FroG kritikáját itt olvashatjátok
A Coen-testvérek elmúlt 10 évének munkásságát szinte mindenki ismeri: a Nem vénnek való vidék, a True Grit, az Égető bizonyíték (de még a 2 Oscar-jelölésig jutó Inside Llewyn Davis is ide sorolható) ha nem is lettek világraszóló sikerek, az adott év filmtermésének sokat emlegetett darabjai mind a mai napig. Közöttük bújik meg szerényen az Egy komoly ember, amelyről talán hajlamosak is vagyunk elfeledkezni ha a rendezőpáros munkásságát nézzük. És a filmet nézve valahogy teljesen magától értetődő, hogy soha nem is tudott felülemelkedni ezen a jelentéktelenségen.
Larry Gopnik (Michael Stuhlbarg) egy átlagos zsidó kertvárosi családapa valamikor a 70-es évek tájékán. Élete azonban egyik napról a másikra elindul a lejtőn: felesége bejelenti, hogy válni szeretne, egyik diákjának vesztegetési kísérlete lehet, hogy el fogja gáncsolni előléptetését, mindennapjait apró-cseprő kellemetlenségek övezik, és még saját gyerekei és ijesztő szomszédja tiszteletét sem képes kivívni. Hívó emberként sorra járja a rabbikat, hogy felfedezze Isten szándékát kálváriája mögött, azonban egyikük sem tud megnyugtató útmutatást adni számára, hogy hogyan vegye újra kézbe életét.
Az Egy komoly embernek pont az az értelme, hogy nincs értelme: a hagyományos dramaturgiai okozatiság (miszerint egy film a karakterek reakcióin és döntésein, illetve ezek következményein keresztül fogalmazza meg magát) figyelmen kívül hagyása szerves része a koncepciónak, amely az isteni gondviselés hasonló törvényszerűségeit próbálja ezzel tagadni. (Vagy éppen nagyobb kontextusba helyezni, ha a szándékosan kétértelműen előadott nyitójelenetet tekintjük a történések kiindulópontjának.) Miközben a hollywoodi sablonok szerinti sorsfordítást várnánk Larrytől, a Coen-testvérek egy egysíkú bukástörténetet vázolnak fel, amely egyre kellemetlenebbül marad adós a katartikus megoldásokkal (sőt, az álomjelenetek rendre ezt figurázzák ki), a film azonban annak ellenére is működőképes marad, hogy a tipikus narratív hatásmechanizmusok ellentettjét veszi.
Ez bizonyos szempontból bravúr: kevés alkotás tudja úgy lenyűgözni nézőjét, hogy szinte minden tekintetben szembemegy nézője elvárásaival, azonban az Egy komoly ember mégsem nemesedik remekművé. Coenék ugyanis ezzel a hozzáállással éppen azt érik el, amit a hasonló elven működő Inside Llewyn Davis esetében is, hogy bár alkotásuk sokáig azzal kecsegtet, a kisember nézőpontjából kitörve képes lesz jelentőségteljessé válni, végül visszasüpped a főszereplőjéből és helyzeteiből adódó kisszerűségbe, és önkéntelenül is egy csalódással ér fel, amikor rájövünk, a konklúzió ugyanaz, mint a gój fogsorának anekdotájában: semmi. Akár az idők végezetéig is nézhetnénk Larry küzdelmét, de a végén pont ugyanott tartanánk, ahol a kezdetén.
Ezt a motívumot A nagy Lebowskitól kezdve az Áve, Cézár!-ig munkásságuk egyik fele képes volt kellően szórakoztató formába önteni, azonban az Egy komoly ember szó szerint annyira komoly, hogy stílusának bámulatos következetességét leszámítva nagyon kevés látványos értéke van. Egy igazi filmművészeti kuriózum, amelyet éppen felvállalt jelentéktelensége skatulyáz be egy felejthető darabbá.
7/10
Az Egy komoly ember teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán