Much Loved (2015)
2016. február 09. írta: danialves

Much Loved (2015)

A filmet a Scope100 program keretében volt lehetőségem megtekinteni

A Scope100 összeállítása idén különösen is jellegzetes volt abból a szempontból, hogy az alkotások többsége valamilyen társadalmi, kulturális problémára igyekezett felhívni a figyelmet, vagy legalábbis erős hatással voltak rá a szociográfiai elemek. Ebben pedig az egyik legerősebb a Much Loved volt, amely egyenesen arra tesz fel mindent, hogy meglehetősen sajátos világának működését vázolja fel részben a benne élők, részben a kívül állók számára is. De mit is jelent ez egy olyan darab viszonylatában, amely kurvákról szól és relatíve nagy botrányfilmnek számít?much-loved.jpg

A Much Loved három marokkói prostituált életébe enged betekintést, és mint ilyen, kifejezetten erős látlelet egy egzotikus világról. Azonban európai szemmel meglehetősen nehéz érzékelni a provokatív voltát, én egyenesen megdöbbentem, hogy számos iszlám országban (köztük hazájában is) betiltották ezt a filmet, számunkra ugyanis sok megdöbbentőt nem tartalmaz a prostitúció és a nők elnyomásának vásznon való megjelenítése. Ugyanakkor ha sikerül mögé raknunk az arab világ kontextusát, és a nők helyzete kapcsán mutatott álszentségét, máris érthető az egyes képsorok mögött rejlő, igencsak bátor és szókimondó jelleg.

De szerencsére az emberi történetek itt kultúrafüggetlenül is működnek, ugyan a forgatókönyv világos építkezést nélkülöző epizódok összessége, ezekből a rövid életképekből tökéletesen kirajzolódik a szereplők összes küzdelme, és az őket körülvevő világ mechanizmusai. A film egyik legjobb jelenete éppen az, ahogy egy taxiban ülve szemléljük az utcát és a járdákat, az ott zajló történésekből pedig jobb és természetesebb betekintést nyerünk Marokkóba, mint bármilyen történetmesélés által. A Much Loved ezzel a mechanizmussal a lányok sorsán keresztül csupa torokszorítóan erős, magával ragadó pillanatot képes hozni, és a játékidő végére szinte régi ismerőssé válnak ezek a figurák.much-loved_1.jpg

Ugyanakkor nem tagadhatom, hogy az idő előrehaladtával egyre inkább frusztrált engem is, hogy az alkotás látványosan nem haladt semmilyen konklúzió felé, és egyszerűen csak véget vet rövid látogatásunknak, anélkül, hogy bármivel is képes lenne megkoronázni, elmélyíteni az addig látottakat. Természetesen a film vállalásainak fényében ez aligha meglepő (én magam is számítottam rá valamennyire), de lényeges problémának látom egy olyan darab esetében, amely egy kis odafigyeléssel sokkal erősebb és súlyosabb üzenetet közvetíthetett volna. Hozzáteszem, önmagában a Much Loved léte is gondoskodik erről, de úgy gondolom, ahhoz egy Marokkóhoz hasonló országban kellene élnünk, hogy ezt tökéletesen át tudjuk érezni.

7,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr398367876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása