Másodvélemény: Egyenesen át / Flatliners (1990)
2017. szeptember 27. írta: danialves

Másodvélemény: Egyenesen át / Flatliners (1990)

Werewolfrulez kritikáját itt olvashatjátok

A remake-ek sorozatos bukásaiban engem mindig is az a fafejűség döbbentett meg, amivel Hollywood teljesen figyelmen kívül hagy mindenféle borzasztóan nyilvánvaló alapvetést. Például itt van a héten érkező Flatliners-újrázás, amely esetében az csak egy dolog, hogy már az előzetesről is ordít, hogy csak a kortárs tucathorrorok babérjaira tör, de az eredetijét megtekintve számomra az sem világos, hogy pontosan mi váltotta ki az igényt elkészítésére. Világos, hogy a maga B-kategóriás módján Joel Schumacher filmje az átlagnál egy fokkal jobban beleivódott a köztudatba, de a Flatliners sem alapkoncepciójában, sem megoldásaiban nem tartogat olyat, amit érdemes lenne újra- és/vagy továbbgondolni. Mert miről is van itt szó? 5 orvostanhallgató kitalálja, hogy megöli, majd újraéleszti magát, csak hogy kiderítse, mi igaz a halál közeli élményekből. A Flatlinersből pont csak erre a kérdésre nem fogunk választ kapni, helyett viszont két órán keresztül nézhetjük, ahogy szereplőinket a bűntudatuk egyre valóságosabb formában üldözi - majd aztán rájönnek, hogy ha mindenki a maga módján megbékél a múlttal, akkor ez elmúlik.flatliners-sutherland-blanket.jpg

Nem akartam hinni a szememnek, hogy amikor adott egy ennyire transzcendens téma, mint élet és halál, a halál utáni élet kérdése, valaki ezt teljesen félsöpri egy banális ötletekre épülő thriller kedvéért. A Flatliners teljesen feleslegesen keveri a tudományos érdeklődést és a halál közeli élmények legendáit történetébe, mert amiről szól, annak fényében lehetne akár egy sokadik Rémálom az Elm utcában folytatás is. Jönnek a horrorisztikus látomások, ki kell nyomozni a megoldást és mindenki boldog: nagyjából ennyiben össze is foglalható a történet lényege. Ez a tematikai zavarodottság pedig végeredményben minden jelenetre kihat: a szereplőknek nincs valódi viszonya a halállal, nincs megalapozott motivációjuk belevágni a kísérletbe, és éppen ezért nem is sikerül őket súrlódásmentesen belevegyíteni a fő narratívába.

Tudom, övön aluli egy ilyen könnyű célpontot választani, de számomra teljességgel érthetetlen, mi Randy Steckle funkciója ebben a műben: mivel ő az egyetlen, aki nem vállalja a halált, ezért csak céltalan lébecol a többiek mögött, konkrétan még a kísérletekben is csak kellemetlenkedő diktafonozásával véve részt. De Nelson személyében például egy igazi seggfejet próbál tisztára mosni a forgatókönyv - és nem, a főszereplő nem azzal érdemelte ki nálam ezt a titulust, amit a múltjában tett, hanem ahogy a két óra folyamán mindenki mással viselkedett. A Kiefer Sutherland alakította figura puszta becsvágyból belevág egy kísérletbe, amiből egoizmusa folytán még az életéért őszintén aggódó barátait is állandóan megpróbálja kifúrni, veszélybe sodorja az egész társaságot a mellékhatások eltitkolásával, ráadásul mindezt a lehető legsuttyóbb módon viselkedve képviseli. Félreértés ne essék, semmi szándékom morális ítélkezés révén levezetni egy film minőségét, de ha az alkotás témája konkrétan ez a moralizálás, akkor elengedhetetlen, hogy azt megalapozott módon tegye - a Flatliners azonban egyrészt nem kíván túllépni a közhelyeken, másrészt minimális erőfeszítést sem tesz, hogy empátiát érezzünk karakterei iránt. Nincs mi alapján megértenünk sem Nelson, sem az alkalmi kalandjait videózó Joe viselkedését, de karakterívekkel a többi figura esetében is adós marad a szkript - egyedül még talán a megszállott életmentés okán jövőjét is kockáztató Daviden érezni, hogy nemcsak a hallucinációk okán érzett félelem, hanem valódi bűntudat motiválja.flat.jpg

Az, hogy a Flatliners legalább egy középszerű módon mégis működik, leginkább Jan de Bontnak köszönhető. A legendás operatőr nem véletlenül kapott lehetőséget később rendezőként is, kamerája ugyanis folyton vibrálva, mozogva, de tökéletes kiszámítottsággal kommunikálja a jelenetek feszültségét, neki köszönhető a film legalább a műfaji elvárásoknak megfelel. Amikor kell, izgalmas, amikor kell, ijesztő, a vágás pedig jól adja meg a ritmust képeinek. Ehhez képest Joel Schumacher csak néhány elbaltázott poénnal és röhejesen sok gőzölgő csatornafedéllel képes csak hozzájárulni az összképhez. Nem akarok az utólagos okoskodás hibájába esni, de még egy ilyen jobban sikerült darabjáról is ordít, hogy miért lett a rendező kora Michael Bay-e: az alkotás vizuális koncepciója teljesen szét van esve, mintha mániákusan a lerohadt, üres terekből szeretne komponálni. Semmi magyarázatot nem kapunk arra, a csapat miért éppen egy felújítás alatt álló templomba költözik be műtői körülményeket igénylő kísérletükhöz, de annak freskóit és faragványait legalább 50 snittben csodálhatjuk meg. (És igen, nyilván adná magát a vallási szimbolika, ha a műnek ilyen téren lenne legalább minimális mondanivalója is.)

Ennek mintájára pedig a szereplők otthonaiként is hatalmas, sivár terek szolgálnak, csakhogy azok egyáltalán nem keltik valódi (és a karakterekre jellemző) lakások érzetét - de még a kórház kórterme is egy a második világháborús időkre emlékeztető, hatalmas, 50 ágyas tér. Schumacher képzeletében Chicago legalább annyira ótvar hely, mint napjaink Detroitja, minden sarkon csavargókkal teli sikátorokkal, pusztuló külvárosokkal, azonban anélkül, hogy ennek bármilyen társadalmi vonatkozása megjelenne a történetben. És akkor az olyan felfoghatatlan dolgokról még nem is beszéltem, mint hogy az egyik első jelenetben Kevin Bacon miért egy kötélen leereszkedve távozik a koleszból. De természetesen a Flatliners olyan film, amibe még csak ennyire sem szabad belegondolni, hanem átadni magunkat az izgalmasabb szakaszoknak - és akkor talán komolyabb károsodás nélkül térhetünk vissza két órányi agyhalál után az életbe.

4,5/10

Az Egyenesen át teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr3912887142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hannigabi 2017.09.28. 12:27:44

Ez a kritika igazolta a legnagyobb félelmemet a filmmel kapcsolatban és meg is győzött, hogy miért nem kell megnéznem.

Viszont egy kisebb fikatengerre azért számítottam. Valószínűleg az olvasók is kezdik beismerni, hogy reménytelen vagy. :P
süti beállítások módosítása