Mi történik, ha egy vállalat 80 dolgozóját összezárják egy óriási pszichológiai kísérletbe zárják össze, ahol a játéknak egyetlen célja van: hogy a kollégák mihamarabb legyilkolják egymást? Avagy mi születhet abból, ha egy filmbe gyúrjuk össze a Fűrészt, a Battle Royale-t és a Das Experimentet? Nagy kérdések ezek, amelyekre sajnos nem ettől a darabtól fogunk kielégítő válaszokat kapni.
A The Belko Experiment ugyanis például távolról sem kíván zimbardoi pszichologizálásba mélyedni, rövidke játékideje során épp csak annyira van ideje, hogy felvillantsa, majd egy síkegyszerű felosztásba zárja szereplőit, végül okkal vagy ok nélkül sorra legyilkolja őket. Az etikai dilemmák hamar átadják a helyüket a vérfürdőnek, érvelések leginkább fegyver mögül hangzanak el, folyamatszerűségnek pedig nyoma sincs, már az első pillanattól kezdve egyértelmű, kik lesznek a pszichopata gyilkosok és kik a jófiúk. James Gunn forgatókönyvének a legkevésbé arra van igénye, hogy súlyt adjon figurái döntéseinek és tetteinek, sokak számára egyenesen röhejesen banális halálnemek jutnak, teljesen függetlenül a többiek cselekedeteitől.
Ezzel még önmagában nem is lenne baj, ha a The Belko Experiment a maximumra felcsavart fekete humort alkalmazó Free Fire vagy a minden mozzanatával a vásznon zajló öldöklés nihilizmusát hangsúlyozó Green Room példáját követi, azonban ehelyett görcsösen komolyan veszi magát, láthatóan abban a hitben működve,
hogy mortalkombatos kivégzései elképesztő szociológiai felfedezéseket hordoznak. Kínosan túlgondolt keretezését próbálja kidomborítani, ahelyett, hogy teret adna Gunn cinizmusának, amely megfelelő lazasággal párosulva a Holtak hajnala magasságaiba repíthette volna - valószínű, hogy ez az eddig kizárólag B- (és helyenként Zs-)kategóriában mozgó Greg McLeanen csúszott el, aki egyértelműen kevés volt egy ilyen stílusbravúrhoz. (Pedig Tyler Bates zseniálisan bizarr zeneválasztásai helyenként már önmagukban is majdnem hasonló hatást érnek el.)
Igaz, B-filmnek vagy Battle Royale-klónnak tökéletes a The Belko Experiment: ugyanazt az őszinte, manírmentes groteszkséget hordozza magában, amelyet a VHS-korszak mai napig ünnepelt, de nagyjából hasonlóan öncélú és színvonaltalan klasszikusai. McLean nagy elánnal trancsíroz, belez és folyatja a vért, meghökkentő nemtörődömséggel hullatva még azokat a karaktereit is, akikre pedig a sablonok szerint fontos szerep várt volna.
A produkció tehát egyszerre tekinthető a "két szék között a padlóra" tipikus esetének és egy megbízható, másodvonalas horror-thrillernek: fókuszálhatunk arra, hogy humorban és intelligenciában sem üti meg az alapötlet alapján elvárható szintet, de arra is, hogy magabiztosan gyúrja össze filmes előképeit és sorolja fel azokat a stílusjegyeket, amelyeket egy kevés ambícióval, de annál nagyobb vérszomjjal rendelkező alkotásnak fel kell sorolnia. Magyarul nincs is vele semmi baj, ha a 80-as évek izom- és vérszagú nosztalgiáját keressük benne Zimbardo helyett.
6/10
Az The Belko Experiment teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
