Skubizz ide Hookie, ráfázol, az tuti! Ez a mondat az abszolút favorit részemről ebből a filmből, ami gyerekkorom egyik kedvence volt, rongyosra néztem, annyira imádtam. Az ilyen szórakoztató, szerethető alkotások miatt szerettük egykoron Spielberget, aki mindig el tudott vinni bennünket egy másik világba, ahol nagyon jól éreztük magunkat, hiszen mi sem nőttünk fel, ahogyan a rendező is örök gyerek maradt. Máig sajnálom, hogy a Schindler listájának megérdemelt sikere után átállt az Oscar-gyártásra és a profittermelésre, így fokozatosan kiveszett a filmjeiből az egyediség, kreativitás, amiért mindig sprinteltünk a moziba. Nem, nem felejtett el rendezni, de mára sajnos már nem várhatunk tőle mesterműveket, és bár megszokásból megnézzük az aktuális filmjeit, amelyek megbízhatóan megkapják a maguk Oscar-jelölését, aztán szépen csöndben elfelejtjük őket. Nem értéktelenek a ma született alkotásai sem, de abban biztos vagyok, hogy nem fogok évtizedek múltán olyan tisztán emlékezni mondatokra és jelenetekre, mint ebből a nem mostanában készült darabból. Felnőtt szemmel nézve már korántsem látom olyan tökéletesnek, mint egykoron, de még ma is jól szórakoztam rajta, dacára annak, hogy a trükkök fölött már eléggé eljárt az idő.
Peter Banning (Robin Williams) elfoglalt üzletember, akinek nincs ideje a családjára, ezért lemarad a fia fontos baseball meccséről is. Wendy mamához (Maggie Smith) utaznak, de ő továbbra is csak a munkájával foglalkozik, egészen addig a percig, amíg a gyerekeket el nem rabolja egy bizonyos Hook kapitány (Dustin Hoffman). Peter-nek újra meg kell találnia magában a gyermeki énjét, hogy kiszabadítsa őket...
Hatalmasabb bukott nemrégiben a moziban a Hugh Jackman nevével fémjelzett Pán Péter feldolgozás, ellentétben ezzel az alkotással, amely hatalmas anyagi sikert hozott Spielberg-nek, a gyerekek - köztük én is - nagyon szerették, sokáig nem is értettem, miért fanyalognak sokan, hogy messze van a rendező legjobbjaitól. Nos, felnőve már én is belátom, hogy ez így van, valóban nem mesterműről van szó, Julia Roberts pedig egy szereposztásbeli tévedés volt, de a Williams-Hoffman kettős elvitte a hátán a filmet, akadt benne néhány emlékezetes szöveg, nem volt unalmas, és akkoriban csúcstechnikának számító látványvilággal bírt. Az igazi csoda azonban elmaradt, Spielberg ennél tudott volna jobbat is, főleg, hogy Pán Péter alakját róla is mintázhatták volna, hiszen ő aztán tényleg soha nem akart felnőni, szakmányban gyártotta nekünk akkoriban a jobbnál jobb filmeket. Érdekes módon mégsem Péter alakjára helyezte a hangsúlyt, hanem Hook-ra (már a címben is ő szerepel ugyebár), és a jobb szöveg is neki jutott. Ez még önmagában nem lett volna baj, de a forgatókönyv nem volt az igazi, hiányzott belőle az igazi átütő erő, a karakterek sem voltak eléggé kidolgozottak, és ezt a hiányt a trükkök sora sem tudta pótolni.
Persze gyerekfejjel nem gondolkodtam én ilyeneken, ájultan csodáltam Seholszigetet, teljes szívemből drukkoltam a csihipuhistáknak, a kalózokat sem tudtam gyűlölni, ezredjére is jót tudtam nevetni Hook hisztijein, Smee hihetetlen baseball technikáján, és akkor a kedvenc jelenetemről ("lopakodik az ellenfél" - majd simán lelövik a szerencsétlent a baseball meccsen) még szót sem ejtettem. Nyilván az ifjúságnak készült ez az alkotás, amelynek a varázsa ugyan sokat kopott, mégis sokkal jobb szórakozást tud nyújtani még ma is, mint a manapság születő darabok a műfajban. Üssenek agyon, verjenek meg, én továbbra is szeretem a filmet, habár már látom a hibáit is, mégsem vagyok hajlandó felnőni, nem leszek kalóz, maradok inkább elveszett lány, aki habár a mindennapjait felnőttként éli, mégis bármikor kapható egy kalandos útra balra a második csillag felé.
A fantázia végtelenjéből sajnos nem sikerült kiaknázni minden lehetőséget, teljesen korrekt Seholsziget világa, de túl keveset tartózkodunk ott, és túl sokat a valóságban, amely éppen árnyalattal lett sötétebb és drámaibb annál, hogy teljesen felhőtlenül tudjunk szórakozni a filmen. Egyáltalán nem alszunk be a kalandokon, magával tud ragadni a történet, de túl sok az üresjárat, nem sikerült eltalálni az arányokat, kicsit túl hosszú lett, kevesebb talán több lett volna. Jó, de nem kiváló film született, amelyet lehet szeretni, de ha őszinték vagyunk magunkhoz, inkább a nosztalgia miatt, mint a tényleges érékeinek köszönhetően.
Robin Williams hozta a kötelezőt, simán elhittük neki, ő Pán Péter, a komikusi vénájának köszönhetően teljesen meggyőző tudott lenni a szerepben, ahogyan felnőttként sem volt hiteltelen a történetben. Dustin Hoffman méltó ellenfél volt, Hook kapitányként mert esendő is lenni, és nagyon sok árnyalatát mutatta meg a karakternek. Maggie Smith kiváló volt, mint mindig, Bob Hoskins vicces, Julia Roberts viszont határozottan idegesítőnek bizonyult Gilinggalang szerepében. Érdemes szinkronnal nézni, mert nagyon jól sikerült!
Steven Spielberg nagy erénye mindig is az volt, hogy tudta, hogyan kell szórakoztatni a népet, ebben a filmben sem ment túlságosan a saját (akkori) színvonala alá, ha egyszer lesz gyerekem, biztosan ezt a Pán Péter feldolgozást fogom megmutatni neki először. Mégis megmarad a hiányérzet, a rendező nem adott bele apait-anyait, az nem mondanám, hogy nem hitt a saját filmjében, de nem is hozta ki belőle a legtöbbet, az biztos.
7/10
A Hook teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
