Xavier Dolan minden túlzás nélkül a filmgyártás csodagyereke: 20 éves korában rendezte meg első alkotását, a következő 5 évben pedig négy továbbival gyarapította filmográfiáját. Lelkesedésből (és mint ahogy azt a produkciók színvonala mutatja, tehetségből) tehát nincs hiány, a kérdés, hogy mit tud mutatni nekünk egy 20 éves srác, aki saját maga írja, rendezi és főszerepli műveit.

A 16 éves Hubert (akit tehát a rendező maga alakít) édesanyjával (Anne Dorval) él, akit finoman szólva sem kedvel. A legapróbb idegesítő vonásaitól az (ő szemszögéből az) életét megkeserítő döntésekig főhősünk anyja szinte minden porcikáját utálja, és nehéz eldöntenünk, ez csak kamaszos dac, avagy valami mélyebben húzódó konfliktus. Mert a két fél hiába próbál gesztusokat tenni egymás felé, újra és újra visszatérnek a parázs viták, valószínűleg Hubert éppen ezért tartja titokban a legnagyobb veszekedésre okot szolgáltatható dolgát: meleg, és 2 hónapja jár egy sráccal.

Dolan bevallottan önéletrajzi ihletettségből alkotta debütáló filmjét, az "arról írj, amit ismersz!" aranyszabály pedig itt is megmutatkozik. A szövegkönyv mondatainak többsége ugyanis fájdalmasan húsba vágó, és nagyon is ismerős lehet azoknak, akik akármelyik oldalról is megtapasztalták ezt az élethelyzetet. A rendező pedig rá is játszik erre, elképesztő intenzitással komponálja meg minden jelenetét, de amennyire lenyűgöző eleinte ez a folyamatos vibrálás, annyira fárasztóvá válik idővel.

A műnek nincs valódi bevezetése, a karakterekről is néhány elejtett szóból, illetve a főszereplő közbevágott monológjaiból tudunk meg valamicskét, de ez túlságosan is kevés ahhoz, hogy korrektül megindokolja a két karakter között feszülő mérhetetlen indulatokat. Amelyek így teljes valójukban tombolnak másfél órán keresztül, ennek hála pedig az összkép úgy fest, mintha két idegbeteg ember dühkitöréseit látnánk állandóan. Dolan munkája tehát az első pillanattól a utolsóig ugyanazt hozza, veszekedés-enyhülés-veszekedés véget nem érő dinamikáját, és nagyon hiányzik a szerkesztettség és a kiegyensúlyozottság kiforratlan művéből. Mint ahogy saját alakításából is, amely hasonlóan forrófejűen elnagyolt, mint az egész produkció.

De végső soron érthető, hogy ennyi idősen, elsőre Dolan nem alkotott egy érett darabot, és még tehetséget is csak egy minimálisan tudott megcsillanni benne. Szerencsére viszont mi már tudjuk a történet folytatását, azaz, hogy a kanadai csodagyerek a következő években képes volt előrelépni és sokkal jobban kibontakozni.

6,5/10