Vajon mennyi ideig lehet kibírni alvás nélkül? Az én egyéni rekordom még egyetemista koromból két és fél nap, de utána egy hétig tartott, amíg helyrejöttem. Egy nap után már erősen lankad a figyelem, két nap után gyakorlatilag képtelenség összpontosítani, lassan, de biztosan legyőz bennünket a saját szervezetünk. Hol ér véget a józan ész, és mikor lesznek úrrá rajtunk a tévképzetek? Az elkövetett bűn terhét meddig lehet elviselni fizikailag? Többek között erről is szól ez a Nolan-film, ami jól sikerült, de a rendező ennél jóval többet is tud. 

Gyilkosság történik egy alaszkai kisvárosban, a helyi erők nem haladnak a nyomozással, ezért segítséget kérnek tapasztaltabb nagyvárosi kollégáktól. Így kerül a történetbe Will Dormer (Al Pacino), a sztárzsaru, aki éppen nincs csúcsformában, mivel belső ellenőrzési eljárás van ellene folyamatban. Társa, Hap Eckhart (Martin Donovan) cserbenhagyja, ezért nincs túl jó kedve, amikor a feltételezett gyilkosnak csapdát állítanak, de az akció kudarcba fullad, és a kavarodásban a sűrű ködben lelövi a társát. Nem vallja be, hogy mi történt, inkább minden szakmai tudását beveti, hogy másra terelje a gyanút. Azonban egy fiatal rendőrnő, Ellie (Hillary Swank) lassanként rájön, hogy valami nem stimmel, ráadásul egy ismeretlen férfi felhívja, hogy látta, ki volt az igazi tettes, és egyébként ő lenne az a gyilkos, akit keresnek, és akárcsak Dormer, ő, sem tud aludni, talán beszéljenek...

Kicsit lassan indul be a film, de amint a ködben eldörren a végzetes pisztolylövés, azonnal érdekessé válik a történet, és amikor a gyilkos felhívja a nyomozót, és elindul kettejük játszmája, nem lankadó figyelemmel követjük az eseményeket. Nem mindennapi csavar, hogy a zsaru egyrészt keresi a gyilkost, másrészt pedig próbál megúszni egy gyilkosságot, amit ő követett el. Amikor úgy alakulnak a dolgok, hogy a két gyilkosnak együtt kell működnie mindkettejük érdekében, végképp elmosódik a határ jó és rossz, bűn és bűnüldözés között. A magabiztos sztárzsaruból lassan, de biztosan a saját démonjaival küzdő idegroncs lesz, a gyilkos vele szemben egyre inkább magára talál, zavart emberből igazi pszichopata lesz. Kettejük végső párbaja a legjobb westernfilmek nagyjeleneteit idézik, a drámai feszültség egyre nő, kár, hogy a film végén marad egy kis hiányérzet.

Egy skandináv krimi remake-jéről van szó, ezért nem meglepő a minimalista környezet, a borongós atmoszféra, azonban Nolan szokásától eltérően nem tudja végig fenntartani az érdeklődést, bár több zseniális pillanata is van a filmnek, összességében mégsem mestermű. Túl későn jelenik meg az ellenfél, és nem követhető igazán nyomon, hogy mikor lesz úrrá rajta a gyilkos ösztön, homályban marad, hogy eredetileg is így tervezte az eseményeket, vagy valóban megbánta a lány megölését. Merész húzás volt ezt a karaktert Robin Willams-szel eljátszatni, nem is jött be teljes mértékben (mondom ezt annak ellenére, hogy a színész nagy kedvencem), az utolsó jelenetekben sajnos nagyon kitűnik a szintkülönbség ebben a műfajban közte és Pacino között, ezért nem tud akkorát ütni a végső leszámolás, mint kellene. 

A forgatókönyv jól, de nem kiválóan sikerült, a karakterek jól meg lettek írva, de a történetszövés és a dramaturgia lehetett volna jobb. A film eleje túl lassú, a nyomozás közben is akadnak üresjáratok, a nagy leszámolás nem katartikus erejű, a vége annál inkább, de ez elsősorban Pacino játékának köszönhető. Erős thriller, de Nolan-től többet várna a néző. Nem hozott ki mindent a történetből, a két főszereplő közös jelenetei nagyon jók, de a végjátékból hiányzik az igazi drámai erő. Az álmatlanság hatásainak filmes eszközökkel való megjelenítése, az idegrendszer folyamatos pusztulása, az erkölcsi romlás pontosan nyomon követhető, de elsősorban a színészi alakításoknak köszönhető, hogy a film nagy részében székhez szögezi a nézőt a történet.

Al Pacino elviszi a hátán a filmet, az ő kivételes drámai ereje nagyon jól tud érvényesülni ebben a történetben, sokadik zsaruszerepében is tud újat mutatni, öröm nézni az alakítását. Robin Williams nem csak komikusnak kiváló, drámában is megállja a helyét, azonban ezúttal nem sikerült teljes mértékben felnőnie kollégájához. Hillary Swank alakítása teljesen középszerű, Martin Donovan - nek vannak szép pillanatai.

Ha nem láttam volna  Christopher Nolan -től a Mementót, biztosan jobban tetszett volna a film, azonban ez az alkotás sajnos nem éri el annak a színvonalát. Tisztességesen összerakott, remek thriller, de nem a felejthetetlen kategória. A színészvezetés jó (bár Pacinón nagyon nem volt mit vezetni, Willams-nél azért egy kicsit látszódik a hiányosság), a jelenetek színvonala hullámzó, a párbeszédek viszont erősek.

Jó, de nem kiváló Nolan-film, amelyet Pacino alakítása miatt mindenképpen érdemes megnézni!

7/10