Sok esetben lehet vádolni filmeket azzal, hogy nem mutatnak semmi újszerűt, a bevett úton járnak, és tulajdonképpen nem is az ilyen alkotások szoktak megmaradni a köztudatban. A Daybreakers semmiképpen nem vádolható ilyesmivel, ugyanakkor ebből kifolyólag bizonyíték arra is, hogy egy szokatlan alapötlet és egy izgalmasan felépített koncepció önmagában még nagyon kevés.
2019. Egy vírusnak köszönhetően már 10 éve a vámpírok az uralkodó életforma a Földön: mindenki éjszakai életet él, a büfékben vérrel ízesítik a kávét és szisztematikusan vadásznak az emberiség maradékára. Azonban az emberekkel együtt a táplálék is kifogyóban van, így a tudós Edward Dalton (Ethan Hawke) kollégáival nagy erőkkel dolgozik egy mesterséges vérpótlékon. Azonban amikor véletlenül összefut néhány emberrel, kiderül, hogy nemcsak pótlékot, hanem a vámpírlét ellenszerét is megtalálhatja.
A legnagyobb és egyben végzetes problémája ennek a műnek, hogy felszínes. És ezt most ne úgy értsétek, mint amikor egy sablonos és buta blockbusterre használom (kissé már elcsépelten) ezt a kifejezést, ugyanis ez a produkció éppen ellentéte azoknak. Egy érdekes és alaposan kidolgozott koncepciót vázol fel, okos dramaturgiával, korrekt párbeszédekkel. A túlhasznált exploitation- és horrorkliséket, valamint a néhol borzalmasan amatőr effekteket leszámítva a film látványvilága is egész egyedinek mondható. Már eleve az elviszi egész sokáig a hátán a filmet, hogy gyakorlatilag egy vámpírokból álló társadalmat láthatunk, amelyben a rettegés a napfénytől vagy a vérivás egészen új értelmet nyer. Azonban ez tényleg csak a felszín.
A karakterekre például azt is túlzás lenne rámondani, hogy egydimenziósak, mert egyszerűen még jellemük sincs. Nincsenek hibáik, nincsenek egyedi rigolyáik, pont olyan egyenemberek, mint a házak, melyekben élnek. Főhősünkről még azt sem tudjuk meg, hogy miért ekkora megszállottja az ellenszer keresésének (valószínűleg ez magától értetődő lenne abból, hogy tudós), mint ahogy rajta kívül minden más szereplő is magától értetődő: az emberek kitartóan harcolnak az emberiségért, mert emberek, a gonosz cégvezető gonosz, mert csak a profit számít neki, a lojális katona meg lojális, mert katona. Ezzel pedig csak a két legnagyobb hibát követi el a mű, amit elkövethet a karaktereivel: nem elég, hogy nem lehet kötődni hozzájuk, ráadásul még érdekesnek sem érdekesek.
A végére már én éreztem rosszul magam, hogy bár itt van előttem egy izgalmas, tetszetős sci-fi, ennek ellenére valami hihetetlenül hidegen hagy az egész. Úgyhogy a Daybreakers tökéletes példája annak, hogy hiába vannak jó ötletei, akár egy jó története is valakinek, ha jobb híján csak papírmasé karakterekre tudja felhúzni őket, akkor még így is könnyen megbukhat vele. De ugyanebből fakad az is, hogy szokatlan vámpíros filmként tulajdonképpen még így is ajánlható darab marad ez.
6,5/10
