Az egyszeri kritikus azt gondolná, hogy bizonyos mennyiségű film megtekintése után már kívülről fújja azok a hibákat, amiket egy alkotó el tud követni. Azonban kénytelen vagyok belátni, hogy a filmvilág újra és újra meg tud lepni: jelen esetben nem csak azzal, hogy Mark Strong nem gonosz karaktert játszik, hanem hogy itt van például ez a produkció, amit úgy rontottak el, ahogyan korábban talán semmi mást.

John (Mark Strong) azon kevés emberek egyike a világon, akik képesek bejutni mások emlékeibe, éppen ezért nyomozóként derít fel bűnügyeket. Egy hosszabb kihagyás után főnöke (Brian Cox) arra kéri fel, hogy segítsen egy általa kezelt tinilányon, Annán (Taissa Farmiga) azzal, hogy keres a fejébe valamiféle traumatikus emléket. És ahogy azt sejteni lehet, John ezzel egy kissé komolyabb ügybe tenyerel bele.

A legjobban úgy lehet jellemezni ezt a filmet, mintha a forgatókönyve éppen egy hatalmas átíráson esne át. (Ezt egyébként jól példázza, hogy bár mindenhol az általam is megjelölt cím olvasható, a mű elején a "Mindscape" felirat jön szembe.) Még látni a régi történet nyomait, és az új vázát is, a jelenetek nagy részén pedig azt érezni, hogy a kettő közül valamelyik koncepcióban biztosan megvannak a maguk összefüggései és a maguk értelme, de ebben a történetben sehogy sem akarnak összeállni. Már eleve az alapszituációt sem tudja értelmesen megindokolni a forgatókönyv (miért és hogyan tudna ez a módszer segíteni Annának), és utána is hasonló esetlegességgel kapkod bele történetszálakba, dobál elénk rejtélyeket és aztán azok megoldásait.

Olyan érzés végignézni ezt az alkotást, mintha egy krimit látnál, amiben a tettes, az áldozat és a nyomozó kiléte is ismeretlen, írónk pedig percről-percre váltogatja, hogy éppen melyiket szeretné kideríteni. De ennyi mindenre rejtélyt (ráadásul egyetlen komplex rejtélyt) felépíteni még a világ legprofibb szerzőinek sem menne könnyen, ennek megfelelően pedig a film misztériuma sem képes középutat találni az elképesztően triviális és az egészen megfejthetetlen megoldások között. 

Távolt álljon tőlem, hogy azt sugalljam, ez a produkció egy katasztrofális katyvasz, ugyanis a közepes thrillert Jorge Dorado egy remek rendezéssel támogatja. Igaz, hogy munkája nem lép túl a hitchcocki elemek és esetleges horrorklisék felsorakoztatásán, azonban ő legalább el tudja hitetni, hogy ott is egy nagy, sötét titok rejtőzik, ahol egyébként nem. 

Éppen ezért még akár szórakoztatónak is lehet mondani a végeredményt, nem bántam meg a rá szánt időt, és valószínűleg mások sem fogják különösebben megbánni. (Nem rosszabb pl., mint az Enemy) Csak ott marad az a kellemetlen hiányérzet, ami ezúttal nem kihagyott ziccerekhez kapcsolódik, hanem ahhoz, hogy ezt a sztorit tulajdonképpen csak két-háromszor alaposan végig kellett volna gondolni.

7/10