sok pozitív szereplővel szemben.

Kellemes és kellemetlen probléma egyben, hogy spoilerek nélkül gyakorlatilag lehetetlen belemenni a Végtelen háború legnagyobb erényeibe, Russóék és a forgatókönyvírók ugyanis az MCU eddigi legerősebb történetét hegesztették össze, hátborzongató csavarokkal, vérbő csatákkal és olyan drámai pillanatokkal, amelyek alapvetően határozhatják meg a következő filmek minőségét és hangulatát is, valamint körömrágásra kényszerítik úgy a legkeményebb rajongót, mint a mezei filmnézőt.

9/10 

A Bosszúállók: Végtelen háború teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (mafab) oldalán