1998 decemberében járunk. Általános iskolás fejjel egy különösen hideg péntek estén az éppen szalagavatóra igyekvő nagybácsimmal vitettem át magamat a szülővárosom másik szegletébe, hogy a takaréklángon üzemelő helyi moziban megtekinthessem A filmet. Azt az alkotást, aminek a bemutatójától a hideg rázott ki, és amelynek ikonikus mondata („szerintem ezen a helyen a Nap nem is létezik”) egész életemre belém égett. A moziban kezdetben négyen voltunk, de a fűtetlen teremben egyedül csak én néztem végig a filmet. Aznap éjjel leesett vagy egy méternyi hó, a szalagavató rendesen elhúzódott, így a fuvarom is megcsúszott, és én jókora késéssel értem haza. Anyám rettenetesen aggódott értem, azt hitte, hogy megfagytam valahol félúton hazafelé. Mivel akkoriban még nem volt mobiltelefonunk, nem tudott csak úgy rám csörögni, hogy hol járok… én meg órákon át a film hatása alatt maradtam, elfelejtettem hazatelefonálni egy fülkéből vagy valahogy. Másnap egész délelőtt havat lapátoltam, de miközben a testem dolgozott, az elmém még mindig a tegnap esti mozi körül forgott…

A Dark City amellett, hogy gyermekkorom meghatározó élményét jelentette, szerény véleményem szerint Alex Proyas rendező legjobb alkotása. Micsoda? Hogy A hollót jobbnak tartjátok? Kultikus film, az igaz, de a Dark Cityhez viszonyítva csak egy sima képregényes akciómozi. Én, a robot és a Képlet? Nevetséges, ezek labdába sem rúghatnak jelen cikk tárgyához képest.

Már a film története is ígéretes. Egy emlékek nélküli férfi ébred fel egy koszos kis fürdőszobában. A szomszéd helyiségben egy nő holttestét találja. Mielőtt rájöhetne, hogy mi is történt, titokzatos, kopasz lények veszik üldözőbe, akik csak távolról emlékeztetnek az emberekre. Hamarosan már a zsaruk is a nyomában járnak. Miközben a főhős próbál rájönni, hogy ki ő, illetve miféle összeesküvés hálózza be az egész várost, felfedez magában egy különleges képességet, és lassanként rádöbben, hogy a világában semmi sem az, ami elsőnek látszik.

Hová pozicionáljuk a fimet? Műfajilag az alkotás a sci-fi kategóriába tartozik, egy-egy adag film noir, horror és akció összetevővel színesítve. A kapcsolódási pontokat tekintve azt szokás emlegetni, hogy a Dark City látványában sokat merített a német expresszionista filmekből (különösen Fritz Lang 1927-es Metropolisából); megjelenik benne az M - Egy város keresi a gyilkost koncepciója (szintén Fritz Lang film, már 1931-ből); és a képi világ/díszletek/kosztümök egyértelműen a film noir stílust, valamint a Tim Burton-féle Batman filmeket idézik meg. A közvélekedés az alkotást az 1999-ben - tehát egy évvel a Dark City után - bemutatásra került Mátrix előképének tekinti, a két mű témabeli (pl. elnyomott, agymosott állapotra való ráébredés) és vizuális (pl. tetőkön ugrálós akciójelenetek) hasonlóságai miatt.

A Wachowski testvérek alkotásához hasonlóan a Dark City is a kételkedés, a felébredés és a világot másként látás filmje. A sötét város eldugott zugaiban rejtélyek lapulnak. Hősünk (Rufus Sewell élete alakítását nyújtja itt, sajnálatos, hogy sohasem tudott kitörni a B kategória szürkeségéből) emlékek nélkül, sötétben tapogatózik, életének vélt sarokpontjai hamisnak és hihetetlennek tűnnek számára. Kételkedik, keresi a kiutat a mókuskerékből, amely körülveszi. A valóságra való rádöbbenése fokozatos, küzdelmes út, melyet megannyi buktató és zsákutca szegélyez. A nő, akit magához tartozónak érez (Jennifer Connelly nem játszik még olyan kiválóan, mint a későbbi filmjeiben, de jelenléte mágikus, és megfelelően hozza a femme fatale szerepbe "kényszerített" naivát) maga is zavarodott és bizonytalan, ő is kételkedik, pedig ő nem rendelkezik azzal a különleges képességgel, amivel a férfi. A kettőjüket összekötő szál megmagyarázhatatlan, mélyen emberi összetevője a filmnek. A város titkainak legfőbb letéteményese a Kiefer Sutherland által nagyszerűen megformált nyomorék doktor. Az ellentmondásos, kettős játékot játszó orvos figurája tartja a kezében azt a kulcsot, ami minden kérdésre választ adhat, és amely talán a kiutat jelentheti a főszereplők számára a világnak ennek a rémálomszerű változatából. Az alkotás utolsó jelentős karaktere a William Hurt által - viszonylag korrektül - alakított nyomozó, aki gyanúsítottja állhatatosságának és saját éleslátásának köszönhetően kezd keresztüllátni a mindent behálózó rejtély szálain.

A Dark City igencsak elgondolkodtató kérdéseket tesz fel az emberi mivoltunkkal kapcsolatban. Csupán az emlékek, tapasztalatok összessége adja egy ember személyiségét, vagy van egyéb összetevő is? Vajon milyen fogódzó marad az ember életében, ha nem bízhat az emlékeiben, és az őt körülvevő fizikai és személyi környezet állandóságában? Ha egy másik személy emlékeit kapnánk meg, magunk is azzá a másikká válnánk?

Külön csavart ad az emberi létet vizsgáló kérdéseknek, hogy a filmben megjelennek olyan idegen lények is, amelyek markáns ellenpontját képezik a humánumnak. Kívülről többé-kevésbé embernek tűnnek, igazi érzéseik és sajátos személyiségük azonban nincsen. Ezek a lények funkcionalitásuk szerint tárgyak és testrészek után (Mr. Könyv, Mr. Kéz, stb.) kapnak ugyan valamiféle nevet, és meg is próbálnak egyéniségekké válni, ám alapvetően nem erre vannak kitalálva. A film arra mutat rá, hogy minden ember egyedi és megismételhetetlen alkotása a természetnek: olyan különlegesség, amely minden hibájával együtt tökéletes, és amely éppen a tökéletlenségei miatt végtelenül alkalmazkodóképes. Az alkotás fináléja az emberi egyéniség világformáló erejébe vetett hitet tükrözi, azt, hogy akár egyetlen ember is képes hatalmas változásokat hozni.

A Dark City-t hosszú oldalakon át lehetne elemezni, a fentebb vizsgált szempontjaim terjedelmi okokból sajnos szükségszerűen egyoldalúak. Azt azonban kötelességem kihangsúlyozni, hogy a film nem csak az általam felvillantott mondanivalóból áll, szimbólumokban ugyanis iszonyatosan gazdag, akit komolyan érdekel a mozi, az sokáig elagyalhat az egyes jelképek jelentésén. (Néhány példa: a mindenhol felbukkanó körök egyszerre a kiúttalanság, az őrület és a gyilkosság jelképei; a víz és a fény az emberiség lételemei, nem véletlen hát, hogy hősünk egy kád vízben ébred, a feje felett egy miniatűr napként lengedező izzóval - az idegenek viszont pont idegenségük miatt félnek a víztől és a napfénytől; érdemes megfigyelni, hogy - SPOILER! - a film végére a fürdővíz és a villanykörte helyét egy tengerpart és egy valódi Nap veszi át, stb.)

A filmbe produkciós szempontból egyszerűen képtelenség belekötni. Látványvilága a mai napig lenyűgöző, számítógépes trükkjei szinte semmit nem öregedtek, kamerabeállításai ötletesek, forgatókönyve remekbe szabott, zenéje kiváló hangulati aláfestés, hanghatásai külön élőlényként kúsznak be az ember hallójárataiba. Témafelvetése nagyszerű, jól kihasználja a történet adta lehetőségeket, dramaturgiája tanítani való.

Egyetlen apró hibát tudnék felróni a filmnek, jelesül, hogy akciójelenetei néhol kissé esetlegesek, dinamikátlanok. Emiatt szigorú leszek, és levonok egy fél pontot a végső értékelés során.

A Dark City a maga idejében méltatlanul mellőzött volt (a mozipénztáraknál épphogy csak a gyártási költségeit bírta összekaparni), mára azonban egy szűk kör számára kultikus státuszba emelkedett. Én azt mondom: ezt a filmet mindenkinek látnia kell!

 9,5/10