A francia komédiákat, nem igazán szoktuk komálni, mert itthon a frankofón vígjátékok renoméját alapjaiban rombolta le a legolcsóbb, kereskedelmi tv-ben minden hónapban lenyomott ezermilliomodik csendőrös Louis de Funès film, a maga avítt, pojácáskodó humorával (mondom ezt úgy, hogy a Jákob rabbi az egyik kedvenc vígjátékom). Mi tagadás, a funèi örökség még a mai napig is erőteljesen érződik az ilyen filmeken, ezért sem szoktuk őket tárt karokkal várni. De vajon mi a helyzet a „Körberajzolva” című filmmel?

Jean Renault (François Damiens) egy harmadvonalas, Edward Furlong-ot idéző pályafutású párizsi színész, aki kétségbeesésében elvállal egy olyan munkát, ahol egy rendőrségi rekonstrukciós eljárás során el kell játszania az áldozatot egy kicsi faluban, az Alpokban. Az eljárást a szemrevaló bírónő, Noémie (Géraldine Nakache) vezeti. De persze, mint minden hasonló filmnél, pár dolog nem stimmel, és a főhős nyomozása segítségével végül fény derül a nagy megfejtésre.

A műnek valami borzasztóan szar előzetese van. Tele volt rosszul előadott, kínosabbnál kínosabb poénokkal, így hát érthető, hogy nem vártam túl sok jót tőle. Ennek ellenére aránylag pozitívan meglepett. Ami elsőre feltűnt az az, hogy gusztustalankodásoktól és pojácáskodástól mentes a film, és még olyan kínos feszengésektől is megkímélt, ami amúgy már lassan minden vígjáték eleme. Szomorú, hogy ezt már pozitívumként kell listázni, és nem pedig kulturáltsági minimumként. A történetben maga a nyomozás rész teljesen érdektelen. A helyi rendőri szervek annyira inkompetensek, hogy az fájdalmas. Az pedig, hogy a bűntény valódi elkövetőjét az idegen főhős a helyi pletykákból, dokumentált tényekből és orruk előtt lévő tárgyi bizonyítékokból találja meg, csak még nevetségesebbé teszi a nyomozókat.

A poénokkal kapcsolatban felemás érzéseim vannak. Egyfelől megkíméltek minket a kínos helyzetkomikumoktól, aminek örülök, és megpróbálták a hangsúlyt a dialógokra és a főhős cinizmusára tenni. Nagyon okos ötlet, nem túl jól kivitelezve. A főhősnek a film alapján nagyon minimális komikusi vénája van. Egyszerűen nem vicces a figura, képtelen előadni a szájába adott poénokat, és ez amúgy igaz a többi szereplőre is. Kifejezetten irritáló jelenség volt az a filmben, amikor azt hiszik, hogy az vicces, ha egy másik filmet odavetve megemlítenek. Könyörgöm, az ilyenek a leggyengébb magyar forgatókönyvírók szerzeményeiben szoktak elhangozni, hogy „Ez a hely már tiszta Gotham City.” meg hasonló humorosnak szánt hasonlatok. Az egyetlen dolog, ami elvinné az egészet a hátán, a gyönyörű havas alpoki táj mellett, a főhős cinikus karaktere, akit ugye azon túl, hogy Damiens nem tud viccesen előadni, aránylag kevés dumája is van.

Szóval a krimi szál, úgy ahogy van gagyi, de a másik cselekménymozgató, a két főhős összejövése még viszonylag szórakoztató. Mondhatni egy kapaszkodó ahhoz, hogy ne fulladjon totális unalomba a film. Itt érezhető egy minimális kémia, és Damiens-en is látszik, hogy ezeket a részeket élvezte, és itt valahogy már szerethetőbb és kacagtatóbb lesz, mint a mű bármely más pontján.

Összegezve, a film nem túl humoros, de igazából végig lehet nézni. Az átlagosan semmilyennél egy lehelletnyivel jobb.

5.5/10