Mindig is kerestem az olyan alkotásokat, amelyek rengeteg ember számára ismeretlenek. Minden ilyen műnek megvan az a varázsa, hogy mivel nem szuperprodukcióról beszélünk, az adott alkotás nem feltétlenül akar megfelelni a filmes társadalom által elvárt normáknak, ebből a „receptből” pedig rendkívül jó, sőt, akár maradandó filmélmények is kisülhetnek. A mostani listám pedig egy igen egyszerű célt szolgál: megismertetni az olvasókkal a lent taglalt filmeket, ilyen-olyan okok miatt. Mivel a listában nem szeretnék rangsort állítani, így konkrét „helyezettekre” ne számítsatok odalent, ugyanakkor azt is előre le szeretném szögezni, hogy az alább olvasható alkotásokat nem a legalulértékeltebb filmeknek tartom, csupán mindegyikük megérdemelné, hogy nagyobb tekintettel kövessék őket a nézők.
A listával kapcsolatban még egy fontosabb információ maradt: mivel a felsorolást amolyan filmajánlónak szánom és valószínűleg még rengeteg hasonló alkotás van a filmvilágban, szeretnék az ilyesféle listákból többet is csinálni, így belátható időn belül jelentkezem majd az addig felgyülemlett adag filmmel. Remélem elnyeri a tetszéseteket a felsorolás, és egy-két alkotásra sikerül felhívnom a figyelmetek. Vágjunk bele!
A kiállhatatlan / Den brysomme mannen (2006)
A svéd norvég filmgyártás hozzánk eljutott darabjai méltán lettek híresek, hisz a skandináv országból érkezett alkotások legtöbbje kimérten precíz, átgondolt és rendkívül szépen fényképezett, és nem utolsó sorban mindig megvan bennük az a plusz, ami miatt mindenképp érdemes őket megnézni. A kiállhatatlan is ezen filmek sorát erősíti, sőt, megvan benne az a kivételes tulajdonság, amely akár klasszikussá is emelhetné: szórakoztatóan taglal olyan mélyreható témákat, mint a halál utáni élet vagy a rendszerrel szembeni ellenállás hiábavalósága. Méltatlanul elfeledett alkotás ez, ami abszurd humorral mesél egy ember mindennapi megpróbáltatásairól.
Nyisd ki a szemed / Abre los ojos (1997)
A Nyisd ki a szemed kissé kilóg a listáról, a spanyol filmgyártás remeke ugyanis talán a legismertebb a 10 felsorolt alkotás közül. Azonban Alejandro Amenábar rendezése még ennél is több figyelmet érdemelne: a Nyisd ki a szemed egy olyan élmény, amely sokévente csak egyszer születik: gördülékenyen meséli el a nagyravágyó César tragédiáját majd pálfordulását, mindezt hatszor-hétszer átcsavart, kiszámíthatatlan de rendkívül megható módon teszi. A filmet egyébként remake-elték is, azonban a 2001-es Vanília égbolt semelyik aspektusában nem érhet fel a mindent lehengerlő eredetihez.
Hesher (2010)
Joseph Gordon-Levitt sokak számára csupán macsó szépfiú szerepeiről ismert, azonban az amerikai sztárszínész a 2010-es Hesherben megmutatta, ennél jóval többre képes: a filmben egy zsíros hajú, lecsúszott, mindenkit porba tipró karakterrel örvendeztette meg a nagyérdeműt, mindezt egy erősen tragikus dráma paneljai közé csomagolva. Az már mellékes, hogy mellé még Natalie Portman is asszisztál a sikerhez; az azóta már Oscar-díjas színésznő egy törékeny, ám céltudatos karakterben brillírozik a vásznon.
Animal Kingdom (2010)
Az Animal Kingdom annak ellenére sem örvend nagy rajongótábornak, hogy a filmet jelölték az idegen nyelvű filmeknek járó Oscarra. David Michod filmje fojtogató atmoszférájával, nagyszerű színészi játékaival és gyönyörű fényképezésével mesél egy olyan kőkemény világról, amely a nézők nagytöbbsége számára talán csak filmekben létezik. Ennek ellenére Michod képes megtölteni élettel a játékidőt, sőt, a vérmocskos történet egésze, de főleg lezárása még rendkívül hosszú ideig mardosni fogja a néző lelkivilágát.
Snowtown (2011)
Úgy tűnik az ausztrálok értenek a morális-terrorhoz,ugyanis az Animal Kingdomhoz hasonlóan a felejthetetlen, ám letaglózó élménnyel szolgáló és feloldozást nem szolgáltató Snowtown is a kenguruk földjéről érkezett a filmkedvelők markába. Jason Kurzel első rendezése nem csupán egy sorozatgyilkosságról mesél, de elsősorban megmutatja azt a közeget, amelyben ezek a bűncselekmények kialakulhattak. A Snowtown szenvtelenül mesél arról, hogyan befolyásolhatóak a kiszolgáltatott emberek, akik miután eladták a lelküket az ördögnek, már csak marionettekként kell kövessék a kényszerpályára álló eseményeket. (Kritikám a filmről)
The Loved Ones (2009)
Újabb ausztrál film, amely jócskán különbözik az előbb felsoroltaktól: műfaja nem dráma, sokkal inkább a suspense torture-porn filmek listáját erősíti, és a cselekmény sem koncentrál az eseményeket kiváltó társadalmi hatásokra. Ugyanakkor a The Loved Ones is rendkívül feszültség teljes történettel rendelkezik, amelyben minden szúrásnak, vágásnak és ütésnek súlya van, és ahol a főhősünk nem egy idióta, kiüresedett szépfiú, hanem komoly tragédiákkal szembeszálló, szimpatikus úriember, akiért garantáltan mindenki tud majd szorítani.
Dance of the Dead (2008)
Listám egyetlen komolytalan darabja egy olyan mikroköltségvetésű zombi-vígjáték, amely a büdzsé hiányosságait nem a patakokban folyó művérrel vagy a bájosnak szánt, ám vérciki látványvilággal akarja kompenzálni, hanem rendkívül szimpatikus karaktereket teremt, akik elérik azt, hogy ne vágómarhaként tekintsünk rájuk, és szorítani tudjunk értük a játékidő egésze alatt. A Dance of the Dead ezenfelül pedig vicces, dinamikus és veszettül szórakoztató 90 percet szolgáltat annak, aki belevág az alkotásba.
Take Shelter (2011)
A Jeff Nichols által rendezett Take Shelter eléri azt, amelyről sok hasonszőrű mű csak álmodozhat: egyszerű eszközökkel, hús-vér karakterekkel és aprólékosan kiépített konfliktusaival egy olyan katartikus élményt tartogat, amely igencsak a párját ritkítja a történelemben. A történet patináját pedig tovább növeli a nagyszerűen megkoreografált hangulat, a Shannon – Chastain duó lehengerlő játéka és a cselekményt mindvégig övező rejtély. A Take Shelter egy olyan vegytiszta és izgalmas élményt tartogat, amelyet minden valódi filmszeretőnek át kellene élnie.
Vérvonal / Myrin (2006)
A könyvadaptációk általában nem szoktak jól elsülni. Erre a tézisre cáfol rá a Vérvonal című alkotás, amely Arnaldur Indridason azonos című krimijét vitte vászonra, és megmutatta, hogy egy filmfeldolgozás nem csak elvehet az alapmű élményéből, de egy jókora kanállal hozzá is adhat annak egészéhez. Baltasar Kormárkur végig biztos kézzel vezeti a gyilkosságot feltáró történetet, és karaktereivel, szép fényképezésével és nagyszerű színészi játékaival a Vérvonal egy másfél órás izgalombombaként robban a néző ölébe.
Ha… / If.. (1968)
A felsorolásom legrégibb tagja egyben talán a lista legismeretlenebb darabja is egyben: Lindsay Anderson filmjéről alig-alig lehet pár szót találni az interneten. A film azonban nem érdemli meg ezt a bánásmódot: az elnyűhetetlen Mick (Malcolm McDowell) története akár testvérfilmje is lehetne a Holt költők társasága című remekműnek, hisz a Ha… is egy elnyomó rendszer által uralt diáktársadalmat vázol fel, amelyben a legfőbb értéket a hovatartozás és a tanároknak tett szívesség hányadosa adja meg. A film ugyanakkor nem csak a rendszert mutatja be aprólékosan: Anderson egy olyan mértékű tragédiát vázol fel képsoraiban, amely a mai napra már sokkal aktuálisabbá vált, mint amilyen 1968-ban volt.
Természetesen kommentben szívesen fogadom a fent leírt filmekkel kapcsolatos élményeiteket, észrevételeiteket, de akkor se fogjátok vissza magatok, ha ajánlanátok néhány méltatlanul ismeretlen alkotást!