John Carney sokak számára a Begin Againnel vált ismertté, amelynek címét a magyar forgalmazó valamiért Szerelemre hangszerelvének fordította, annak ellenére, hogy szó nincs benne szerelemről - jól mutatva, hogy az ír zeneszerző-rendező hogyan próbált meg szembemenni a giccses romkom-sablonokra lehetőséget adó koncepcióval. Azonban a nagy sztárokat és a velük járó csillogást megelégelve úgy döntött, hazatér, és egy sokkal személyesebb darabbal áll elő, ez lett a minden bizonnyal életrajzi hatásokat is magán viselő Sing Street - amely a látszat ellenére alig különbözik előző munkájától.
A központi motívum itt is egy hétköznapi romantikus darab szerkezetét követi: a 15 éves Conor (Ferdia Walsh-Peelo) első látásra beleszeret az iskolájával szemben lakó Raphinába (Lucy Boynton), és hogy valahogy megkörnyékezhesse, kitalál egy bandát, amelynek videoklipjeiben a lány majd szerepelhet. A sebtiben összeverbuvált banda, illetve a zeneszerzés pedig kiváló alapot ad hősünknek ahhoz, hogy közelebb kerüljön kiválasztottjához, akinél első látásra semmi esélye...
Carney ezt a történetet megint éppen annyira képes megfűszerezni, hogy kliséparádé helyett egy egyszerű, bájos alkotást kapjunk. A srácok zenei benyomásainak vizuális és muzikális kifejeződése, vagy éppen a South Parkot is megidéző tagtoborzás ("fekete vagy, biztosan tudsz játszani valamilyen hangszeren") rendkívül figyelmesen és ötletesen van megalkotva, ugyanakkor a rendező arra is nagy figyelmet fordított, hogy a korabeli Dublin külvárosai pontos ábrázolásával mégis két lábbal a földön tartsa. Ezzel együtt extravagáns húzásaival a Sing Streetet éppen annyira emeli el a valóságtól, hogy ne az életrajzi jellegű dokumentarizmust, hanem a helyzet varázsát érezhessük rajta.
Hozzáteszem, ezzel még a film nem feltétlenül emelkedne ki a romantikus felnövéstörténetek tömegéből, azonban Carney a környezet és a hőseinket körülvevő alakok érzékletes megalkotásával folyton emlékeztet, hogy minden elnagyolt ecsetvonása ellenére is igazi emberekről és problémákról mesél. Conor diszfunkcionális családja, az Írországot fojtogató gazdasági nehézségek éppen annyi drámai töltetet csempésznek az élményben, hogy ne tudjuk a Sing Streetet egy könnyed limonádéként beskatulyázni. (Jack Reynor például elsőrangú alakítást nyújt a kiégett mentor-báty szerepében.)
Viszont a rendező azokban a pillanatokban kezd el igazán élni, amikor megszólal a zene: ilyenkor az addig kissé ügyetlenül felvett jelenetek tökéletesen megtervezett képsorokká alakulnak, amelyek az egyszerű, langyos dallamokat is szívhez szóló számokkal változtatják, és szavak nélkül, költőien mesélik el azokat az érzéseket, amelyeket a produkció többi része csak nehézkesen tudott megfogalmazni. Így bár a Sing Street alapvetően ugyanazt az egyszerű, szerethető, de jelentéktelen élményt képviseli, mint a Begin Again, ezekre a szakaszokra valószínűleg később is szívesen fogunk visszagondolni, sőt, alkalmanként talán még a soundtracket is elővesszük.
8/10
A Sing Street teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
