Elrabolva 3 / Taken 3 (2014)
2015. január 24. írta: FilmBaráth

Elrabolva 3 / Taken 3 (2014)

taken-3.jpgMindannyiunk legnagyobb örömére Liam Neeson úgy döntött, hogy nyugdíjaskorára akcióikon lesz, ennek köszönhetően már évek óta nézhetjük, hogyan rúgja szét iszonyatosan dögösen a rosszfiúk hátsó felét a különböző rendű és rangú macsó mozikban. Simán lekörözi nálánál több évtizeddel fiatalabb kollégáit, mert neki bizony nemcsak karizma, hanem karizmája is van, nem is kicsi. Miatta vált kultuszfilmmé egy olyan teljesen közepes akciómozi, mint az Elrabolva, amely akkora siker lett, hogy nem volt kérdés a folytatás. A második felvonás gyengébbre sikeredett, de még mindig imádták a nézők, így természetesen elkészült a harmadik rész is, sajnos. Illetve még mindig nem lehet megunni az isteni Liam-et, de ettől függetlenül az alkotás a filmipari hulladék kategóriájába tartozik, amelyben fogalmam sincs, mit keres egy olyan színész, mint Forest Whitaker (illetve tudom, Neeson-nal együtt egy rakás pénzt, de valószínűleg egyiküknek sem jelentett színészi kihívást a szerepe).

Bryan Mills (Liam Neeson) egyre közelebb kerül volt feleségéhez, Lenore-hoz (Famke Janssen), akinek nagyon megromlott a házassága férjével, Stuart-tal (Dougray Scott). Egy sms-t kap tőle, siet haza, hogy beszéljenek, azonban holtan találja az ágyon fekve, és a helyszínre érkező rendőrök azt hiszik, ő ölte meg. Természetesen nem hagyja magát letartóztatni, és nyomozásba kezd, hogy ki ölte meg Lenore-t. Azonban azt sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a rendőrök őt akarják elkapni...

Valahol érthető, hogy ebben a részben nem rabolnak el senkit a hozzátartozók közül, hiszen erre a sorsa jutott már a lánya és a felesége is, és többen nem tartoznak a családi kötelékbe, aki miatt Mills bedurvulna. Kellett valami ok, hogy újra akcióba lépjen a jó öreg Bryan, és a roppant kreatív forgatókönyvírók választása a volt feleség megölésére esett, és hogy a lánnyal is történjen valami, írtak neki egy jó kis terhességet. Minimálprojekt teljesítve, Neeson bőszül, a többi pedig már megy magától, a nézők úgyis csak őt akarják látni, ahogyan  marconán aprítja az ellent. Nos, alapvetően igaz ez a gondolatsor, de azért egy értelmesebb történettel, legalább korrekten megírt karakterekkel megtámogatva azért még jól is szórakoztunk volna a filmen. De nem, kaptunk egy harmatgyenge, tökéletesen kiszámítható sztoriszerűséget, kliséhalmaz szöveget, meglepően gyenge színészi játékot (mínusz Liam, mert ő azért még egy ilyen utolsó szemétben is képes értékelhető színészi játékot felmutatni két cool verekedés között). Katasztrófa ez a film, de mivel akcióban még mindig verhetetlen Neeson, egyszer végig lehet szenvedni. És igen, lesz Taken 4 is, és igen, azt is meg fogjuk nézni, bármit is mondunk most. Viszont ha abba nem tesznek egy kis tartalmat is, akkor biztosan ki fog fulladni véglegesen a jól indult, de mára teljesen súlytalanná vált sorozat. Ha nem lenne benne Liam, senki sem nézné meg, ez az igazság.

Érthetetlen, miért nem fordítottak egy kicsivel több energiát a forgatókönyvre, ha már Forest Whitaker-t is sikerült bevenni a projektbe, ennél már csak a megdöbbentőbb, hogy egy olyan jó színész, mint ő, az égvilágon semmit sem tud kezdeni a szerepével, mintha ott sem lenne a filmben, tökéletesen felejthető az alakítása. Ezen még mindig lehetett volna segíteni azzal, hogy egy jó ellenfelet írnak Neeson-nak, de ez sem sikerült (bár valószínűleg nem is nagyon próbálkoztak vele), nem kell ahhoz forgatókönyvíró sulit végezni, hogy rájöjjön valaki már a film elején, hogy ki is a gyilkos, innentől kezdve már tényleg csak az akció jelentekkel tudjuk vigasztalni magunkat. De még abból is meglepően kevés van az előző két részhez képest, a végső zúzás persze nem maradhat el, de addig inkább csak a kínos párbeszédeket, a tökéletesen felesleges rendőrségi szálat kísérhetjük figyelemmel, habitustól függően szolid vagy látványos ásítozások közepette. Nem lesz ez így jó, Liam, legközelebb nézd meg jobban, mit írsz alá, mert a nézők türelme egyszer véget ér!

A karakterek nem lettek túlbonyolítva: Mills felhúzza magát azon, hogy gyermeke anyját megölték, laza csuklóval meglép a zsaruk elől, majd elkezdi keresni a gyilkost, és természetesen meg is találja. A lánya éppen a felnőtté válással küzd, és naná, hogy ő is veszélybe kerül, különben kit védene meg látványosan apuka? Stuart alakja nagyon halvány, nem néz ki sem komoly üzletembernek, még kevésbé méltó ellenfélnek. Ezt valószínűleg érezhették az írók is, mert beleírtak egy cérnavékony orosz maffia-szálat, amolyan tévésorozatos szinten, vagyis ettől a vonaltól sem féltjük kedvenc Liam-ünket. Márpedig az előző két rész legnagyobb erénye a feszültségkeltés volt, a család tényleg veszélyben volt, ezért Mills-nek is ki kellett hoznia a maximumot magából ahhoz, hogy megvédje őket a bajtól. Ez most teljesen hiányzik, ezért fájóan üres a film, és nem kárpótolnak bennünket a még mindig nagyon menő Neeson-féle akciók sem. Ez már most kevés, de ha legközelebb is ugyanez marad a helyzet, ha a következő részre nem kapják össze magukat az alkotók, vége a sorozatnak, ez biztos. Bocs, Liam.

taken_1.jpgNeeson hozza a kötelezőt, tudja, mi jár a rajongóknak, látványosan és még mindig hitelesen aprítja az ellenfeleket, mindeközben még emberábrázolásra is képes, tehát rá nem lehet panaszunk. Forest Whitaker viszont óriási csalódás, teljes szereposztásbeli tévedés, szomorú látni, hogy mennyire semmilyen a játéka. Maggie Grace bájos, Dougray Scott tökéletesen középszerű, Leland Orser-nek vannak szép pillanatai.

Szégyenteljesen gyengére sikerült a film az előzőekhez képest, senki nem várt Shakespeare-drámát, de azért egy kis energiát bele lehetett volna ölni az előkészítésbe, mert így bizony erős csalódást okoz az alkotás, csak nyomokban kapja meg a néző a jellegzetes Elrabolva-feelinget, ez bizony édeskevés, nem üti meg az amúgy nem túl magasan lévő mércét sem. Mert a sorozattól nem várunk többet, mint felhőtlen szórakozást, egy jó közepesen felépített történetet és látványos akciókat, de ezek szerint túl sokat vártunk az alkotóktól. Ezt a filmet tényleg csak Neeson miatt érdemes megnézni, de végzetesen porba lett sújtva a franchise. Liam és a panda jöhet, a sorozat mehet a süllyesztőbe, ez a rész tényleg nagyon gyengére sikeredett!

Dögunalmas, gyenge akciófilm, amelynek egyetlen erénye, hogy Liam Neeson még mindig nagyon cool!

4/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr887102591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AldoWinnfield 2015.01.29. 10:55:36

Neeson csak addig cool, amíg nem kell mozognia. Az előző részekben sokkal jobban palástolták az 'öregségét", itt már a kocogása is vicces. Meg amúgy is, hogyan lehet így vágni? És ennyire jelentéktelen vacak történetet írni? És..és...és... Á, nagyon rossz, pedig még a másodikkal is ki voltam békülve.

K.Leslee 2015.01.30. 22:30:01

Sokszor panaszkodnak az emberek hogy gyors a vagas, meg remeg a kamera En meg nem ertem hogy mi a problemajuk. Viszont beleneztem ebbe a filmbe - mert hat masfel orat nem fogok elpocsekolni ra az eletembol - es azt kell mondjam hogy ennek a filmnek mar most elore odaadom a 2015 legszarabbul vagott filmje dijat.

K.Leslee 2015.04.03. 19:39:58

@K.Leslee: Idokozben megneztem megis. Rossz. A masodik is jobb volt nala.
süti beállítások módosítása