Előzménynek tekinthető cikkek jelen blogbejegyzéshez: Lenézett műfajok: a horror; A horrorrajongók személyiségtípusai
Drága Horrortestvéreim, hozzátok szólok!
Igen, hozzátok, akik Stephen Kinget olvastatok éjszakánként a takaró alatt, és hozzátok, akik azért maradtatok fenn egy-egy este, vagy éppen azért hagytatok ki egy-egy szombati bulit, hogy meg tudjatok nézni egy klasszikus slashert a tévében. Azok az olvasók, akik hozzám hasonlóan vették egykoron a megboldogult magyar Fangoria magazint, agyonmásolt VHS kazettákat gyűjtögettek '80-as évekbeli olasz horrorfilmekkel, vagy egyéb módon szívták magukba e megvetett műfaj iránti rajongást, most tegyék a szívükre a kezüket és valljanak színt: mi az, ami szerethető a horrorban? Mondjuk már el a "normális" embereknek, akik lépten-nyomon szörnyülködve tekintenek ránk, hogy mi is a jó a választott műfajunkban!
A sort én kezdem. Tehát mit is szeretek a horrorban?
A horror engem egy olyan világba visz el, ami fekete és fehér. Egy olyan világba, ahol a rossz tényleg rossz, a gonosz meg tényleg gonosz. Ebben a világban a szörny, a zombi, a vámpír, a farkasember valóban meg akar enni, és tényleg - de úgy istenigazából - rosszat akar nekünk. Nincs félreértés, nincs részvét, nincsenek emberi jogok, nincs empátia, nincsenek árnyalatok, nincsenek finomságok, nincsenek erkölcsi gátak. Ebben az univerzumban ölni kell, ha életben akarunk maradni, túl kell élni, bármi áron, és élet vagy halál a tét mindegyik percben. Nem az a fő gond, hogy holnap mit fog szólni a főnök, ha nem vagyok kész a tervezett melóval, és nem az a probléma, hogy koszos cipővel jöttem be az előszobába, plusz a betegségek sem alattomos módon rágnak szét belülről, hanem egyik napról a másikra zombivá változtatnak. A horror egy huszárvágással átvágja az erkölcsi jellegű gordiuszi csomókat, és egy mozdulattal felborítja az illem asztalát. A horror egyszerűvé teszi a világnézetet. Van a szörny, a gonosz, az életveszély, az átváltozás valami borzalmassá, és vagy te, akinek túl kell élnie, bármi áron. Ha sikerül, nos, onnantól már csak nevetni fogsz az olyasmiken, amiket a főnök mond, vagy amiket a feleséged a fejedhez vág, ha éppen a kanapén hagyod a koszos zoknidat. A horror a tisztítótűz, ami elégeti az élet lényegtelen sallangjait, és csak a legfontosabbakat hagyja meg.
Persze nem csak ennyi az egész. A horrorban van szépség is. Torz szépség, de szépség: a megismételhetetlen, az egyedülálló különleges gyönyörűsége, ami természetellenes, ellentmond minden szabálynak, és pont emiatt lenyűgöző. Ott van a holdfényben üvöltő vérfarkas, hát nem csodálatosan mitikus egy bestia? Vagy beszéljünk a szögekkel kivert fejű Pinheadről: képtelenség levenni a szemünket erről a való életben teljesen elképzelhetetlen figuráról. Aztán ott vannak a csontvégekkel tarkított sebesülések, a véres belsőségek, a kifröccsenő zsigerek, amiktől undorodó grimaszba görbül a szánk, önkéntelenül járni kezd a lábunk, és szinte magunk is érezzük a kibírhatatlan fájdalmat tőlük. Ezek a levedző, vérvörös, húsos szirmú virágok, amelyek zsigeri hatással vannak ránk, megmutatják azt, mi történhet velünk, ha véletlenül rosszul fogjuk meg a láncfűrészt, vagy a sötétben véletlenül ráesünk néhány virágkaróra. A horror veszélyes szépséget kínál, ami megtanít bennünket arra, hogy vigyázzunk magunkra, de nagyon.
És most Ti jöttök!
Mit szerettek a horrorban?
Gyertek elő a homályból, bújjatok ki a kriptáitokból, és véssétek oda a kommentszekcióhoz a meglátásaitokat arról, hogy mi a szép és az imádnivaló ebben a sötét és véres műfajban. Gondolkodjunk együtt! Nincs rossz válasz! Nincs semmi szégyellni valótok! Itt csak tőlünk félhetnek a többiek...
Végezetül egy kis ösztönzés: a halloweeni "horrorhét" végén az általam teljesen szubjektív módon a legjobbnak ítélt választ adót könyvjutalomban részesítem (természetesen a horror műfajú könyvvel készülök a nyertes számára)!
