Ez a klasszikus gengszterfilm azért született meg, mert a rendező megbánta, hogy visszautasította egy másik klasszikus gengszterfilm rendezői székét. Ugyanis Sergio Leoné-nak ajánlották fel először A keresztapát, ő azonban nem élt a lehetőséggel, mondván, ő ugyan nem dicsőíti a maffiát. A többi már filmtörténelem, Coppola ment mennybe helyette, ami azért erősen piszkálta a csőrét, és addig nem nyugodott, amíg vászonra nem álmodta a saját gengsztermoziját. És a (spagetti) westernfilmek királya bebizonyította magának és mindenkinek, hogy ott van ő a szeren ebben a műfajban is, máig nem tud kikerülni ez az alkotás a gengszterfilmek topligájából. Régen láttam már, ideje volt az újrázásnak, és természetesen arra a megállapításra jutottam, hogy még mindig zseniális alkotásról van szó, akinek még nem volt szerencséje hozzá, nagyon sürgősen pótolja!
Noodles (Robert De Niro) 35 év után tér vissza ifjúkora színhelyére, mert a végére akar jutni egy régi titoknak. Megelevenedik előttünk a múlt, végignézhetjük, hogyan lesznek utcagyerekekből az 1920-as évek legmenőbb gengszterei ők négyen, Noodles, Max (James Woods), Patsy (James Hayden) és Kancsal (William Forsythe). 1933-ban az egyikük elárulta a többieket, ami az életükbe került, de nem minden az, aminek látszik...
3 óra 49 perc. Mégsem tűnik hosszúnak a játékidő, székhez tud szögezni a látszólag lassan hömpölygő történet, annyira erősek a képsorok. A romantikának itt nincs helye, folyik a vér, az erőszak mindennapos, a szex csak üres aktus, kőkemények a mindennapok az alvilágban, azonban az életre szóló barátság összetartja a fiúkat, még akkor is, ha teljesen különbözőek. Noodles igazi utcagyerek marad, akinek a pénz nem számít, vele ellentétben Max - nek a hatalom a mindene, a többiek pedig csak asszisztálnak kettejük örökös vitájához. Mégis összetartoznak, együtt emelkedtek fel az utca mocskából, közösen jutottak a csúcsra, és együtt buknak is el. Amerika ártatlanságával együtt ők is elvesztették azt, ami a számukra a legfontosabb volt: a családot, mert ezt jelentették egymás számára azokban a vérzivataros időkben.
Ennio Morricone zenéjéről csak szuperlatívuszokban lehet nyilatkozni, de amikor megszólal az átdolgozott Yesterday, az bizony kivételes pillanat, még az ő mércéjével mérve is. Leone magával hozta a westernfilmjeiből a jól megírt karaktereket, a zseniális szövegeket, a hosszan elnyújtott premier plánokat. És a hangulatteremtést, melynek köszönhetően egy csengő telefontól halálosan ideges tud lenni a néző, annyira jól illeszkedik a jelenetbe. Egyetlen árnyalat hiányzik a tökéletes filmélményhez, egyrészt a vége nem olyan ütős, mint lehetett volna, másrészt pedig a női karakterek eléggé háttérbe szorulnak, hiába, ez egy macsó film.
Leone nem finomkodik, nyitásnak brutálisan megölnek egy nőt, később meg is erőszakolnak egy másikat, a szexjelenetek mai szemmel nézve is szabadosak, és persze vérből sincs hiány, időnként meghökkentően erőszakos képeket kapunk a pofinkba. Nem véletlenül tartják minden idők egyik legjobb gengszterfilmjének Leone klasszikusát, itt aztán megkapjuk azt az élményt, amelyet a mai műfaji darabokban hiába keresünk. Igazi időutazásban van részünk, az 1920-as évek Amerikájának sötétebb oldalába nyerhetünk bepillantást, nem éppen hótiszta jellemeken keresztül, akiket mégis annyira emberiek, minden brutalitásuk ellenére.
Nem tudom elégszer elmondani, mennyire fáj, hogy Robert De Niro mostanában milyen alja filmekhez adja a nevét, miközben régen ilyen kiváló alakítást nyújtott egy ilyen zseniális filmben. James Woods élete szerepében brillírozik, mellettük nem sok babér terem William Forsythe-nak és James Hayden-nek. Elisabeth McGovern kiváló, akárcsak ifjúkori megtestesítőjeként Jennifer Connelly, Joe Pesci remek, mint mindig.
Sergio Leone két műfajban is klasszikust tudott alkotni, ráadásul a csúcson hagyja abba a rendezést (1989-ben hunyt el), ezért később nem taposta porba a saját legendáját, melynek köszönhetően méltán őrizte meg őt egyébként rendkívül csalfa emlékezetében a közönség. A Volt egyszer egy Amerika méltó párja a Volt egyszer egy Vadnyugatnak, mindkettő abba a kategóriába tartozik, ami miatt feltalálták a mozgóképet, máig életre szóló élményt tudnak nyújtani a nézőjüknek. Örök darab!
9/10
A Volt egyszer egy Amerika teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
