Ne vedd sertésnek, azaz sértésnek kedves Jónás, de hogy van az, hogy nem fog rajtad, Szaffin, Cafrinka anyón, a győzhetetlen Eugénon na és persze a lovag úron és Puzzolán meg a többieken az idő? Én már túl vagyok a negyvenen (nem sokkal, de mégis), de ugyanúgy betegre izgulom magam azon, hogy elnyerd végre az igazi kincset, ami természetesen nem a pénz, hanem a szerelem, és még mindig konstans nevetőgörcs közepette folytatom ezen tevékenységet, mint gyerekkoromban. Mert ebben a bájos rajzfilmben minden összejött, rímhányó Romhányi és a nemrégiben elhunyt Nepp József olyan poéncunamiról gondoskodott, amelyekből sok évtized után is fejből idéz mindenki, Dargay Attila remekül megrendezte Jónás de genere Botsinkay kalandjait, kiváló színészek kölcsönözték a hangjukat a legendás Pannónia Filmstúdió munkatársai által vászonra álmodott rajzfilmszereplőknek. Jókai Mór kisregényéből előbb operett született - ifj. Johann Strauss A cigánybárója - , majd kezelésbe vették az alkotók, az eredmény pedig egy megunhatatlan, vicces, de nem gyermeteg mese, amelyen még ennyi év után is rengeteget lehet nevetni, miközben a történet és a karakterek is teljesen rendben vannak. Egy lápi love story, amelyhez a történelem csak asszisztál, a hangsúly a humoron van, mégis magával ragadó ez a sodró lendületű történet, amely Eugéntól egészen a happy endig tart. Egy régi kedvenc, amelyet mindig elő lehet venni, ha rossz passzban vagyunk és mosolyt akarunk csalni az arcunkra.
Miután a győzhetetlen Eugén elfoglalta Temesvárt, a vár védőjének, Ahmed pasának és barátjának, Botsinkay Gáspárnak menekülnie kellett. A pasa lányát elvitte a víz, az apát lefejezte a szultán, az idősebb Botsinkay sem sokáig vigyázhatott Jónás fiára, akit vándorló cigányok neveltek fel. Amikor a császár kegyelmet adott a bújdosóknak, a fiatalember hazaindul, hogy visszaszerezze a házát és földjét, valamint megtalálja a pasa kincsét, amelyet valahol a birtokán ástak el. Azonban sok kaland vár még rá, amíg megtanulja, mi az igazi kincs...
Erős ember vagy? Akkor hord el magad! Ne gárgyulj már, Jónás! Én értelmiségi vagyok, okirathamisítás, méregkeverés, pénzhamisítás, filmkritika. Basil, te állat! Csak néhány kedvenc a rengeteg egysorosból, amelyet annak ellenére együtt mondtam a színészekkel, hogy már sok-sok éve nem láttam ezt a remek mesét. Szerencsés embernek tartom magam, hogy én még ilyen zseniális darabokon nőttem fel, ha egyszer lesz gyerekem, és már elég nagy lesz ahhoz, hogy a poénoknak legalább egy kis részét értse, biztosan ugyanúgy rongyosra fogom nézni vele együtt, mint régen a szüleim. Benne van minden fontos dolog: család, szeretet, szerelem, barátság, a jók győznek, a gonoszok meglakolnak, mégsem butuska a történet, nagyon is intelligensen, ugyanakkor roppant szórakoztatóan beszél az úrhatnámságról, a pénz, a vagyon, a rang feltétlen imádatáról, a tényleges értékek lebecsüléséről.
Gyereknyelven ugyan, mégis teljesen érthetően egy percen belül képbe kerülünk, miért is volt fontos Temesvár ostroma, visszafojtott lélegzettel figyeljük, ahogyan a győzhetetlen Eugén (igen, tudom, dögunalom, hogy nem hagyok ki egyetlen lehetőséget sem arra, hogy Savoyait emlegessem, de mit tegyek, ezek a kedvenc jeleneteim a filmből) minden haditudományát bevetve beveszi a várat, aztán gyorsan zajlanak az események, hamar eljutunk addig, hogy Jónás elindul visszaszerezni családi birtokait. A lovag és Puzzola kettőse verhetetlen, a nem túl eszes katona és az olasz méregkeverő halálosan utálják egymást, mégis egymásra vannak utalva, amelynek minden helyzet és jellemkomikumát kiaknázzák Romhányiék. Olyannyira groteszk párost alkotnak, hogy egyszerűen nem lehet utálni őket, pedig mindent megtesznek, hogy Jónás és Szaffi ne élhessenek együtt boldogan, de aztán persze győz a mese logikája, mi pedig jó néhány poénnal leszünk gazdagabbak a kötelező happy enden túl, és még a legutolsó jelenetre is marad egy olyan mondat, amitől simán letesszük a hajunkat.
Ugyanakkor éppen a zseniális agymenés miatt marad egy minimális hiányérzet a nézőben, ugyanis miközben betegre nevetjük magunkat a hihetetlen szövegen, valahol mélyen érezzük, hogy kicsit hamatos a dramturgia, de mivel amúgy istenien szórakozunk, végülis nem zavar bennünket nagyon. A színészek fantasztikusan keltették életre a hangjukkal a remekül megrajzolt karaktereket, Kern András, Pogány Judit, Bárdy György, Maros Gábor, Gobbi Hilda, Hernádi Judit, Csákányi László, Gálvölgyi János (akit rengeteg kis epizódszerepben hallhatunk a filmben) mindannyian sokat tettek azért, hogy ilyen emlékezetes darab szülessen a saját műfajában.
Manapság a játékfilmek terén aratnak zajos nemzetközi sikereket az alkotók, miközben a szakmai díjakat szépen gyűjtögető magyar animációs filmekről nem esik olyan sok szó, mint amennyit megérdelne, miközben a Szaffit nézve jól rá lehet csodálkozni, hogy néhány évtizeddel ezelőtt is milyen magas szintű alkotások születtek a műfajban. A régi nagy kedvencek (Macskafogó, Lúdas Matyi, stb) technikailag ma már talán kicsit elavulhattak, de annyi szív, humor és emberség volt bennük, hogy még ma is ugyanúgy elvarázsolják a nézőjüket, mint egykoron. Ez a hideg idő tökéletes alkalom arra, hogy jól bekuckózzunk, és újrázzuk Jónásék kalandjait, jól megmelengeti a kis lelkünket, kell ennél több?
8/10
A Szaffi teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.