Elmúltak már azok az idők, a mikor a gengszter kifejezés öltönyös, stílusos, olasz akcentusú könyörtelen gyilkosokat fedett. Nick Cassavetes gengsztereire azonban még a modern sztereotípiák sem illenek: ők maguk röhögik ki az aranyláncos, pisztollyal pózoló feka rappereket, és lerobbant külváros helyett egy kaliforniai kertvárosban élik a az átlagos 20 évesek pia- és fűmámorban töltött életét. Csak mellesleg drogot is árulnak. És éppen ezért piszok hatásos ez az alkotás, mert sikeresen hiteti el, hogy ezek az arcok bármelyik házibuliban szembejöhetnek.
De annyira nem is kell elhitetni, hiszen a film megtörtént eseményen alapul: Jake Mazursky (Ben Foster) összeveszik dílerével, Johnny Trulove-val (Emile Hirsch) egy tartozás kapcsán. A vita pedig igen hamar tettlegességig és életveszélyes fenyegetésig fajul. Johnny kitalálja, hogy az ügyet Jake öccsének, Zack-nek (Anton Yelchin) elrablásával oldja meg. Zack végül Frankienek (Justin Timberlake), Johnny egyik haverjának felügyelete alá kerül, akivel az emberrablás gyakorlatilag házibulik végtelenített sorává válik. Azonban Frankie és Johnny igen hamar rájönnek, hogy az életfogytiglannal büntetendő emberrablás nem éppen a legjobb ötlet volt, a kamaszkori lázadás szakaszában lévő Zack viszont a legkevésbé sem akar hazamenni, hanem inkább folytatná a bulizást és a füvezést foglyul ejtőivel.
Cassavetesnek tehát nem kellett attól félnie, hogy nem tud majd reális karaktereket és történetet írni, az Alpha Dognak éppen ez a legnagyobb erénye: mindenki bele tudja érezni magát a szülői burokból kitörni vágyó Zack, a gyermeki bajtársiasság és a felnőttes lojalitás között őrlődő Frankie, vagy éppen az alfahím szerepében tetszelgő, de belül valójában még nagyon is gyerek Johnny helyzetébe. De természetesen a valószerűség nem érne sokat, ha a fentiek ne lennének egytől-egyig remek karakterek, akik felváltva hajtják előre a történetet. Ráadásul sikerült a világ legalulértékeltebb színészgárdáját összeverbuválni erre a produkcióra: a Foster-Hirsch-Timberlake-Yelchin kvartett a hátán viszi a filmet, a remek Shawn Hatosyval és olyan sztárokkal kiegészülve, mint Bruce Willis vagy Sharon Stone. Az alkotás atmoszférája (hála többek között a remek filmzenéknek) pedig egyből meg tudja ragadni a nézőt , aki igen hamar azt veszi észre magán, hogy ő is szívesen lenne fogoly néhány hasonló gengszter kezében. Éppen ezért igazán gyomorba vágó, amikor kiderül, hogy a háttérben milyen alkukat kell megkötniük ehhez a gondtalan élethez.
Ugyanakkor a valóság nem mindig segítség, sőt, lehet kifejezetten hátráltató tényező is: az élményt például meglehetősen elrontja a feleslegesen túlnyújtott befejezés, amelyben rendezőnk túlbuzgó igyekezettel próbál kimerítően számot adni a szereplők nagy részének további sorsáról. A terjengős és minden apró részletre kiterjedő lezárás viszont tulajdonképpen megöli a film hatását.
Az elhibázott befejezés viszont magát az élményt hiába tudja kissé elrontani, a mű érdemeit nem csökkenti. Márpedig legyen bármennyire is illúzióromboló, pont a romantika és a nosztalgia hiánya emeli egy kegyetlenül jó darabbá és az elmúlt évtized talán legjobb gengszterfilmjévé az Alpha Dogot.
9/10