Másodvélemény: A kör / The Ring (2002)
2015. november 07. írta: !Márk!

Másodvélemény: A kör / The Ring (2002)

the_ring_2002_720p_hddvd_enigma_2.pngFroG kritikáját erre találjátok

A kör egy furcsa film. Az erejét és a hatásosságát az alapfelállás szolgáltatja, ugyanakkor ez kicsit a visszájára is elsült. Zseniális módon A kör nem egy levegőben lógó, jump scare-ekre épülő koncepcióval akarja megfélemlíteni a nézőt. Helyette a történet azonosulhatósága adja a félelem magját, hiszen mindnyájunknak sok emléke fűződik/fűződött a VHS-TV korszakhoz. Így ha nem is tudatosan, de a film megtekintése után belénk bújik egy démoni félelem a "világító dobozok" vonzatában. Az elgondolás negatívuma is ebből eredeztethető: hiába az ígéretes sztori, Gore Verbinski nagy hatással operáló filmet csak hellyel-közzel tudott alkotni.

747eadb6ab50f55228d78821eed4c7bf.pngA film eleje még kifejezetten ötletesen, színvonalasan vezeti fel, majd mutatja be a szóban forgó urbánus legendát. A problémák ott kezdődnek, amikor a cselekmény átcsap egy sötétebb hangulatú krimibe. Az alapelgondoláshoz képest a nyomozó-szál kifejezetten érdektelennek hat, még úgy is, hogy a főszerepet játszó Naomi Watts remekül helytáll. A filmben rejlő szufla fokozatosan elfogy a fináléhoz közeledve. Verbinski úgy vezeti fel a saját agymenését, mintha a végére várható lenne egy hatalmas durranás, ám ez sajnálatos módon elmarad. A már-már legendássá avanzsált, tévéből kimászós jelenet elméleti síkon még akár működőképes is lenne, de megvalósítás terén inkább olcsónak és bazárinak hat, mintha a film saját magát figurázná ki.

A kör amolyan rosszul öregedő alkotásnak tűnik. Bő tíz évvel ezelőtt elsősorban a tinikből összeverbuválódott baráti társaságok között tett szert kultstátusznak, de az idősebbek már aligha tojnak be egy elmaszkírozott kislány látványától. Persze a film repertoárja még bővelkedik egyéb finomságokban is, ám az alapvető gond számomra a történet "elkrimisítésével" volt. Tábortüzes, sátras, iszogatós összejöveteleknél még bírhat a filmben szereplő legenda némi parafaktorral, de vászonra víve már közel sem olyan érdekes, hogy lekösse a figyelmet majd' két órán keresztül.

A japán eredetihez még nem volt szerencsém, de Verbinski víziója elvette a kedvemet ettől a sztoritól (mondom ezt elsősorban a pletykaszinten felmerülő remake-tervek miatt). Összességében nem rossz sőt, még abszolút a színvonalasabb, igényesebb horrorfilmek közé sorolandó, de az évek múlásával sajnos egyre inkább vált nevetségessé, izzadságszagúvá és unalmassá.

6/10

A kör teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr317876286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.11.07. 08:57:25

Hú, ezért de kapni fogod az ívet az olvasóktól... ;) 6/10 a Körnek, nem semmi :D

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.11.07. 10:42:44

Nem értesz te ehhez... hagyd a fenébe az írást...

( :D ) Kicsit tényleg meglepő ez a 6/10, de legyen. Pedig szerintem bőven a legjobbakhoz tartozik, a 2000-es éveket tekintve.

CHRISporn 2016.06.12. 19:07:02

Szerintem pont fordítva!A krimi adja hozzá azt a pluszt a "sima"ijesztgetés mellé - azáltal,hogy együtt nyomozunk és tudunk meg sok mindent a főhősnővel....

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.01.29. 23:57:49

Én konkrétan pont kettőtök között vagyok, mondjuk lehet, hogy az sokat csavar a történeten, hogy láttam a japán eredetit is, amiben ez a krimi-dolog ehhez egyébként borzasztóan van előadva, a többit meg kb. egy az egyben átemelték.
Szóval annak fényében itt jobban tetszett a nyomozás, bár az tény, hogy itt is elég lassan és kis hatásfokkal épült fel a dolog, mintha Verbinski a hangsúlyt inkább azokra a nyomasztó, de egyben kissé öncélú jelenetekre akarta volna helyezni, mint a ló elszabadulása vagy Morgan teátrális öngyilkossága. De ezért is jobban el tudott kapni az atmoszféra, Aidan karaktere szerintem hatalmas adalék volt ehhez, plusz a végén a fordulat is jobban lett tálalva.

De kilépve az összehasonlításokból, határozottan igaz, hogy ez nem igazán horror, hanem egy keményvonalas misztikus thriller inkább, és abban is vannak elcsépelt motívumok, de ha nem is rémisztett halálra és nincsenek is benne óriási mélységek, szerintem korrekt munka, nekem működött. 7,5/10
süti beállítások módosítása