A The Knick a 2014-es év egyik kellemes meglepetésének számított. Ugyan a közvetlen élvonaltól egy kevéssel elmaradt, de bőven volt annyira minőségi és potenciállal teli az első évad, hogy a másodikat is várjam, majd – kicsit megkésve – megnézzem.
A második évadban is a Knickerbocker kórház dolgozóinak a mindennapjait követhetjük figyelemmel – viszont változások, számos fordulat van az első évadhoz képest. És ez többnyire jót tett a The Knicknek, de azért felvet néhány problémát is.
A középpontban továbbra is John Thackery (Clive Owen), az amúgy zseniális, de drogfüggő sebész, viszont jelenléte közel sem annyira domináns, mint volt az első évadban. Persze részben ez a korábban történteknek tudható be, de az is érezhető, hogy a második évad „több lábon” kíván állni. Ez majdnem telitalálat. Hiszen így inkább előtérbe kerül néhány olyan karakter, amely ezt teljesen megérdemli: Herman Barrow (Jeremy Bobb) kórházigazgató, Lucy-nővér (Ewe Hewson), dr. Gallinger (Eric Johnson) vagy Cleary (Chris Sullivan), a mentős. Ezeknek a karaktereknek viszont több időre lett volna szüksége, hogy egészében kiteljesedjen az évad – plusz két-három résszel még színvonalasabb lehetett volna.
Egy viszonylag közepes első részt néhány remek, gondosan megtervezett felvezető epizód követett, aztán az utolsó két részben – legalább – két fokozattal feljebb kapcsolt a The Knick, és egy igazán pörgős befejezést láthattunk. Talán kicsit túl pörgőst is. Melegében ez sokkal intenzívebb élményt nyújtott, de kicsit lehiggadva, átgondolva a történéseket, és a sorozat egészét tekintve kevésbé lett volna idegen, ha ezt a sok eseményt jobban elosztották volna a készítők. Ennek a hozadéka, hogy egy-két igazán drámai fordulat viszonylag összecsapva záródott. (Eredetileg két évadra terveztek, de tárgyalnak egy esetleges folytatásról.)
Korábban már említettem, hogy az arányok kicsit eltolódtak, és Thackery kevésbé volt domináns. Ez azonban sem a sorozatnak, sem pedig a karakternek nem tett rosszat. Az első rész, első néhány percét látva kicsit tartottam, hogy a kelleténél tovább húzzák majd a kezdőévad főszálát, de szerencsére gyorsan váltottak. Az évad legnagyobb pozitív meglepetése számomra Lucy volt. A nagyon vallásos (de azért vétkezésre hajlamos) gátlásos nővérkéből, egy valóságos szexistennővé válik, aki megunja, hogy a férfiak folyamatosan kihasználják, és jobbnak látja, hogyha ő irányít. Nyilván ezáltal, valamivel ellenszenvesebb lett, de a karakternek jót tett. Ahogy jót tett Bertie-nek (Michael Angarano), a fiatal orvosnak is, hogy férfi vált. [Ide nyugodtan bejöhettek volna plusz részek. Bertie újságíró barátnőjében (Arielle Goldman) nem kis potenciál volt – megérdemelte volna, hogy többet legyen képernyőn.]
Helyenként talán túl sötét is volt az évad, mintha csak rossz történhetne mindenkivel, ezt a sötétséget árnyalta egy kicsit Hariet és Cleary különös, helyenként vicces kapcsolata. Persze ezt a kapcsolatot sem az angyalok zenéje zengte körül, és itt is a „a cél szentesíti az eszközt” elve érvényesült. De ez nem meglepő, hiszen az esetek nagy részében ez jellemzi a legtöbb szereplő tetteit.
Részben Soderbergh érdeme, részben a társadalom kritikája, hogy bár a sztori a 20. század elején játszódik, de olyan aktuális témát is érint, mint a bevándorlás. A korrupciót, a rasszizmust, a kicsinyes hatalmi harcokat már csak halkan említem meg, hiszen ezekbe sok más sorozatban is belebotlunk.
A The Knick második évada komplettebb, szerteágazóbb lett, mint volt az első. Míg az első 10 részt főleg Owen zsenialitása jellemezte, addig a második 10 epizódban több karakter kibontakozott, több volt a sztori egészét meghatározó történés. És kevesebb volt a műtét, aminek én kifejezetten örültem, viszont még így is volt néhány olyan jelenet, amit a gyomrom nem igazán tolerált.
8/10
A The Knick teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán.
