Hallottad-e hírét Bihar vármegyének, annak az átkozott váradi tömlőcnek? Nem? Akkor itt az ideje, hogy megismerkedj Farkas (korabeli szóhasználattal: Farkos) Csapó Gyurka történetével, aki annak ellenére lett az első magyar westernfilm főszereplője, hogy igazi, tőröl metszett betyár volt. Nem olyan bonyolult a történet, mint elsőre látszik. Adva voltak a spagettiwesternek, nekünk pedig volt egy Hortobágyunk, és egy Szomjas Györgyünk, akinek eszébe ötlött, hogy megér egy próbát a Volt egyszer egy Vadnyugat és a pusztai betyárvilág összeházasítása, és filmvászonra álmodta a magyar easternt. Szép sikerrel, hiszen az idén 40 éves alkotás még mindig nem merült feledésbe, fogalmam nincs hogyan maradt ki eddig az életemből az én westernfüggésemet ismerve, de lényeg az, hogy most megnéztem, és minden jelenetét imádtam. Aki jót akar magának, sürgősen pótolja!

Farkas Csapó Gyurka (Dzsoko Roszics) kiszabadul a börtönből, és visszatér a pusztára, ahol ott szeretné folytatni betyáros életét, ahol abbahagyta. Az idők azonban változtak, a helyi nagygazdák fel akarják számolni a törvényenkívüliek romantikusnak tűnő világát, és ennek érdekében megbízzák Mérges Balázs csendbiztost (Bujtor István), hogy ismét kerítse kézre a bűnözőt. Ő azonban egy idő után nem tudja eldönteni, kinek az oldalán is áll valójában...

Nőiesen bevallom, soha nem gondoltam volna, hogy a népiesch stílus ennyire übercool tud lenni. Bármilyen hihetetlen, van az a kontextus, amikor Sebő Ferenc zenéje menőbb, mint Morricone, mert lássuk be egy echte magyar betyárnak (kis képzavar, hogy Dzsoko Roszics nem éppen a mi hazánk szülötte, de ilyen apróságokon  most ne akadjunk fel, mert tényleg ő volt a legalkalmasabb ember a feladatra) mégiscsak magyar népzenére illik belovagolnia a pusztába, harmonika helyett ott van neki a karikás ostor (nem kell izgulni, pisztoly is akad a felszerelés között és nem is rest használni, ha a helyzet megkívánja), nem egy csehóba jár kocsmázni, hanem egy csárdába, de amúgy tökletesen hozza azt a western feelinget, mint világhírű kollégája.

A történet faék egyszerűségű, a forgatókönyv nem lett túlbonyolítva (de nagyon erős piros pont jár azért a nem túl számos, de annál zamatosabb mondatért, amelyet öröm volt hallgatni, főleg a Bessenyei-Bujtor-Cserhalmi hármastól), viszont olyannyira hangulatosra sikeredett a film, hogy biztosan nem felejti el, aki egyszer is végignéze. Azonnal magába szippant a történet, amelyről tudjuk, hogy csak tragikus véget érhet, mégis az utolsó percig szurkolunk Farkos Csapó Gyurkának, aki nem volt rossz ember, csak eljárt felette és az általa képviselt törvényenkívüliek szabad világa felett az a mocsok idő. A csendbiztos egy idő után rájön, hogy most éli át a nagy idők elmúlását, és hiába képviseli ő a törvényt, mégis egyre inkább a betyár mellé áll (lásd a rendkívül látványos lovas üldözést, amelyet olyannyira lazán vesz mindkét fél, hogy egy kis pisiszünet is simán belefér, hát ilyet sem lát túl gyakran az ember westernfilmeken felnőtt lánya). A jó és a rossz között egyre jobban elmosódik a határ, aztán jönnek a csúfak (a földesurak), és jól tönkrevágják itt nekünk a pusztai romantikát.

Másfél óra tömény stílusbravúr ez a gyönyörűen fényképezett (Ragályi Elemér hozta a tőle elvárható szintet) film, amelyben felejthetetlen jelenetek sora tesz arról, hogy hajlamosak legyünk azt gondolni, hogy a betyárok világa talán még dögösebb (és sokkal keményebb), mint a cowboyoké. Néhány példa: Bujtor belép a csárdába (aztán legmélyebb meglepetésünkre nem éppen a tőle megszokott Csöpis módon távozik onnan), Dzsoko Roszics szúrós tekintete, amely többet mond ezer szónál, egy olyan pisztolypárbaj, ami simán kenterbe veri a legnagyobb amerikai  klasszikusokat, szilaj ostorcsattogtattással kísért lótolvajlás, de az sem megvetendő pillanat, amikor a csalfa csaplárné (aki többek között a betyárt is szerette) által vezetett csárdában fokosra kapnak a legények.

Tökéletesen elfogult vagyok Bujtor Istvánnal, gyerekkorom óta hatalmas kedvencem (Ötvös Csöpi filmeken nőttem fel, és akkor a Bud Spencer-mániámról még nem is beszéltem), a helyzet azonban az, hogy ebben a rendkívül hangulatos moziban Dzsoko Roszics lejátszotta a vászonról. Vladan Holec nem sokat tett hozzá a filmhez (Cserhalmi szinkronja nélkül fel sem tűnt volna, hogy ő is ott van egy-egy jelenetben), Bordán Irén szép volt.

Mai szemmel nézve nem kicsit tűnik lassúdadnak az események folyása, azonban így legalább van elegendő időnk rácsodálkozni az olyan pillanatokra, mint amikor Gyurka a lovát ugratja, és egyéb látványos kunsztokat hajt végre (véleményem szerint a rendező hagyta a kaszkadőröknek, hogy kiéljék magukat, azért sikerültek ilyen jól ezek a jelenetek), de a szórakoztatás mellett a dráma is egyre sűrűbb lesz. A végére már mi is éppen úgy sajnáljuk ennek a betyáros virtusos világnak a végét, mint a csendbiztos úr. Bármikor jöhet ez a hangulatos magyarosch ízvilágú western!

8/10

A Talpuk alatt fütyült a szél teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

Könyvajánló: akinek tetszett a film, az be fog sírni Cserna-Szabó András szintén a betyárvilágban játszódó easternjén.