Már napok óta azon gondolkodom, hogy a Tűnj el!-nek lehet bármennyi esélye is a magyar piacon, a különböző afro-amerikai ihletésű produkciók ugyanis hagyományosan gyengén teljesítenek hazánkban (de egyáltalán saját kulturális közegükön kívül), ez a filmet pedig éppen a rasszizmussal kapcsolatos félelmek ábrázolása miatt emelte pajzsára az amerikai kritika és közönség. Csalódást kell okozzak azoknak, akik arra számítanak, hogy ezen túlmenően egy átlagon felüli horrort is kapnak Jordan Peele alkotás képében, ugyanis a Tűnj el! tényleg a társadalomkritikai él miatt különleges és figyelemre méltó - de ettől nem kevésbé különleges és figyelemre méltó film.
A Key & Peele duó szkeccsei gyakran éltek a különböző sztereotípiák kifigurázásával (Substitute Teacher, Office Homophobe, de a Keanu-ban is jelen volt egy ilyen vonulat), Jordan Peele pedig ezt a szellemiséget követve fűzi bele a modern kori, hétköznapi rasszizmus témáját horrorfilmjébe. Amikor a főszereplő Chris (Daniel Kaluuya) barátnőjével elutazik egy hétvégére annak szüleihez, nem szembesül valódi szegregációval és elnyomással, csupán lefitymáló vagy érzéketlen megjegyzésekkel - amelyek a maguk módján éppen ugyanolyan fájdalmasak. A számára idegen kertváros, a sznob felső tízezer óriási kulturális szakadékot jelent, amelyet a szereplők legjobb igyekezetük ellenére sem tudnak áthidalni, csupa olyan kínos szituációt eredményezve, ahol a kényszeres udvariasság miatt siklik félre a legtöbb interakció.
Peele jó érzékkel közelíti meg ezeket a helyzeteket, hogy még érzékeltetni tudja a főhőse és mindenki más között húzódó disszonanciát, de nem megy el teljesen a szürreális karikatúra felé. Persze onnantól kezdve, hogy egy ördögi, baljóslatú világ kezd el kirajzolódni Chris számára a makulátlan falak mögött, a Tűnj el! átlép a szatírák túlzásaiba, de saját szabályait ekkor sem írja felül, következetesen kitart koncepciója mellett. Ebben sokat támaszkodik színészeire, akik remekül jelenítik meg a felszínen hibátlan, de zavarba ejtően bizarr megnyilvánulásokat hordozó karaktereket (elsősorban a két "szolgáló" játszik ilyen szempontból remekül), Kaluuya pedig hasonló aprólékossággal reagálja le közös jeleneteiket. Nekik hála tényleg érzékletes az a lelki terror, amelynek Chris egyre inkább áldozatává válik, de a komikus oldal (Chris barátja, Rod révén) is profitál a kiváló alakításokból.
Jordan Peele filmjét mégsem a horror, hanem a szatirikus humor kedvelőinek ajánlanám, horrorként ugyanis messze nem váltja valóra az ígéreteit: a klasszikus rémisztő, idegen közeg előbb-utóbb minden fenyegetést valóra váltó dramaturgiáját járja végig és idomítja saját témájához, intenzitásában pedig eleve inkább csak egy thrillerről beszélhetünk. Az alapötlet ismeretében kiszámítható és már csak emiatt sem félelmetes a mű durván első kétharmada, amelynek ráadásul szinte az összes fontosabb sarokpontját megtalálhatjuk már az előzetesekben is. Egyedül a sziporkázó szatíra tartja életben ezalatt az alkotást, hogy a fináléra végül tényleg egy elborult, eredeti megoldásokkal is operáló horrorrá teljesedjen ki.
A végjáték tehát valóban bravúros, ezt leszámítva viszont csak egyedi megközelítése emeli az átlag fölé a Tűnj el!-t. Ugyan egy kiválóan megvalósított film, értékei azonban nem filmes eszközeiben, hanem tartalmában rejlenek, ezért elsősorban azok fogják élvezni, akik értik és értékelik ezt a főleg az amerikai közegben érvényes társadalomkritikát. Lehet, hogy ezzel már erősen rétegfilm (és bárcsak a magyar közönség kivételesen rámcáfolna...), de pont az ilyen "anomáliákból" lenne szüksége többre a filmvilágnak.
8/10
A Tűnj el! teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
