Legutóbb a The Blood of Heroes-nál hagytam el a zseniális, ámde erősen kezdetleges megoldásokkal operáló 90-es évekbeli sci-fik fonalát, hogy most ezzel a darabbal vegyem fel. Amely talán nem annyira B-filmes, sőt, még egyfajta kultstátuszra is számot tarthat, azonban a Hardware ettől még pont ugyanolyan izgalmasan sajátos, ugyanakkor megmosolyogtatóan ügyetlen mű.

Egy titokzatos gyűjtögető egy droid maradványaira talál a radioaktív sivatagban, amelyet a katona Moses-nek (Dylan McDermott) ad el. Moses ugyanis úgy gondolja, ez egy remek ajándék lehet barátnőjének, Jillnek (Stacey Travis), aki fémhulladékokból gyárt szobrokat a sivár disztópikus környezetben élő gazdagoknak. Azonban az egyikük sem sejti, hogy valójában egy leselejtezett harci robotot hoztak haza, amely ráadásul egyáltalán nem annyira halott, mint azt ők gondolják.

Vannak filmek amelyeken tökéletesen látszik, hogy minden technikai kezdetlegességük ellenrée nem csak összegányolták őket, és a Hardware egy ezek közül. Ebben a filmben minden tárgynak, személynek, sőt, párbeszédnek külön története van, ahelyett, hogy Richard Stanley összedobált volna néhány jól kinéző panelt. A film legérdekesebb vonása pedig éppen abban rejtezik, hogy soha nem lehet eldönteni, egyes momentumai végül mennyit hordoznak magukban. Mert helyenként úgy tűnik, hogy egy zseniálisan megkomponált mese szeretne lenni a végnapjait élő, és saját maga ellen forduló emberiségről, és a makacsul az értéktelenségben hívő tagjairól. De ez a koncepció valahogy soha nem akar összeállni, amikor pedig a már-már öncélúan elmebeteg B-horror elemek keztek dominálni, minden további nélkül elhittem, hogy a Hardware nem akar több lenni egy helyenként nagyon is öncélú bűnös élvezetnél.

Ugyanakkor akármilyen értelmet hozzunk ki a produkciónak (akár azt is, hogy nincs neki), a lagymatag felvezetés és a kissé rossz ütemben adagolt feszültség ellenére is tulajdonképpen működnek látottak. Még a legzsigeribb szinten is lenyűgöző, amilyen stílusosan Stanley bevezet egyes fordulatokat, karaktereket, vagy éppen ahogy félszavakból a világot mutatja be. Az alkotás minden képkockája olyan vizualitással és eredetiséggel van megáldva, hogy lépten-nyomon arra vágytam, bárcsak többet kapnék belőle.

Paradox módon azonban nem gondolom a Hardware-t ettől még kifejezetten jónak, kétarcúsága, helyenként komikusan kisszerű vonásai ebben megakadályoznak, mégis magán hordozza egy kultikus mű jellemzőit. És ha nem is mestermű, az mindenképpen pozitívum, hogy legalább a sorba nem állt be.

7/10

A Mark 13 teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán