John McClane örök. Már régen elvesztette a vonzerejét, a hócipőnk tele van azzal, hogy a sokadik ótvar mocsok folytatást nézzük, tudjuk, hogy egyre rosszabbak lesznek a filmek, Bruce Willis sem lesz már fiatalabb, és mégis, mindezek ellenére elzarándokolunk a moziba, mert sok évvel ezelőtt annyira megkedveltük a karaktert, hogy már része az életünknek, velünk együtt öregszik, nem tudjuk megunni, és amíg egyetlen fillér profitot fog termelni a producereknek, addig meg is fogjuk kapni kedvenc akcióhősünket, ahogyan szeretjük: véresen, mocskosan, másnaposan, esendően, azaz emberien. Sokadjára néztem újra az ikonikus első részt, minden kockáját ismertem, és ezredjére is istenien szórakoztam ezen a kiváló filmen!
John McClane (Bruce Willis) nem túl nagy lelkesedéssel érkezik a karácsonyi buliba, amelyet a felesége cége rendez. Már egy ideje külön élnek, ennek legfőbb oka, hogy a rendőrök gyöngye nem viseli túl jól, hogy Holly (Bonnie Bedelia) szép sikereket ér el a munkahelyén. Békülési célzattal érkezett, de nem sok idejük marad lelkizni, mert amilyen szerencséjük van, Hans Gruber (Alan Rickman) éppen ezt a napot választotta arra, hogy meglovasítson a széfből néhány százmilliót érő kötvényt. Hideg fejjel kiszámított minden lépést, hogy megvalósítsa a tervét, de egyvalakivel nem számolt: John McClane-nel...
Ma már nehéz megérteni, mitől olyan különleges ez az alkotás, de a bemutatása idején hatalmasat szólt, ugyanis ez volt az első akciófilm, amelynek a hőse egy egyszerű rendőr volt, akinek nem volt semmilyen szuper képessége, csak egy ember volt, aki rossz helyen volt rossz időben, és megállta a helyét ebben a helyzetben. Azokban az években olyan félistenek hódítottak a moziban, mint Sly és Arnie, akik félkézzel mentették meg a világot, lőtték halomra az ellent, egyszemélyes hadseregként funkcionáltak a filmvásznon. És akkor jött John McClane, aki nem volt hős, az eszét használta elsősorban (azért nem kellett félteni, ő is elég látványosan rúgta szét a rosszfiúk hátsóját), megsérült, vérzett, de soha nem adta fel, és még istentelenül jó szövege is volt! Naná, hogy imádták a nézők a karaktert, és ezzel egy új korszak kezdődött a műfajban.
A siker titka az volt, hogy ebben a filmben egyszerűen minden összejött: adva volt egy jó forgatókönyv, Bruce Willis személyében egy kellően laza főhős, Alan Rickman első filmszerepében kiválóan alakította a főgonoszt, méltó ellenfélként funkcionált, látványos akciók, fordulatos történet, mára már klasszikussá vált übercool beszólások. Mindezek mellett a mellékszereplőkre is figyelmet fordítottak az alkotók, a bűnözőknek is volt motivációja, érzései, nem csak robotszerű gyilkológépek voltak. Például Karl-nak ugye azzal nyitott kedvenc zsarunk, hogy megölte az öccsét, aki innentől kezdve természetesen csak azzal foglalkozott, hogy bosszút álljon (kár volt az utolsó jelenetéért, nem kicsit volt túlzás - most komolyan, túlélte azt, hogy megfojtották, és csak azért támadt fel, hogy utána jól szitává tudják lőni?). De az én kedvencem Powell, az egyszerű rendőr, akinek mégis több esze van, mint a kapitánynak. Holly is erős nő, nem omlik össze, amikor túszul ejtik, félelem nélkül beszél Hans-szal, nem egy felejthető biodíszlet csupán. A tét nem a világuralom, hanem nemes egyszerűséggel a pénz, tehát egy nagystílű rablóról van szó, aki nem országokat akar romba dönteni, hanem "csak" egy épületben ejt túszul néhány embert. Némi társadalomkritikai él is felfedezhető, megkapja a magáét a média, a rendőrség és az FBI is, de nem olyan élesen, hogy zavarja a felhőtlen szórakozást.
Azért nem sikeredett tökéletesre a szívünknek oly kedves filmművészeti remek, az utolsó néhány percet sikerült jól szétszirupozni, de ennél nagyobb bajunk tényleg ne legyen. Az operatőri munka és a vágás remek, a zene simán zseniális, ilyen körülmények között kit érdekel, hogy az isteni Bruce trikójának a színe egyik jelenetről a másikra időnként eltér? (nekem is csak sokadjára tűnt fel, hogy az a bizonyos fehér ruhadarab egy idő után hirtelen bebarnul és befeketedik, de ne gonoszkodjunk már).
Bruce Willis tökéletes választás volt a főszerepre, az ő egyénisége jól passzolt a laza zsaruhoz, nem véletlenül forrt össze vele a szerep. Alan Rickman kiváló színész, minden lehetőséget kihasznált arra, hogy megmutassa a karakter sokrétűségét, a hidegfejű számítást, a precíz tervezést, a kegyetlenséget és a mohóságot. Bonnie Bedelia-nak vannak szép pillanatai, Reginald VelJohnson-nak szintén. Alexander Godunov telitalálat volt Karl szerepére, azt a hajzatot pedig máig nehéz feledni.
John McTiernan a Ragadozó után kapta meg a lehetőséget arra, hogy új lendületet adjon az akciófilm műfajának, tényleg semmi egetverő nincs a filmben, egyszerűen csak jól össze lett rakva, és jókor érkezett, az újszerűsége és a főhős karaktere olyannyira megfogta a nézőket, hogy máig kitart a szeretet, ez tartja életben még mindig a franchise-t.
Ez a film úgy jó, ahogy van, nem lehet elégszer látni!
9/10
(Az írás eredetileg 2014. szeptember 28-án jelent meg.)
A Drágán add az életed! teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán