Ugye mindenki tudja, mi az a Chatroulette? Akik esetleg nem találkoztak volna ezzel, azoknak egy mondatban a dolog lényege: ezzel a programmal webkamerás kapcsolatba lehet lépni véletlenszerűen kisorsolt, vadidegen emberekkel a világ minden tájáról. Ez a videós „villámrandi” sokszor fura találkozásokhoz és vicces szituációkhoz, néha meg különféle péniszmutogató perverzekhez vezet.

Jelen filmünk azon alapul, hogy létezik egy The Den nevű alkalmazás, ami olyan, akár a Chatroulette, csak ezzel lehet célirányosan, „hagyományos módon” kiválasztott személyekkel is videochatelni, ugyanúgy, mint pl. a Skype-pal. Fiatal hősnőnk, Elizabeth Benton (az őzikeszemű Melanie Papalia meglepő módon egész korrekt alakítást nyújt a szerepben) egy speciális egyetemi tanulmányon dolgozik. A kutatási fázisban az említett program segítségével néhány hónap alatt rengeteg random személlyel videochatel, és folyamatosan rögzíti az emberek reakcióit, hogy a végén összegezhesse a megszerzett, viselkedéssel kapcsolatos tapasztalatokat, és levonhassa az esetleges tanulságokat. Elizabeth tanulmánya azonban félresiklik, amikor webkamerán keresztül tanúja lesz egy lány brutális kivégzésének. Ettől a ponttól kezdve hősnőnk nyakig merül a szószba. Először a számítógépe kezd el furcsán viselkedni, aztán a szerettei és a saját élete is veszélybe kerül…

Az amerikai The Den című alkotás alapvetően az olcsó found footage horrorok népes táborát erősíti, de viszonylag rendhagyóan, mondhatni újító szándékkal közelít a témához. A néző itt nem egy „talált” felvételből ismeri meg a történteket, hanem a játékidő nagy részében - kb. a szűk háromnegyedében - pontosan azt látja, ami Elizabeth számítógépén megjelenik. Nem forradalmi ez a megközelítés (ilyesmi megjelent már a V/H/S antológia The Sick Thing That Happened to Emily When She Was Younger c. kisfilmjében, és a Paranormal Activity 4. részében is), de ilyen hosszan, következetesen, és sokrétűen tudtommal még sehol nem aknázták ki. A koncepciónak megfelelően egy ablakban a számítógépre csatlakoztatott webkamera által az Elizabethről közvetített képet láthatjuk, egy másikban a lány e-mail fiókját, a háttérben ott az asztal, és amennyiben valakivel chatel, akkor annak a bizonyos valakinek a kameraképe is felugrik, stb. Ez egy igen ügyes megoldás, tekintve, hogy ennek köszönhetően egészen érdekes, kissé indirekt, de számítógépes felhasználók számára nagyon átélhető módon zajlik le a karakter bemutatása. A voyeurizmus egy egészen különleges szintje az, amikor ilyen közelről pillanthatunk bele egy figura virtuális, külvilág felé mutatott énjének és a valódi énjének (a kamera egy idő után akkor is bekapcsol, amikor nem kellene) világába.

A film leginkább dicsérhető oldala is a számítógépes-webkamerás megközelítésből fakad. A mozi kiválóan rámutat a facebook-generáció felszínességére (a kedvencem az a jelenet, ahol Elizabeth az eltűnt lovagja egyik chates „barátjánál” érdeklődik a srác holléte felől), az internetes világ visszásságaira (természetesen ezen a chaten is van farokmutogatós fickó, kapunk pranket, meg visszatérő mémet is), és arra, hogy milyen kiszolgáltatottak vagyunk a technikai eszközeinknek („itt vagyok a paplan alatt”). Kifejezetten ijesztő, hogy egy ellopott accounttal és egy távoli eléréssel mi mindent meg nem lehet tenni. (Csak zárójelben, a cyberszakértő olvasóknak: a hitelesség persze ebben a filmben is sántít, valószínűleg még ma sem tudnak minden, a The Denben szereplő csínyt véghezvinni a hackerek, de én biztos vagyok benne, hogy már csak idő kérdése, és lehetséges lesz minden, amitől tartottunk.) Az 1995-ös, Sandra Bullock-féle A hálózat csapdájában is hasonló témában kapirgált, a The Den azonban direktebb és aktuálisabb, mint az a film volt anno a megjelenése idején.

A társadalmi mondanivaló mellett a film a horror/thriller határmezsgyéjén toporgó játékosként is ígéretesen indít. A webkamerás megközelítésből fakadó lehetőségek horrorisztikus kiaknázásra jól sikerült. A nézetből logikusan fakadóan többször is a szereplők háta mögött bukkan fel valami vagy valaki; a hackerek ténykedését jelző képhibák a stílus kánonjának megfelelően keltik a feszültséget; a gore nem eltúlzott, mondhatni szolid, de ütős; a kifejezett brutalitásra alapozó és a jump scare jelenetek elég jól kiegészítik egymást.

Aztán a film kb. háromnegyedénél befigyel Murphy törvénye, és minden, de minden elromlik, ami elromolhat. A cselekmény elszakad Elizabeth számítógépétől, ezzel a narratíva eltorzul, és mindenféle erőltetett/nem tisztázott, kamu felvevő egységek zavaros képeit kapjuk meg „közvetítésként” a hősnő sorsával kapcsolatban. Az iszonyú kamerarángatás innentől néha a legrosszabb found footage hagyományokat idézi, az akciódúsabb jelenetek emiatt nehezen követhetővé válnak. A film vége felé az addig szépen építkező forgatókönyv megijed a saját lehetőségeitől, és nem mer igazi választ adni a történetet övező rejtélyekre, csak kínosan suta félmegoldásokkal operál. Ott, ahol más filmekben a csúcspont van, itt a készítők érezhetően elbizonytalanodtak, és zavarukban hibát halmoztak hibára. A logika és a következetesség, mint olyanok, erőszakos halált halnak a forgatókönyvírók tolla által: a mit, miért, hogyan kérdésekre ne is keressük a választ, nem érdemes. Az már csak apró zavaró momentum, hogy a nádszálvékony Elizabeth egy fél percre kiszakad a történet kontextusából, és késsel-lánccal-kalapáccsal halált osztó akcióhős lesz, utána meg újfent gyenge áldozat. A történet lezárása kiábrándító, de legalább brutális. A zárókép kilép a found footage filmek dokumentarista keretei közül, és még egy kis társadalomkritikát maszatol a képünkbe, ez azonban már kevés ahhoz, hogy eltüntesse a néző rossz szájízét.

Zachary Donohue első egész estés filmje kiválóan indul, sokáig jól keveri a lapjait, de a végére sajnos csúnyán leszerepel. Emiatt az alkotás összességében egy picivel elmarad a szintén tavalyi, szintén kisebb reformokat hozó, szintén áldoku jellegű Afflictedtől. Mindezek ellenére azok, akik még nem veszítették el teljesen a bizalmukat a talált kamerás műfajjal kapcsolatban, bátran tegyenek egy próbát a The Dennel is.

6,5/10