21 éves koromban ezerszer nagyobb feminista voltam, mint mostanában, ezért amikor anno valamelyik előzetesben megláttam, hogy egy rusnya lény kígyószerű nyelve túl közel kerül Penelope Anna Miller dekoltázsához, azonnal hatállyal kijelentettem, hogy én egy ilyen, a nőket emberi mivoltunkban megalázó filmet soha az életben nem fogok megnézni.  (mai eszemmel jót mosolyogtam a történeten). Ezt az ígéretet be is tartottam, egészen mostanáig, amikor egy kedves olvasó tőlem kérte a filmről szóló kritikát. Habár az ominózus jelenet már egyáltalán nem kavart nagy viharokat a lelkemben, mégis azt kell mondanom, hogy jó döntést hoztam egykoron, azzal, hogy kihagytam az életemből ezt a filmet, amelynek akadnak jó pillanatai, de összességében egy közepes horror, amelyet kizárólag Penelope Ann Miller miatt érdemes egyszer megnézni.

Titokzatos haláleset történik a chicagói múzeumban, a nyomozással Vincent D'Agosta őrmestert (Tom Sizemore) bízzák meg. Egyre inkább arra mutatnak a jelek, hogy egy furcsa lény rejtőzködik a falak között, akinek egyetlen célja az emberek gyilkolása. Amikor Dr. Margo Green (Penelope Ann Miller) jó barátja is az áldozatául esik, tudományos eszközökkel próbál megoldást találni a rejtélyre. Azonban a nyomozás nem halad, eljön a kiállítás megnyitójának napja, amelyen tragikus és véres események sora következik be...

Nem indul rosszul a film, a dél-amerikai ősi szertartás hamar felkelti az érdeklődést, az első haláleset sem mindennapian ijesztő, már kezdenénk örülni, hogy végre egy igazán jót fogunk rettegni, de aztán lassan, de biztosan kezdünk elveszni a tudomány és a hitvilág kettősének labirintusában, egy idő után már nem is akarjuk tudni, hogyan jöhetett létre az a szörnyszülött, aki gyilkolássza az embereket. Nem tudták eldönteni az alkotók, hogy egy klasszikusan ijesztgetős horrort, egy fogyasztható filozófiával átszőtt Frankenstein-történetet, avagy egy látványos mozit hozzanak-e ki az alapötletből, így végül egy zavaros film született, amelynek vannak nagyon jó és emlékezetes jelenetei, de nem sok minden marad meg belőle a néző számára, aki nem kevés hiányérzettel telítve veri ki villámgyorsan a fejéből ezt a jobb sorsa érdemes alkotást.

A horror az ősi félelemre épít, de azért az nem mindig célra vezető, ha ezt még a szánkba is rágják. Nagyon idegesítő tud lenni, amikor már a sokadik képkockával akarnak meggyőzni bennünket arról, amit elsőre is felfogtunk, vagyis azt, hogy ha egy régi dél-amerikai civilizációról készül egy kiállítás, ott jó eséllyel el tudnak szabadulni a kőbe zárt rossz szellemek, a gonosz meg is jelenik ott, ahol erre esélye kínálkozik. Már önmagában a kiállítás is elegendő lett volna ahhoz, hogy egy jó sztori alapját képezze, de nem, bele kellett keverni az ember és az állat biológiai keveredésének erkölcsi kérdését (mert ha nem így lenne, akkor mégis hogyan kerülne az események középpontjába a biológus főszereplőnő, de ne legyek már ilyen gonosz, fúj!). Ez csak akkor tudott volna működni, ha valami nagyon különlegeset tudnak mutatni az alkotók a témában, de erről szó sincs, megmaradtak a felszínnél, a közhelyes szövegeknél, a teljesen kiszámítható fordulatoknál. Még szerencse, hogy a dögunalmas nyomozás után nagy nehezen eljön a kiállítás megnyitásának napja, és a végére egy jó kis látványorgia és vérengzés is jut nekünk.

Ne legyünk igazságtalanok, akad néhány kreatív ötlet a rettegés előidézésre, a jól eltalált zene sokat tesz hozzá a filmhez, trancsírban sincs hiány, de ez nem kárpótol bennünket a gyenge lábakon álló történetért, az elnagyolt karakterekért, a lapos szövegért. Dr. Green alakja legalább valamennyire érdekes, de a film második részében természetesen elsősorban az a dolga, hogy dögös ruciban látványosan rémüldözzön (valaki mondjon már nekem egy horrorfilmet, amelyben egy jó pasi is megjelenik hiányos öltözékben, már csak esélyegyenlőség miatt is, előre is köszönöm!:-)), azért, hogy szó ne érje a ház elejét, végül valamilyen szinten az eszének köszönhetően győzi le a szörnyet (mert hiába van ott egy rakás rendőr, természetesen egy védtelen nőnek kell megoldania a helyzetet, mondom én, hogy kliséhalmaz a történet!). Az őrmester figurájában semmi különleges nincs, így pedig ő is ugyanolyan unalmasan középszerű lesz, mint a film egésze. 

Penelope Ann Miller kihozta a szerepéből a maximumot, sikerült életet lehelnie a nem túl acélos karakterbe, Tom Sizemore ellenben nem erőltette meg magát, hozta a kötelezőt, de annyit és nem többet. Linda Hunt szokásához híven kiváló, James Whitmore nem nagyon tudott mit kezdeni a szerepével.

Peter Hyams-nek kizárólag az általam nagyon kedvelt Időzsaru (tudom, hogy ezt nem illik bevallani, de én bizony többek között Van Damme filmeken nőttem fel és istenien szórakoztam rajtuk!) miatt tudom megbocsátani ezt a filmet, amely nem több, mint egy közepes horror, egy egészen jó végjátékkal. Sokkal több volt a történetben, sajnálatos, hogy kárba vész Penelope Ann Miller kiváló játéka, de ez az alkotás sajnos felejthetőre sikeredett, köszönhetően a közepes forgatókönyvnek és a nem túl jól végiggondolt karaktereknek.

Látványos, de bestiálisan unalmas horrorfilm, felejtős darab!

5/10