Az idén megrendezett FIFA Labdarúgó Világbajnokság remek alkalomnak bizonyult marketing szempontjából arra, hogy egy biográfiai film készülhessen el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség létrejöttének körülményeiről és az ezt követő, fontosabb üzleti eseményekről. A koncepció nincs is bukásra kárhoztatva, kellő szakértelemmel és profizmussal ebből egy kiváló dráma születhetett volna. Azonban a feltételes mód használata nem volt véletlen...

A történet boncolgatására túl sok időt nem szeretnék szánni, mert egyrészt ilyen téren abszolút szét van esve a film, másrészt tényleg nem szól többről annál, mint amit a kis bevezető szövegben írtam. Nagy futballrajongóként meg akartam nézni ezt a filmet, még annak ellenére is, hogy szinte mindenki lehúzta, aki már írt róla.

A húzónevek adottak voltak, úgy gondolom, hogy a Sam Neill, Tim Roth, Gérard Depardieu trió igencsak eladhatónak minősül. A rendezői székben azonban a szárnyait bontogató, túl nagy eredményeket felmutatni képtelen Frédéric Auburtin foglalt helyet. Teljesen kicsúszott az irányítás a kezei közül: akárhogy is próbálkozott, a film egyszerűen képtelen egy kompakt egésszé összeállni, a színészeit rosszul vezette (ilyen sótlan és unott alakításokat B-kategóriás akciófilmekben látni) és a hangulat sem tudja beszippantani a nézőt. Ezeket a labdarúgást kedvelő és űző személyként mondom, el lehet akkor képzelni, hogy laikus szemmel mekkora élmény lehet.

Kétlem, hogy ennek a filmnek létezik forgatókönyve. Vagy ha igen, akkor sem lehet több két oldalnál. Tipikus sokat markol, keveset fog hatása van. Mindenből akar egy kicsit, ide-oda ugrál az időben, aminek köszönhetően kissé követhetetlenné válik a cselekmény. A másik nagy negatívum a hatásvadász stílus. A legváratlanabb pillanatokban, a cselekmény alapján egyáltalán nem következetes bevágásokat kapunk Maradonáról, Peléről, Zidane-ról vagy éppen a grundon focizó srácokról. Förtelmes és pátoszos, Auburtin a pénz és az elpiacosodás uralmát akarja sugallni, amit persze megspékel azzal, hogy a futball akkor is a szenvedélyről és a játék szeretetéről szól.

Azt pedig tudjuk jól, hogy mostanában korrupció vádjával rendre megtalálják a FIFA-t, de a film mégis isteníti a szövetséget és vele együtt Sepp Blattert is. Persze a FIFA-nak van jó oldala is, de A közös szenvedély egy makulátlan, szent cégként prezentálja a francia alapítású kompániát, így teljesen hitelét veszti a dolog.

3/10