Amikor anno kijöttem a moziból a film után, kategorikusan kijelentettem, hogy én többet az életben nem nézek Bond-filmet, mert ennek az eszetlen akcióorgiának az égvilágon semmi köze sincs a franchise-hoz, eltűnt a varázs, őfelsége legszexisebb ügynöke lehetne bárki, a film pedig szólhatna bármiről, ez nem egy A-kategóriás akciófilm, hanem egy Zs-kategóriás Bond-mozi. Kellett néhány év, hogy kiheverjem a sokkot, és a Skyfall ahhoz, hogy újra érdekeljen a sorozat, ma már nincs bennem düh, csak szomorúság. Mert újra nézve is ugyanaz a véleményem, mint korábban: látványos, de teljesen üres akciófilm, szégyenteljesen gyenge Bond-film.
Ott folytatjuk, ahol az előző résznél abbahagytuk: James Bond (Daniel Craig) bosszúvágytól fűtve keresi azt az embert, aki miatt Vesper elárulta. Bármi áron megszerzi az információt, amellyel közelebb kerül hozzá, M (Judi Dench) egyre kevésbé tudja féken tartani. De szükség van rá, mivel egy titokzatos társaságot szeretne felgöngyölíteni, amely olyannyira erős, hogy még az MI6 soraiba is be tud férkőzni. Dominic Green (Mathieu Amalric) a kapocs a szervezethez, így Bond a nyomába ered, oldalán egy bosszúszomjas hölggyel, Camille-lal (Olga Kurylenko)...
A film bemutatása idején tetőzött a Bourne-sorozat sikere, ezért az alkotók úgy gondolták, akkor tesznek jót a franchise-nak, ha a korszak legdögösebb akciófilmjéhez igazítják a Bond-mítoszt. Ezzel csak az a probléma, hogy azért szeretik a nézők már sok évtizede a sorozatot, mert őfelsége legszexisebb ügynökének saját, különleges stílusa van, miért kellene máshoz igazodnia, mikor eddig mindig hozzá igazodtak? Ezért volt A-kategóriás akciófilm, ezért várta mindig mindenki a bemutatót, a dögös ügynököt, a szuper kütyüket, a még dögösebb autókat és Bond-lányokat. Erre kaptunk egy Bourne-másolatot, naná, hogy a rajongók hatalmasat csalódtak.
Nem indul rosszul a film, a szokásos látványos nyitóakciót kapjuk, nem túl eredeti főcímmel, de aztán csak várjuk és várjuk a történetet, a Bond-feelinget, ami csak nem akar jönni. Nem vészesen hosszú a film, de olyan unalmas, hogy az ember lánya azt gondolná, hogy a Háború és békét nézi. Na persze legeltethetjük a szemünket Craig látványosan kidolgozott izmain, de egy idő után ez is meg lehet unni, ahogyan a látványos, de túlkoreografált, túlpörgetett akciójeleneteket, belefáradunk abba, hogy egy folytatásos videoklipet kapunk, nem pedig egy igazi filmet, amelynek van eleje, vége, közepe, története és jól megírt karakterei. Egy-két humoros beszólás akad (Stohl András szinkronja szokás szerint remek, de ez nem sokat segít a helyzeten), de általában kliséhalmazokat kell előadniuk a színészeknek abban a néhány percben, amikor nem akcióznak.
A forgatókönyv egy fércmű, egyértelműen a látványra helyezték a hangsúlyt, ami önmagában nem lett volna baj, de teljesen elhagyták a franchise jellemzőit, még vodka martini sem volt, sem rázva, sem keverve, Q áldhatja a szerencséjét, hogy kimaradt ebből a rémes epizódból, M menti, ami menthető, de ez sajnos édeskevés. Bond-nak nincsenek árnyalatai, érzelmek nélkül aprítja az ellent, a Bond - lányok rémesen felejthetőek, a főgonosz olyan kevés, mint Mackó sajtban a brummogás. A kutyát nem érdekli, hogy mit szenved Camille a diktátorral, Green annyira szürke, hogy észre sem vesszük, ha besétál a képbe, inkább az óránkat nézzük, hogy mikor érnek már végre véget a szenvedéseink. Hiába jó az operaőri munka, szétvágták a jeleneteket, a zene inkább a zörej kategóriába tartozik. Soha nem örültem még így a vége feliratnak a sorozat megtekintése során, dögunalom, üres és lélektelen film, amelyet szeretnék minél előbb kitörölni az emlékezetemből.
Daniel Craig jó színész, de ezúttal nem kapott sok lehetőséget ennek bizonyítására, egy gyilkológépet alakíthat csak, egyetlen arcjátékkal játssza végig a filmet (természetesen ez a rendező hibája, nem az övé, ennél ezerszer többre lett volna képes). Judi Dench szokás szerint zseniális, a Bond-lányok tökéletesen felejthetőek, pedig Olga Kurylenko legalább kapott néhány akciójelenetet, Gemma Arteton-nak csak az ágytöltelék szerepe jutott. Mathieu Amalric elveszetten bolyong a filmben, Giancarlo Gianni-nek van néhány szép pillanata.
Nem vagyok agresszív alkat, de Marc Foster-nek szívem szerint lekennék egy hatalmas pofont, mert sikerült majdnem örökre nyugdíjba küldenie őfelsége legszexisebb ügynökét, porba tiporta a legendát, agyatlan akcióhősnek állítva be az angol titkosszolgálat legjobbját, megfosztotta a saját stílusától, tucatfilm lett az egykoron saját műfajában exkluzív sorozatból.
Az egyik legrosszabb Bond-film, felejtsük el, hogy valaha is létezett!
5/10
