Azt gondolhatnánk, júniusra végképp kiürül minden a filmszínházakból a szuperprodukciók mellől, idén azonban csak ekkor indul be igazán az élet. Jön Mundruczó Kornél óriási sikert arató filmje, Edgar Wright legújabb alkotása, de az sem jár rosszul, aki otthon marad, ugyanis a Netflix egy újabb csemegével kedveskedik nekünk, illetve két, a hazai forgalmazásból kimaradt kritikai sikert is bepótolhatunk. Ha még bírjátok szuflával, akkor a poszt végén pedig a cannes-i felhozatal legígéretesebb darabjait is bemutatjuk.
Mozi
(Előzetes)
Úgy tűnik, a Csodanő a DC-vel is csodát tett (mivel minden második kritikában el fogják sütni ezt a szóviccet, igyekszem időben felkészíteni titeket rá): egyre több helyről hallani, hogy Patty Jenkins filmjével a Nolan óta idegesen kapkodó stúdió végre kijöhet a gödörből. Azt meglátjuk majd, ez a dicséret mennyire köszönhető a Wonder Woman érdemeinek és mennyire az elődök által igencsak alacsonyra helyezett lécnek, de minden okunk megvan bizakodóan várni ezt a képregény-adaptációt.
Premier: június 1.
(Előzetes)
Úgy tűnik idén sem maradunk nagy visszhangokat keltő magyar film nélkül: a Mundruczó Kornél által írt és rendezett Jupiter holdját a Cannes-i versenyprogramban láthatta először a szakma, ez pedig már önmagában is hatalmas elismerés. A kritikai fogadtatás egyelőre elég vegyes, azonban számos magasztaló cikk is megjelent a filmről, június 8-n saját magunk is eldönthetjük, mely vélemények voltak az igazak. (FroG)
Premier: június 8.
(Előzetes)
Amikor Edgar Wright Cornetto-trilógiájának záródarabja finoman szólva sem teljesített jól, ő pedig kreatív okokból (= a Marvel nem hagyta megvalósítani saját ötleteit) távozott a Hangya rendezői posztjáról, úgy tűnt, mélypontra jutott. Ő azonban nem esett kétségbe, hanem elővette egyik régi szerelemprojektjét, az egy az egyben saját soundtrackjére írt Baby Drivert, most pedig fürdőzik a dicsérő kritikákban. A produkciót eddig töretlen sikerrel mutatták be mindenhol, így mi is a nyár egyik legígéretesebb alkotásaként várhatjuk.
Premier: június 29.
(Előzetes)
Bár a Gru-szériát is erősen utolérte az elsősorban termék, másodsorban film szemlélet, azon kevés animációs szériák közé tartozik, amelynek második része teljesen méltó tudott maradni az elsőhöz. Bár a gyártó Illumination Entertainment akármi másba vágott, nem tudta megközelíteni a Gru-filmek színvonalát (és sikerét sem feltétlenül), ez is csak azt bizonyítja, hogy egy remekül kitalált világról van szó, amelyben még bőven lehet kraft.
Premier: június 29.
Internet
(Előzetes)
A Netflix nem cécózik és idén valóban óriási filmes hatalomra tör. Mi sem mutatja jobban ezt annál, mint hogy az Okja című filmjük épp a Cannes-i filmfesztivál vetítőtermeiben rodeózik, elég nagy sikerrel. Szerencsére nekünk sem kell sokat várnunk a fura óriásállat és a kislány közös kalandjaira: Bong Joon Ho (aki itthon a zseniális Snowpiercerrel szerzett nevet magának) rendezése június 28-n debütál a streaming portálon. A főbb (negatív) szerepekben Tilda Swinton, Jake Gyllenhaal és Paul Dano brillírozik. (FroG)
Premier: június 28.
(Előzetes)
Nincs könnyű helyzetben, aki a nagyszabású kalandfilmek rajongója, és mondjuk még nem is feltétlenül elégíti ki egy Karib-tenger kalózai az ízlését. Nekik lehet érdemes próbát tenniük James Gray művével, amely a külföldi reakciók alapján egy klasszikus, monumentális, eposzi darab. Nem csoda, hogy a magyar forgalmazók kerülték is, mint a tüzet, de a hó vége tájékán remélhetőleg az internet révén bepótolhatjuk lemaradásunkat.
(Előzetes)
A Titanic filmfesztivál vendégei már találkozhattak ezzel az alkotással a mozik vásznán, de akik esetleg lemaradtak, június végén a világháló segítségével pótolhatják hiányosságukat. Az A Quiet Passion első látásra ugyan nem ígér sokat, de a legtöbb kritika megegyezett abban, hogy sziporkázó dialógjaival bőven képes egy szórakoztató és tartalmas élménnyel szolgálni.
Coming not-so-soon
Andrey Zvyagintsev neve itthon leginkább a Leviatánnal kapcsolatban lehet ismerős, az orosz filmrendező ugyanakkor idén újabb nagyszerűnek tűnő alkotást tett le az asztalra. A Loveless Cannes-ban debütált, ahol a kritikusok egyszerűen megőrültek a filmért, bár ezzel együtt sem hozott haza díjat. Ha hihetünk a franciaországi híreknek, Zvyagintsev ismét egy nehéz témájú filmet rendezett, a főszerepben egy elvált házaspárral, akiknek meg kell találniuk eltűnt gyermeküket. (FroG)
A Lavina 3 évvel ezelőtt igazán nagy durranás volt, többek között mi is imádtuk Ruben Östlund rendezését. A svéd géniusz ezúttal egy érdekes filmmel tarolta le a cannes-i közönséget: a The Square leginkább egy érdekes szatírának tűnik, amellyel Östlund ismét társadalmi tablót próbált állítani. Hogy mennyire sikerült neki, arról leginkább a fesztiválon elnyert fődíj, az Arany Pálma árulkodik. (FroG)
Rengeteg film foglalkozott már a PTSD-vel, a Cannes-ból érkező vélemények szerint pedig a You Were Never Really Here az egyik legjobb ebben a műfajban. Lynne Ramsey már a Beszélnünk kell Kevinről kapcsán is megmutatta, hogy nem kell a szomszédba mennie merészség terén, az idei rendezése pedig szintén elég kemény diónak tűnik: a Joaquin Phoenix által játszott veterán katona próbál megmenteni egy fiatal lányt a szexkereskedelemből. Első olvasatra egy érdekes Taxisofőr-parafrázisnak tűnik (sokak szerint minőségben is hasonló), és mindenképp biztató jel, hogy a mindig zseniális Phoenix most sem hibázik, alakításával elnyerte a fesztivál legjobb férfi főszereplőjének járó díját. (FroG)
Kifejezetten sok összeállítást olvastam a Cannes-i Filmfesztivál előtt arról, hogy milyen filmek durranthatnak igazán nagyot, és szinte egyiken sem találtam meg a The Rider címét. Nem úgy az utólagos összegző listákon: nagy sajtóorgánumok igazi klasszikusnak kiáltották ki Chloé Zhao első igazán komoly-, az amerikai életet és mindennapi hagyományokat bemutató rendezését. A film jogaira egyébként lecsapott a Sony Picture Classics. (FroG)
Michael Hanekét gondolom senkinek nem kell bemutatnom itt a blogon. Az osztrák mester túl a 75-ön sem tétlenkedik, nem meglepő módon az idei rendezése is Cannes-ban debütált. Ugyan a Happy End meglehetősen felemás fogadtatást kapott, legalábbis Haneke mércéjével mindenképpen, azonban úgy hiszem, örülnünk kell annak, hogy még láthatjuk ezt a szakállas öreg urat alkotni. Ezért sem maradhat ki a listáról a legújabb darabja, amely generációkon át vizsgálja a szokásos emberi béklyókat. (FroG)
Normál esetben szerepelne itt a The Killing of a Sacred Deer és a Wind River, azonban ezekről a filmekről olvashattatok már ajánlót nálunk, előbbit erre, utóbbit erre találjátok.
