Gyorsan elszaladtak a Pierce Brosnan - éra évei, megdöbbentően kevés film készült kedvenc James Bond-ommal, már el is érkeztünk a búcsúfilmhez, amelyet egykoron imádtam, és ma sem unalmas, viszont most már látom, hogy igazából a régi filmeket hasznosította újra, nem sokat adott hozzá a franchise-hoz, ami érthető, hiszen tudták, hogy ez Brosnan utolsó fellépése a szerepben, felesleges lett volna újítani, inkább egy látványos, szórakoztató mozival tisztelegtek a korábbi filmek előtt a jubileumi, huszadik alkalom apropóján.
James Bondnak (Pierce Brosnan) Észak-Koreában van jelenése, azonban az akció rosszul sül el, börtönbe kerül, ahol rendesen megkínozzák fogvatartói. Végül fogolycserével hazakerül Angliába, azonban mivel nem tudják, hogy a beadott gyógyszerek hatására mennyi információt adott át a nem túl baráti ország képviselőinek, M. átmenetileg kivonja a forgalomból. Bondot azonban nem lehet csak úgy parkolópályára küldeni, hamar kiszabadítja magát a kényszerszabadságról, és nyomozni kezd, hogy kinek az árulása miatt került börtönbe. A szálak az excentrikus gyémántkirályhoz, Gustav Graves-hez (Toby Stephens) vezetnek, aki egyáltalán nem az, akinek látszik, így őfelsége legszexisebb ügynöke egy amerikai kémtárssal, Jinx-szel (Halle Berry) a nyomába ered...
Igen látványos a kezdés, a légpárnás járművekkel lefolytatott üldözési jelenet megadja az alaphangulatot, az is különleges, hogy ezúttal a szokással ellentétben a főcímdal alatt nem az éppen aktuális film hangulatának megfelelő hölgy vonaglik amúgy rendkívül kreatívan ábrázolva, hanem Bond börtönbeli kínzatásaiba nyerhetünk bepillantást. A folytatás sem unalmas, határozottan látványos és szórakoztató alkotáshoz van szerencsénk, amelynek a története abszolút mértékben felejthető, de a képi világa lenyűgöző és még egy jó közepes forgatókönyvet is sikerült prezentálni hozzá, tehát összességében elégedettek lehetünk, Pierce Brosnan búcsúfilmje nem sikerült rosszul.
A forgatókönyvíró nem vitte túlzásba a kreativitást, gátlások nélkül lenyúlta a régebbi Bond-filmek legemlékezetesebb jeleneteit, de legalább cool szöveget gyártott hozzá, és a karaktereket sem hanyagolta el, igaz, nem is mélyült el bennük túlságosan. Így fordulhatott elő, hogy Halle Berry előadásában is láthatjuk Ursula Andress legendás habokból történő kiemelkedését a Dr. No-ból, Graves ejtőernyővel történő látványos landolása is ismerős (találós kérdés, vajon melyik Bond - filmből?), a lézerágyút már a Goldfingerben elsütötték, a napenergia ötletét az Az aranypisztolyos férfiból vették kölcsön, a gyémántokat már meg sem említem, és a végtelenségig lehetne sorolni a példákat. Két momentumot azonban mindenképpen megemlítenék még: amikor Bond azt mondja, hogy ő ornitológus, arra utal, hogy Ian Fleming valójában egy James Bond nevű, valóban élt ornitológustól kölcsönözte a szuperkém nevét. Továbbá amikor Q szokásos fegyverbemutatóját tartja, kedvenc ügynökünk a Tűzgolyóból ismerős rakétát tartja a kezében, és a háttérben is szépszámú filmes relikvia bújik meg.
Még sincs nosztalgikus hatása a filmnek, nagyon is megfelel a korszellemnek, simán hozta a Bond - feelinget, látványos A-kategóriás akciófilm, biztonsági minimáltörténettel, jól megírt párbeszédekkel. Az egzotikus helyszínek sem maradtak el, Bond Hongkongban, majd Kubában nyomoz, majd egy iszonyatosan jól koreografált kardvívás után Izlandon kerül szembe a főgonosszal. Jinx ügynök az újrahasznosított XXX, aki a férfi nézők nagy örömére irtó dögös nacikban aprítja az ellent, de nem veszi el a show-t Bondtól. Nem vagyok nagy tudora az autóknak, de az még nekem is feltűnt, hogy eltűnt a BMW márkajelzés a brutálisan látványos autós jelenetekről (az a szinte függőleges parkolás a jégpalotában nálam mindent visz), újra Aston Martinban töri a női szíveket és a szélvédőket őfelsége legszexisebb ügynöke. Az operatőri munka és a vágás kiváló, a zene jól eltalált, de nem vált legendává, egyáltalán nem rossz film ez, igaz, annyira nem is jó, mint amilyen az emlékeimben élt.
Pierce Brosnan szokásához híven elegánsan hozta a rá alakított figurát, Halle Berry vagány lány, friss Oscar-díjasként vállalta be, hogy egy Bond-filmben akciózzon, de igazából a szépségén kívül nagyon mást nem adott hozzá a filmhez, Toby Stephens totálisan felejthető, akárcsak Rosamund Pike. Judie Dench zseniális, mint mindig, John Clees-enek továbbra sem fekszik Q alakja, Michael Madsen nagyon jó, de az én személyes kedvencem ebből a filmből Rick Yure. Madonna cameo-jától régen és most is sikítófrászt kaptam, ha én olyan szupersztár lettem volna, mint akkoriban ő, biztosan nem ilyen semmitmondó jelenetet iratok magamnak.
Lee Tamahori profin hozta a tőle várható középszert, igazából nem kellett nagyon megerőltetnie magát, az akciójelenetek nagyon jól sikerültek, a színészvezetés jó volt, a jelenetek voltak már jobbak, a párbeszédek színvonala sem verdeste az egeket, nem igazán volt maradandó szöveg ebben a fimben (habár a nevem Kill - az anyjának gyilkos humora volt eszmecserét annyi év után is fejből tudtam idézni, de azért lássuk be, ez nem túl nagy eredmény ezen a téren).
Pierce Brosnan búcsúfilmje látványos és szórakoztató lett, elsősorban a korábbi filmek újrahasznosításának köszönhetően.
7/10
