Nagyon nagy kedvencem a Lakótársat keresünk trilógia, szóval bizakodással töltött el, hogy újra mozikba kerül egy francia film a kedvenc francia színészemmel (persze csak Vincent Cassel után), Romain Durisszel. A mosoly nem fagyott az arcomra, inkább valamilyen leírhatatlanul furcsa formát vett fel, ami egyre torzabb lett a film végéig, majd leszűrtem a film tanulságát: soha többet nem megyek úgy sajtóvetítésre, hogy nem olvasom el, hogy miről szól a film. Madames et Monsieurs, Az új barátnő.
Claire (Anais Demoustier) legjobb barátnője halála után kiderül, hogy annak férje David (Romain Duris) transzvesztita hajlamokkal bír. Az először elutasító attitűdöt felvevő Claire, kezdi egyre jobban megszeretni David női énjét, és egyre többet próbál neki segíteni a nővé változásában, mindezt úgy, hogy férje Gilles (Raphael Personnaz) lehetőleg minél kevesebbet tudjon meg az egészről.
Valami pokoli kín volt ezt a filmet végigszenvedni. Az egyik legrosszabb benne, hogy idegtépően unalmas. Sajnálom, de engem az nem bír lekötni, hogy most Romain Duris éppen milyen női ruhát vesz fel. Mert ez az egyetlen változó eleme a filmnek. Még csak azt sem lehetne mondani, hogy lelkiekben és nemi identitásban fokozatosan jutna el A-ból B-be, hanem ilyen nagyon gyors ugrásokkal, közben pedig végtelennek tűnő perceken át nézhetjük, ahogy ízléstelenkedik mindenféle extravagáns holmiban.
És ha már ízléstelenkedés. Miért pont Romain Duris? Miért nem lehetett valami finomabb arcvonású színészt becastingolni, hogy legalább néha tűnjön nőnek? Hiába akar ez egy kvázi nővé válási történet lenni, Duris még gesztusaiban és mozgásában sem hasonlít egy nőre, inkább egy pojácáskodó, exhibicionista futóbolondra. Pozitív példa, amit lehet meg kellett volna néznie, a Dallas Buyers Club, ahol Jared Letoról teljesen hihető volt, hogy ő egy nő férfi testben. Pláne amilyen furán mutatott, mikor az egyik jelenetben férfiként volt öltözve. A női főszereplő pedig egy rossz vicc. Értem én, hogy elég erős szálak kötötték a barátnőjéhez, de ne meséljék már be azt nekem, hogy egy értelmes nő, képes valakivel csak azért együtt lenni, meg szexuális kapcsolatot folytatni, mert olyan parfümöt használ, meg olyan ruhák vannak rajta, mint a már halott barátnőn. Ez azért baromira sántít.
Borzasztó rossz húzás volt a filmtől, hogy a transzszexuálisokat (és áttételesen a leszbikusokat és biszexuálisokat) egy láthatóan beteg képen át mutatta be. Nekem erről a fajta nemi identitásról lövésem sincs, de David karaktere nem volt transzszexuális. Csupán egy olyan figura, aki nem bírta feldolgozni a felesége halálát, és kétségbeesettségében menekült a transzvesztitaságba. Ezek tudatában a film második felére a kisegér főhős borzasztóan irritáló volt, mert a már gyógyuló félben lévő Davidot érzelmileg zsarolta és nem hagyott teret neki a gyógyulásra. De kötve hiszem, hogy ezt tudatosan vezette volna be a rendező úr, főleg a vég ismeretében. Annyira Claire érzelmeire volt kihegyezve a film, és David abszolút csak egy kellék volt. Egy olyan kellék, amivel rá tudod sütni bárkire, hogy „Nem tetszett a szar filmem? Akkor te egy homofób, konzervatív, nyárspolgár vagy.”. De tudjátok mit, még ezt se mondhatja a film, mert egyáltalán nem volt explicit. Persze farok meg mellek villannak (szóval már durvább, mint Mr. Grey-ék kalandja), de közel nem olyan merész botrányfilm, mint amilyen volt mondjuk a Ken Park. Sőt még az ízléstelen crossdressingelést is kibírtam volna, ha legalább szórakoztat vagy van valami értelmes koncepció mögötte (lásd Brüno). De még annyi sem. Minden elemében szemétre való gyötrelem.
1/10
Az új barátnő teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán