The Green Inferno (2013)
2015. október 26. írta: Werewolfrulez

The Green Inferno (2013)

green_inf_1.jpgEli Roth - akit bizonyos körök a horror fenegyerekének szoktak kikiáltani - az én szememben még nem igazán bizonyította a rendezői rátermettségét. Legutóbb az igencsak félresikerült Knock-Knockban tapasztalhattam meg, hogy emberünk nem mindig tudja, hogy mit is akar csinálni. Anno a hírhedt Motel filmektől sem voltam elájulva, bár azok exploitation-jellegű merészsége és vérbő kegyetlensége szimpatikus vonás volt számomra. Első igazi filmje, a Kabinláz szintén nem volt egy rossz mozi, de emlékezetes momentumai ellenére sem vált kifejezett kedvencemmé. A The Green Inferno című, még 2013-ban forgatott, de csak idén ismertté vált alkotása kapcsán úgy érzem, hogy Roth úr kezdi kimutatni oroszlánkörmeit, ám sajnos még mindig nem sikerült leraknia elénk a maga Magnum Opusát.

A film egy csapat egyetemi hallgatóról szól, akik aktivistaként elutaznak az Amazonashoz, hogy megvédjék az esőerdőt és a benne élő ősi törzseket egy fakitermelő cég munkásságától és annak következményeitől. Akciójuk többé-kevésbé sikeresnek nevezhető, ám hazafelé menet a repülőjük meghibásodik, és lezuhan a dzsungelben. Többen meghalnak a zuhanásban és az azt követő káoszban, viszont a túlélők sem járnak túl jól, mert őket meg foglyul ejti egy kannibál törzs, amely nem titkoltan táplálékforrást lát a fiatalokban.

Ahogy a történetből is kitűnik, Eli Roth ismét az exploitation háza tájára tévedt, ezúttal konkrétan a korai '80-as évek olasz kannibálfilmjeinek a mezejére. Roth alkotása nyílt tisztelgésnek tekinthető Ruggero Deodato legendásan brutális, áldokumentum jellegű kannibálhorrorja, a Cannibal Holocaust és hasonszőrű társai előtt. Szerencsére Roth nem vette át az áldokumentum formátumot - abból manapság úgyis Dunát lehet rekeszteni -, és nem is kifejezetten hommage jelenetekben gondolkodott, inkább igyekezett kreatívan hozzányúlni a kannibálok mítoszához. Sajnos az az eszmei mondanivaló, az a "zöldfilozófia", amit a film mögé rakott, nem sült el túl jól, konkrétan teljesen súlytalannak érződik, és pusztán időhúzásként értékelhető a mozi ezzel foglalkozó bevezető része.

Viszont a történet középső blokkja, ami a kannibál törzs tevékenykedését és a szereplők szenvedését mutatja be, kifejezetten hatásos és jól sikerült lett. A vörösre festett testű kannibálok támadása dinamikus és sokkoló, a praktikus effektekkel megvalósított, kíméletlenül megmutatott mészárlás gyomorforgatóan naturalisztikus, a karakterek kétségbeesése pedig hamar átragad a nézőre. Az egésznek a Roth morbid humora (pl. hasmenés még soha nem volt ennyire kínos, mint itt) és a kannibál törzs humanizált megjelenítése (a bennszülöttek teljesen emberi módon viselkednek, egyáltalán nem tűnnek gonosz démonoknak, pl. az emberhús feldolgozásáról egy átlagos falusi disznóvágás képei villantak be nekem) ad valami furcsa, egyedi, megrázó bukét.

the-green-inferno_2.jpgAztán a végére persze a jól eltalált hangulat szétfoszlik, a direktorunk pedig üt pár luftot egy harmatgyenge kivitelezésű CGI-jaguárral, a környezetvédő filozófia ismételt előcitálásával és a folytatás lehetőségének teljesen szükségtelen belengetésével. Sajnos ennyi hibát nem tudok megbocsátani, figyelembe véve azt is, hogy az olasz kannibálfilmek hagyományaihoz hűen a mozi nem rendelkezik olyan erényekkel, mint az aprólékosan kidolgozott jellemek, színvonalas színészi alakítások, vagy éppen alaposan átgondolt történet.

Kár ezért a filmért, mert bár ügyes - manapság hiánypótlónak is mondható -  a témaválasztása, és több helyen iszonyú feszült, véres és kegyetlen, nem tud igazi horrorcsemegévé válni, mivel amatőr módon elcsúszik néhány kifejezetten idegesítő banánhéjon. A végeredmény horrorista szemmel nézve ugyan tetszetős, de nem eléggé.

Eli Roth még mindig adós nekünk egy kifejezett(en beteg és gusztustalan) remekművel.

7/10

ui.: érdekesség, hogy a film főhősnője, Lorenza Izzo "civilben" 2014 óta a rendező felesége. Ugyanígy a Knock Knock-ban is főszereplő volt a hölgy... lehet, hogy állandó kabala lesz belőle Roth filmjeiben? Nem lenne példa nélküli a horrorvilágban, hiszen pl. az olaszok híres horrorendezője, Dario Argento is előszeretettel szerepeltette feleségét, Daria Nicolodit a filmjeiben. Na nem mintha Argento és Roth egy lapon emlegethetőek lennének, de mégis...

A film teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr67986541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása