Ramatyul indult ez az év, viharos gyorsasággal két legenda távozott egymás után. David Bowie és Alan Rickman halálát külön-külön is nehéz lett volna megemészteni, így együtt pedig sokkoló volt. Az egyikük előadóművészként volt egyedülálló jelenség, a másikukkal egy igazi színészóriás távozott közülünk. Az ifjabb generáció Piton professzorként ismerte, korom okán én más szerepeiben kedveltem meg az angolok kiváló művészét. Nagyon sok filmet láttam, amelyben szerepelt, de korántsem mindent, ezért a szomorú alkalomból pótoltam egy régi lemaradásomat. A Hósüti nem látványos, nem könnyű darab, hanem egy kőkemény, de mégis gyönyörű dráma, amely képes úgy kifacsarni a néző lelkét, ahogyan kevés alkotás, igazi gyöngyszem a filmek szerelmesei számára!

Alex (Alan Rickman) most szabadult a börtönből, éppen úton van, amikor egy étteremben egy beszédes lány, Vivenne (Emily Hampshire) ül az asztalához, és ráveszi, hogy vigye haza az édesanyjához. Azonban borzalmas baleset történik, egy kamion elsodorja az autót, amelyben ülnek, és a fiatal lány meghal. Alex elmegy az édesanyjához, hogy bocsánatot kérjen tőle, azonban úgy alakulnak a dolgok, hogy az autista Linda (Sigourney Weaver) házában marad, és a két sérült ember a maga módján próbálja feldolgozni a veszteséget...

Alan Rickman volt eleve kiválasztva Alex szerepére, ő javasolta, hogy Sigourney Weaver legyen Linda. A színésznő komolyan vette a felkészülést,hónapokat töltött autisták között, nemcsak a gesztusok szintjén azonosult a szerepével, minden megtett, hogy megmutassa nekünk, hogyan éli meg egy autista a saját érzelmeit és életét. Mégsem lett a női Esőember ez az alkotás, egyrészt mert egy árnyalatnyival gyengébb volt az alakítása, mint Dustin Hoffmann, másrészt mert nem Linda autizmusa áll a történet középpontjában, hanem a gyász feldolgozásának különböző módszerei, valamint a megbocsátás lelki folyamata.

Átlagosan indul a film, egy idősebb férfi és egy fiatal lány véletlenül összetalálkozik, a kezdeti távolságtartás után egyre közelebb kerülnek egymáshoz, aztán hirtelen bekövetkezik a baleset, és a teljesen megváltozik a történet ritmusa. Alex bűntudata miatt (pedig nincs oka rá, nem ő volt a vétkes, hanem a kamionsofőr) felkeresi az anyát, arra azonban nincs felkészülve, hogy egy autista teljesen más szinten éli meg a gyászt, mint ő. Hiába szeretné megbeszélni vele az érzéseit, az asszony egy másik világban él, amivel kezdetben nem tud mit kezdeni, majd ahogyan egyre több időt tölt vele, lassan, de biztosan kezdi megérteni, hogy egy különleges személyiséggel sodorta össze a sors. Mindeközben egy románc is virágba szökken a szomszédasszonnyal, az enyhén szexmániás Maggie-vel, akivel olyan közel kerülnek egymáshoz, hogy szépen fokozatosan megosztja vele életének tragédiáját, és azt is, hogy miért ölt embert, és miért kavarta fel őt ennyire ez a szomorú eset. Mellettük még a kamionsofőr lelki tusáját is végignézhetjük, aki nagyon komoly terhet cipel azzal, hogy akaratlanul bár, de egy másik ember halálát okozta, neki sem könnyű feldolgozni, ami történt.

Erős drámáról van szó, de nem a látványosan szenvedő fajtából, inkább a finom lelki folyamatokon van a hangsúly, ne várjunk nagy szavakat és briliánsan megkomponált képeket, mélyen emberi sorsokat kísérhetünk figyelemmel. Úgy vág földhöz a film, hogy nincs benne semmi extra, abban rejlik az ereje, hogy teljesen hétköznapi tud lenni, ezért tudjuk tökéletesen átérezni, milyen belső folyamatokon mennek végig a szereplők. A forgatókönyv nem véletlenül sikerült ennyire életszagúra, Angela Pell fia valóban autista, abszolút hitelesen mutatja meg nekünk, milyen az élet egy ilyen betegségben szenvedő emberrel, annak minden kínjával és örömével együtt. 

Sigourney Weaver erős alakítást nyújt, ebben a filmben megmutathatta, hogy mennyire jó színésznő. Azonban nem viszi el a show-t, Alan Rickman elől, aki rá jellemző módon mindent kihoz a karakteréből visszafogott, csendes filmbeli személyisége tökéletesen ellensúlyozni tudja Linda extremitását. Carrie- Anne Moss szintén tud meglepetést okozni, nagyon más oldalát mutatja meg Maggie szerepében, mint amit a Mátrixban láttunk tőle.

Marc Evans inkább a tévében jeleskedik, a Hósüti kevés filmjeinek egyike, amelyért minden dicséretet megérdemel, hiszen katartikus erejű alkotásról van szó, amely azonban mégis elsikkadt a ránk zúduló mozik tengerében. Megrendítő, szép film, érdemes rászánni az életünkből két órát. 

9/10

A Hósüti teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.