Dark City (1998)
2014. szeptember 13. írta: Werewolfrulez

Dark City (1998)

Dark-City-featured-image.jpg1998 decemberében járunk. Általános iskolás fejjel egy különösen hideg péntek estén az éppen szalagavatóra igyekvő nagybácsimmal vitettem át magamat a szülővárosom másik szegletébe, hogy a takaréklángon üzemelő helyi moziban megtekinthessem A filmet. Azt az alkotást, aminek a bemutatójától a hideg rázott ki, és amelynek ikonikus mondata („szerintem ezen a helyen a Nap nem is létezik”) egész életemre belém égett. A moziban kezdetben négyen voltunk, de a fűtetlen teremben egyedül csak én néztem végig a filmet. Aznap éjjel leesett vagy egy méternyi hó, a szalagavató rendesen elhúzódott, így a fuvarom is megcsúszott, és én jókora késéssel értem haza. Anyám rettenetesen aggódott értem, azt hitte, hogy megfagytam valahol félúton hazafelé. Mivel akkoriban még nem volt mobiltelefonunk, nem tudott csak úgy rám csörögni, hogy hol járok… én meg órákon át a film hatása alatt maradtam, elfelejtettem hazatelefonálni egy fülkéből vagy valahogy. Másnap egész délelőtt havat lapátoltam, de miközben a testem dolgozott, az elmém még mindig a tegnap esti mozi körül forgott…

A Dark City amellett, hogy gyermekkorom meghatározó élményét jelentette, szerény véleményem szerint Alex Proyas rendező legjobb alkotása. Micsoda? Hogy A hollót jobbnak tartjátok? Kultikus film, az igaz, de a Dark Cityhez viszonyítva csak egy sima képregényes akciómozi. Én, a robot és a Képlet? Nevetséges, ezek labdába sem rúghatnak jelen cikk tárgyához képest.

Már a film története is ígéretes. Egy emlékek nélküli férfi ébred fel egy koszos kis fürdőszobában. A szomszéd helyiségben egy nő holttestét találja. Mielőtt rájöhetne, hogy mi is történt, titokzatos, kopasz lények veszik üldözőbe, akik csak távolról emlékeztetnek az emberekre. Hamarosan már a zsaruk is a nyomában járnak. Miközben a főhős próbál rájönni, hogy ki ő, illetve miféle összeesküvés hálózza be az egész várost, felfedez magában egy különleges képességet, és lassanként rádöbben, hogy a világában semmi sem az, ami elsőnek látszik.

Dark-City-dark-city-26344517-1920-814.jpgHová pozicionáljuk a fimet? Műfajilag az alkotás a sci-fi kategóriába tartozik, egy-egy adag film noir, horror és akció összetevővel színesítve. A kapcsolódási pontokat tekintve azt szokás emlegetni, hogy a Dark City látványában sokat merített a német expresszionista filmekből (különösen Fritz Lang 1927-es Metropolisából); megjelenik benne az M - Egy város keresi a gyilkost koncepciója (szintén Fritz Lang film, már 1931-ből); és a képi világ/díszletek/kosztümök egyértelműen a film noir stílust, valamint a Tim Burton-féle Batman filmeket idézik meg. A közvélekedés az alkotást az 1999-ben - tehát egy évvel a Dark City után - bemutatásra került Mátrix előképének tekinti, a két mű témabeli (pl. elnyomott, agymosott állapotra való ráébredés) és vizuális (pl. tetőkön ugrálós akciójelenetek) hasonlóságai miatt.

A Wachowski testvérek alkotásához hasonlóan a Dark City is a kételkedés, a felébredés és a világot másként látás filmje. A sötét város eldugott zugaiban rejtélyek lapulnak. Hősünk (Rufus Sewell élete alakítását nyújtja itt, sajnálatos, hogy sohasem tudott kitörni a B kategória szürkeségéből) emlékek nélkül, sötétben tapogatózik, életének vélt sarokpontjai hamisnak és hihetetlennek tűnnek számára. Kételkedik, keresi a kiutat a mókuskerékből, amely körülveszi. A valóságra való rádöbbenése fokozatos, küzdelmes út, melyet megannyi buktató és zsákutca szegélyez. A nő, akit magához tartozónak érez (Jennifer Connelly nem játszik még olyan kiválóan, mint a későbbi filmjeiben, de jelenléte mágikus, és megfelelően hozza a femme fatale szerepbe "kényszerített" naivát) maga is zavarodott és bizonytalan, ő is kételkedik, pedig ő nem rendelkezik azzal a különleges képességgel, amivel a férfi. A kettőjüket összekötő szál megmagyarázhatatlan, mélyen emberi összetevője a filmnek. A város titkainak legfőbb letéteményese a Kiefer Sutherland által nagyszerűen megformált nyomorék doktor. Az ellentmondásos, kettős játékot játszó orvos figurája tartja a kezében azt a kulcsot, ami minden kérdésre választ adhat, és amely talán a kiutat jelentheti a főszereplők számára a világnak ennek a rémálomszerű változatából. Az alkotás utolsó jelentős karaktere a William Hurt által - viszonylag korrektül - alakított nyomozó, aki gyanúsítottja állhatatosságának és saját éleslátásának köszönhetően kezd keresztüllátni a mindent behálózó rejtély szálain.

ej2RMrBhHu98dOKsqECk5MgeWZ8.jpgA Dark City igencsak elgondolkodtató kérdéseket tesz fel az emberi mivoltunkkal kapcsolatban. Csupán az emlékek, tapasztalatok összessége adja egy ember személyiségét, vagy van egyéb összetevő is? Vajon milyen fogódzó marad az ember életében, ha nem bízhat az emlékeiben, és az őt körülvevő fizikai és személyi környezet állandóságában? Ha egy másik személy emlékeit kapnánk meg, magunk is azzá a másikká válnánk?

Külön csavart ad az emberi létet vizsgáló kérdéseknek, hogy a filmben megjelennek olyan idegen lények is, amelyek markáns ellenpontját képezik a humánumnak. Kívülről többé-kevésbé embernek tűnnek, igazi érzéseik és sajátos személyiségük azonban nincsen. Ezek a lények funkcionalitásuk szerint tárgyak és testrészek után (Mr. Könyv, Mr. Kéz, stb.) kapnak ugyan valamiféle nevet, és meg is próbálnak egyéniségekké válni, ám alapvetően nem erre vannak kitalálva. A film arra mutat rá, hogy minden ember egyedi és megismételhetetlen alkotása a természetnek: olyan különlegesség, amely minden hibájával együtt tökéletes, és amely éppen a tökéletlenségei miatt végtelenül alkalmazkodóképes. Az alkotás fináléja az emberi egyéniség világformáló erejébe vetett hitet tükrözi, azt, hogy akár egyetlen ember is képes hatalmas változásokat hozni.

A Dark City-t hosszú oldalakon át lehetne elemezni, a fentebb vizsgált szempontjaim terjedelmi okokból sajnos szükségszerűen egyoldalúak. Azt azonban kötelességem kihangsúlyozni, hogy a film nem csak az általam felvillantott mondanivalóból áll, szimbólumokban ugyanis iszonyatosan gazdag, akit komolyan érdekel a mozi, az sokáig elagyalhat az egyes jelképek jelentésén. (Néhány példa: a mindenhol felbukkanó körök egyszerre a kiúttalanság, az őrület és a gyilkosság jelképei; a víz és a fény az emberiség lételemei, nem véletlen hát, hogy hősünk egy kád vízben ébred, a feje felett egy miniatűr napként lengedező izzóval - az idegenek viszont pont idegenségük miatt félnek a víztől és a napfénytől; érdemes megfigyelni, hogy - SPOILER! - a film végére a fürdővíz és a villanykörte helyét egy tengerpart és egy valódi Nap veszi át, stb.)

dark-city-kiefer.jpgA filmbe produkciós szempontból egyszerűen képtelenség belekötni. Látványvilága a mai napig lenyűgöző, számítógépes trükkjei szinte semmit nem öregedtek, kamerabeállításai ötletesek, forgatókönyve remekbe szabott, zenéje kiváló hangulati aláfestés, hanghatásai külön élőlényként kúsznak be az ember hallójárataiba. Témafelvetése nagyszerű, jól kihasználja a történet adta lehetőségeket, dramaturgiája tanítani való.

Egyetlen apró hibát tudnék felróni a filmnek, jelesül, hogy akciójelenetei néhol kissé esetlegesek, dinamikátlanok. Emiatt szigorú leszek, és levonok egy fél pontot a végső értékelés során.

A Dark City a maga idejében méltatlanul mellőzött volt (a mozipénztáraknál épphogy csak a gyártási költségeit bírta összekaparni), mára azonban egy szűk kör számára kultikus státuszba emelkedett. Én azt mondom: ezt a filmet mindenkinek látnia kell!

 9,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr346676473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lauro 2014.09.13. 15:43:24

Zseniális film!
Proyasnál a Nap sokszor játszik kulcsszerepet: említett módon ebben a filmjében, A hollóban éppen hiánya miatt, a Képletben (SPOILER) konkrétan az emberiség megsemmisülésének oka. (SPOILER VÉGE).
Szívesen olvasnám a gondolataid a film szimbólumrendszeréről, az a kevés is, amit megpendítettél, érdekfeszítő. Ha ennek csak terjedelmi okai vannak, elhagyhatnád a dőlt betűs részt. :-)
Még annyit, hogy szerintem - annak ellenére, hogy valóban sok az egyezés - említés szintjén kívül nem kell nagyon erőltetni a Matrix-párhuzamot (vagyis szerintem jó, hogy itt ez csak érintőlegesen jelenik meg). Céljait, hangulatát, látványvilágát stb. tekintve annyira más a két film, hogy szerintem még összehasonlítani is fölösleges a kettőt. (Nemrég olvastam másik blogon a Dark Cityről, és ott ment a rugózás, hogy a Matrix mennyire lebutítása ennek. Örülök, hogy itt a szerző nem esett ebbe a hibába.)

Dr_utcai_arcos 2014.09.13. 17:31:13

Rengetegszer kapcsoltam oda pont úgy, hogy már ennyi vagy annyi ideje ment és így soha nem néztem meg. Talán 3 vagy 4 éve jutottam el oda, hogy megvettem a gondolás filmek közül, hát igen. Nem egy rossz darab.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.09.13. 19:02:23

@Lauro: A dőlt betűst részt fontosnak éreztem, hogy mindenki tudja, mennyire elfogult a kritika. Azért lett ilyen olvasmányos, mert szórakoztatónak szántam az írást (vesszőparipám, hogy egy cikk ne csupán informatív, de élvezetes is legyen - sajnos nem mindig jön össze).

Na, akkor pár SPOILERES gondolat pluszban:

- Platón Barlang-hasonlata (hu.wikipedia.org/wiki/Barlanghasonlat) nagyon benne van a filmben, a hasonlat őrült, kitaszított figurája megfeleltethető a filmben annak Walenskinek, aki beleőrül a valóság megpillantásába és végül öngyilkos lesz.

- Órák, körök, arcok: az idegenek a túlélésük érdekében emberré akarnak válni. "Hangoló" gépezetüket egy emberi arc mintázza, amely kettényílik, és felfed egy órát. Ebből egyértelmű, hogy az idegenek szerint az agyban van a kulcsa az emberré válásnak, konkrétan az emlékekben, és ehhez kapcsolódóan az idő felfogásában. Namost az idő, mint olyan ezen a helyen nem is létezik az emberek számára. Homályos emlékek vannak, amelyek folyton változnak, a jövő gyakorlatilag a kísérlet aktuális irányától függ, nem létezik. Ahogy a vonatok is körbe mennek, ugyanúgy az élet, az idő is körbe halad, nem változik semmi, nincs A vagy B pont, csak az örök körforgás, az örök éjszaka. Az említett Walenski úgy tudja megtörni a körforgást, ha elvágja a kört (elégugrik egy körbe tartó szerelvénynek). Halálával véget vet a saját kis mókuskereke körforgásának. Murdock egy másik kiutat talál: ö, miután megpillantja a való világot, át tudja formálni a "börtönét" a való világ képére (ehhez persze kell a doki segítsége is). Bumstead nyomozó is meglátja a való világot, ám nem tud egyszerűen kilépni bele, azonnal meghal "odakint". A mókuskeréken, a körön túli élet nem lehetséges emberek számára. Mindannyian a saját életünk körébe vagyunk zárva, amelyet átformálhatunk, elvághatunk, de kilépni belőle azonban csak bajosan tudunk. A gyilkos, akivé Murdockot akarták tenni, is köröket rajzol áldozatára a késével. A gyilkosság gondolata végső soron az idegenektől ered, akik beleőrülnek abba, hogy csak körbe-körbe szaladnak, nem tudják megfogni az emberi mivoltot. Az idegenek időfelfogása az emberektől ered: nélkülünk nem tudnák mi az. Az emberi arc mögött meghúzódó óra azt jelenti, hogy az idegenek szerint az idő csak az emberek fejében létezik. Azon a helyen - igen. A valóságban - nem.

- aludj: a parancs, az "álmodj!" is elgondolkodtató. Az idegenek elaltatják az embereket, e mellett egy konstans álomvilágban tartják őket, lsd. Mátrix. Az álom ártalmatlanná teszi az embereket, álmukban eleresztik a képzeletüket, megmutatják emberi sokszínűségüket. Murdockra nem hat a parancs: ő nem álmodik, ő ébren van. Ő a film elején felébred, ugyanúgy a néző is vele ébred. Mi az ébrenlétet látjuk, mint ahogy a valóságban is akkor tapasztaljuk meg a dolgokat, amikor ébren vagyunk. Mi történik, amikor alszunk? A film egyik leghideglelősebb gondolata az, hogy senki sem tudja biztosan, hogy mi történik vele, amíg alszik. BÁRMI megtörténhet.

- Daniel P. Schreber egy létező személy volt, lsd: en.wikipedia.org/wiki/Daniel_Paul_Schreber. Mentális betegségben szenvedett, melyről írt is egy könyvet, mely nagy hatással volt a pszichológiára. A filmbéli Schreber egy testileg fogyatékos, láthatóan lelkileg sem tiszta pszichológus. Lélektani betegsége-lélekgyógyászi specialitása különlegessé teszi, többet tud, többet lát, mint mások. Élő példája annak, hogy egy beteg ember nem feltétlenül kevesebb a többinél: olyan dolgokat tapasztalnak meg, amit mások nem, emiatt különlegesek.

Most hirtelen ennyi jutott eszembe... de egy aranybánya a film ilyen szempontból, lehet rajta agyalni sokat.

bubuja 2014.09.13. 21:48:27

Kb. másfél éve néztem meg a filmet, és most, azon kívül, hogy láttam, semmire, de semmire sem emlékszem belőle. A pontszámot látva a következő havas téli estén egy fűtetlen szobában teszek vele még egy próbát. Hátha a körülmények nem voltak megfelelőek...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.13. 22:24:12

Egyszer örülök és sajnálom, hogy te teljesítetted a kérést, egyrészt írtál egy kurva jó kritikát, másrészt ezt olvasva realizáltam, hogy nekem mégiscsak baromira illene újranéznem ezt a filmet. :D
Anno lerendeztem azzal, hogy egy ügyesen összerakott sci-fi/noir utánérzés, 8/10 és csókolom, de lehet, hogy most már megérne még egy megtekintést kissé alaposabban odafigyelve.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.09.14. 10:15:46

@danialves: mindig jól esnek a dicsérő szavak, köszi. Ha esetleg mégsem ANNYIRA jó a film, mint ahogy beállítottam, vedd figyelembe, hogy én a Dark Cityhez viszonyítok szinte minden sci-fit, mert nekem annyira meghatározó volt kiskrambóként. Egyébként azóta vagy négyszer újranéztem már :D

Nevem Earl 2014.09.14. 12:26:23

Mikor tűnt fel nektek, hogy egy pillanatra sem marad abba a zene? Nekem csak a sokadszori újranézésre... :)

SUNexecutive (törölt) · http://nezo.blog.hu 2014.09.14. 13:58:56

Előrebocsátom, semmilyen etnikai- és/vagy vallásellenesség nincs bennem. De ez a film jutott az eszembe, mikor Brooklynban való életem első napján (előző éjjel érkeztem oda) szembejöttek velem fényes nappal az utcán... Ott volt a kalap, a hosszú kabát, a szemüveg.......... Én meg kb 15 másodpercig ott álltam, és majd' összeszartam magam... Nem volt funny... ;)

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.09.14. 14:55:03

@Nevem Earl: már láttam párszor, és eddig még fel sem tűnt, köszi... :)

Nevem Earl 2014.09.14. 14:58:45

@Werewolfrulez: Valszeg ez is belejátszik a nyomasztó hangulatba... :)

thatrugreally tiedtheroomtogether 2014.09.14. 17:20:39

Kellett egy pár újranézés, mire kedvenccé vált a film, de a hangulata már elsőre is megfogott, én mindenkinek a rendezői változatot ajánlom a mozis helyett. A mozis is jó, de a rendezői teljesebb élményt ad. (Kezdve a kezdő narráció áthelyezésével, amitől máris hatásosabb a felütése a filmnek.)

2014.09.14. 18:20:13

A filmkritikák végén miért nincs IMDB illetve Port link, ahol a szereposztást és egyéb infókat elolvashatnánk a filmről?

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.09.14. 19:51:01

@ANOka: megemlítem a vezetőségnek az ötletet.

Sith Lord 2014.09.14. 20:28:02

Miért hívjátok körnek a spirált?

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.09.14. 22:07:32

@Sith Lord: jogos az észrevétel, tényleg spirálok vannak benne, nem körök. Geometriából mindig gyenge voltam, bocs.

@ANOka: az ok az, hogy szeretnénk életképességre nevelni az olvasókat. Azt kívánjuk elérni ezzel a módszerrel, hogy utána tudjanak guglizni annak, ami esetleg felkeltette az érdeklődésüket. Nem szabad elsatnyulni hagyni a kattingató izmokat :)

Urfang 2014.09.15. 14:35:18

Proyas filmes pályája sajnos lefelé ívelő, de a korai művei fantasztikusak. Volt egy filmje még a Dark City és a Holló előtt, szerintem az a legjobb munkája, a Spirits of the air, Gremlins of the clouds.

Az atmoszférája hasonlóan egyedi és varázslatos, egy helyen játszódik három szereplővel, így valahogy kerekebb és kompaktabb is. A látványvilág és a szimbólumok talán még ennél is erősebbek, ugyanott forgatták ahol a Mad Max-et, posztapokaliptikus mese, de nem akciófilm. A zenéje pedig feledhetetlen, azt be is linkelem.
www.youtube.com/watch?v=Z_sO0TmIsqw

Nálam ez az abszolút film, csak ajánlani tudom.

arncht 2015.10.08. 08:10:15

Igazi stilusmozi, de az alapsztori jobb befejezest erdemelt volna, mint egy jatekszeru big boss fight, nalam az sokat rontott a kepen.

arncht 2017.10.24. 19:36:00

Ez a film nekem is nagyon tetszett, minden adott de vhogy megsem all ossze, vannak benne gagyinak tuno reszek.
süti beállítások módosítása