Minden idők legjobb filmje nem egy überklasszikus, hanem egy mindössze 20(!) évvel ezelőtt született börtöndráma. Nem volt sima a csúcsra vezető út, a bemutatása idején nem lett gigasiker, ráadásul a Forrest Gump árnyékában többen nem kapták meg az amúgy nekik simán járó Oscar-díjat (7 jelölésből 0 lett a a szomorú eredmény). Bármilyen meglepő, a DVD kiadásnak köszönhetően szerette meg igazán a közönség, lassan, de biztosan lépegetett felfelé a mozis toplistákon, amelynek az élmezőnyében már hosszú ideje tanyát vert ez a megrázóan szép dráma, amelyben igazából nincs semmi különös, mégis zseniális!
Andy Dufresne-t (Tim Robbins), a fiatal bankárt elítélik a felesége meggyilkolásáért, hiába bizonygatja ártatlanságát a bíróság előtt. A Shawshank börtönbe kerül, ahol hamarosan barátra lel Red (Morgan Freeman) személyében. De a börtön kemény világ, sok atrocitásban van része az évek során, viszont pénzügyi tudása kapóra jön a korrupt, pénzéhes igazgatónak, aki az ő segítségével komoly vagyonra tesz szert. De egy nap egy olyan rab kerül a börtönbe, akinek a segítségével Andy bebizonyíthatná a törvény előtt, hogy ártatlan, azonban az események tragikus fordulatot vesznek...
Stephen King-nek megvan az a jó szokása, hogy segíti a fiatal alkotókat, ennek köszönhette Frank Darabont, hogy egy dollárért megkapta az író egyik rövidebb munkáját, amelyből olyan filmet forgatott, amely elnyerte a horror királyának tetszését, ezért csak 1000 dollárjába került, hogy forgatókönyvet írhasson a Rita Hayworth and the Shawshank Redemption című novellájából. A rendező nagyon hitt a filmben, beleadott apait-anyait, amelynek meg is lett az eredménye, kivételesen jó alkotás született, köszönhetően a jó forgatókönyvnek, a remekül megírt karaktereknek, és a kiváló színészi alakításoknak.
A börtön egy zárt világ, amelyben farkastörvények uralkodnak, a testben és lélekben gyengék nem élik túl a megpróbáltatásokat. Ebbe a közegbe kerül bele a fiatal bankár, aki teljesen más, mint a többiek, egy másik lelki síkon él, mint a többiek. Először furcsának találják a rabtársai, majd elkezdik tisztelni és végül megkedvelik. Pedig nincs könnyű dolga a fiatalembernek, nem kerülheti el az erőszakot sem, de intelligenciájának és pénzügyi tudásának köszönhetően mégis képes lesz viszonylag jó életet teremteni magának a börtönben. Azonban amikor rádöbben, hogy innen csak saját erejéből szabadulhat, a jog segítségével sohasem, a tettek mezejére lép, és bosszút áll a korrupt igazgatón a rá jellemző elegáns és intelligens módon. A hosszú börtönéveket a barátjának, Red-nek köszönhetően élte túl tiszta elmével, akivel teljesen különbözőek, mégis kiválóan kiegészítik egymást. Az álmodozó, nem a börtön zord világába való Andy-t nem mindig érti a józan, gyakorlatias gondolkodású Red, de ettől függetlenül mindig a legjobb barátja marad. De a legnagyobb titkába őt sem avatta be, ezért tud vele együtt őszintén meglepődni a néző azon, hogyan sikerült megszöknie a rácsok mögül Andy-nek, és ezért lesz katartikus erejű az a mára már ikonikussá vált jelenet, amikor a már nem annyira fiatalember a szabadságát ünnepli. A történet vége elsőre sziruposnak látszik (egyébként más lett volna a zárókép, a rendező a stúdió kérésére változtatott rajta), de annyira jól vezetett a film, hogy nem érezzük annak.
Jellemzően a börtönös filmek alapmotívumai köszönnek vissza az alkotásban, de mivel nagyon jó volt az alapdarab (ha valaki, akkor én nem vagyok oda a horrorért, de ettől függetlenül az a véleményem, hogy Stephen King zseniális író!), és a forgatókönyv is nagyon minőségi lett, ezért egyáltalán nem hatnak klisésnek az egyébként már százszor látott jelenetek és fordulatok. Nagyon jó dramaturgiai húzás a narráció - Red elbeszélése alapján ismerjük meg a történetet -, a karakterek jól fel lettek építve, a jellemfejlődés jól figyelemmel kísérhető mindenkinél. Nem vagyunk híján drámának, de a humor oldja a mondanivaló komolyságát, a jól eltalált mondatok és az erős jelenetek székhez szegezik a nézőt, mindvégig sikerül fenntartani az érdeklődést, a szökés pedig a zseniális kategóriába tartozik. Andy a főszereplő ugyan, mégis minden karakterre megfelelő figyelem jut, az ő történetüket is megismerhetjük. Red-en kívül az idős sittes, Brooks szívszorító sorsa kapott kiemelt jelentőséget, az ő tragikus alakja azt szimbolizálja, hogy sok évtizedes börtönlét után sajnos nincs már visszaút a "szabad" világba. De az igazgató és a börtönőrök lelketlensége és kegyetlensége is szívet-lelket rázóan került bemutatásra.
Az operatőri munka kiváló, de a színészi alakítások is egytől egyig első osztályúak. Morgan Freeman-nek saját bevallása szerint is ez volt a kedvenc szerepe, ki is hozza belőle a maximumot. Tim Robbins tökéletesen belakta a karaktert, Bob Gunton, James Whitemore, Clancy Brown (aki nekem örökre a Hegylakó rosszfiúja maradt) és William Sadler alakítása kiemelkedik a többiek közül. A zene kiválóan festi alá a történetet, Thomas Newman megérdemelte volna érte az Oscar-t, mint mindenki, akit jelöltek rá.
Frank Darabont két legnagyobb sikere a börtönben játszódik (a szintén kiváló Halálsoron a másik ugyebár), de mégis A remény rabjaiból lett igazi legenda, amely a maga különös módján, de megtalálta az utat a nézők és a kritikusok szívéhez egyaránt. A siker receptje egyszerűen a tehetség és a profizmus volt, ebben a filmben minden összejött, amelynek eredményeként egy megrázóan szép drámában gyönyörködhettek a mozi szerelmesei. Ez a film úgy tökéletes, ahogy van!
Kiváló börtöndráma, zseniális színészi alakításokkal, kötelező darab!
10/10