Minden tiszteletem Vranik Rolandé, hiszen egy ilyen kényes témáról nem egyszerű filmet forgatni, főleg úgy, hogy rögtön az állami propaganda célkeresztjébe került bárki és bármi, akinek pozitív megnyilvánulása van a menekültek kapcsán. Ugyanakkor valamilyen szinten hálás vállalkozás is: akármilyen üzenetet is fogalmazzon meg és tegye bár azt jól vagy rosszul, a címlapok garantáltak számára. Azonban mindezzel mintha maga is tisztában lett volna, Az állampolgár ugyanis egy nagyon jó ízléssel elkészített, alapos és minden tekintetben korrekt feldolgozása a hazánkban élő menekültek helyzetének.

Igaz, már ez utóbbi megfogalmazás is túlzás, hiszen (a Mediterraneahoz hasonló módon) Vranik célja nem a reprezentatív körkép alkotása, hanem egy-egy emberi sors bemutatása. Az állampolgár egy percig sem ígéri azt, hogy magában hordozza a téma összes oldalát és szempontját, még ha tény is, hogy főszereplője révén igencsak részletes betekintést kapunk a hazánkban élő migránsokat körülvevő helyzetbe. Wilson (Dr. Cake-Baly Marcelo) ugyanis a közbeszédben "rendes" menekültként aposztrofáltak táborát erősíti: van legális munkája, kiválóan beszél magyarul és minden erejével azért küzd, hogy a magyar állampolgárságot megkaphassa (még ha az állampolgári ismeretek megtanulása meg is haladja a képességeit). Lakótársa már nem osztja ambícióit, és az első adandó alkalommal továbbáll Bécsbe - azonban egyfajta búcsúajándékként még Wilsonhoz irányít egy várandós perzsa lányt (Arghavan Shekari), akit (mivel kiutasítással néz szembe) gyakorlatilag bujtatni kell mindenki elől. A helyzetet pedig csak tovább bonyolítja, hogy Wilson beleszeret újdonsült állampolgári ismeretek-tanárába (Máhr Ágnes).

Vranik talán elsőre túl sokat is vállalt ezzel a történettel, a három figura sorsának egybefonódása, perspektívájuk egyenrangú képviselése nem sikerül tökéletesen (főleg az utoljára említett szerelmi szál felépítése tűnhet nagyon esetlegesnek és kidolgozatlannak), ugyanakkor rendkívül jól dolgozik az alapanyaggal. Képi világa és narratívája egyaránt az európai filmek krémjére jellemző letisztult, hatékony, felesleges maníroktól és a túl bárdolatlan dokumentarizmustól is mentes jelleget képviseli (ami a közönségfilmes minták és a hivalkodó szerzőiség között vergődő magyar filmvilágban szinte unikum).

Ezzel pedig szereplői drámái is viszonylag kis dinamikával, de hibátlanul működnek - igaz, a nyilvánvalóan sok ponton negatív irányt vevő narratíva ellenére sem a tragédiagyártás Az állampolgár célja. Nagyon sok magától értetődő humor fakad ugyanis a magyar szavakkal küzdő főszereplőből, a magyar szokások afrikai szemmel nézve bizarr voltából, és a filmben adódó szituációk többségének magától értetődő abszurditásából.

A forgatókönyv tudatosan tulajdonképpen nem is kreál humoros helyzeteket, egyszerűen csak hagyja, hogy ezek a mozzanatok teret kapjanak a vásznon. Hasonló a helyzet a színészek kapcsán is, akik amatőrsége jó néhány jelenetben nyilvánvalóvá válhatna, de természetes gesztusaik, hétköznapi élethelyzeteik kiemelésével inkább hitelességük válik hangsúlyossá a filmben.

Ez pedig Az állampolgár egészére jellemző: nem akar és nem is tud egy ligában játszani a súlyos drámákkal, a fontos fesztiválfilmekkel, de hibátlanul hajtja végre azt a vállalkozását, hogy őszintén, következetesen végigvigye szereplői sorsát és megmutasson egy kis szeletet egy szintén Budapest utcáin létező, de számunkra valószínűleg ismeretlen világból. Ez a film egyszerűen nagyon rendben van.

8/10

Az állampolgár teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán