Az internet csodálatos dolgokra képes. Jelen esetben arra, hogy beharangozzon és elhozzon nekem egy olyan filmet, ami a pre-digitális korszakban talán még az USA államainak határait sem lépte volna át. Azonban akármennyire is szeretem a globalizáció ezen mellékhatását, ezt az alkotást talán jobb lett volna meghagyni az ismeretlenségben. Bár így legalább elrettentő példaként szolgálhat, hogy pénz nélkül miért nem érdemes nekiállni filmet készíteni.
Ian Sparks (Chase Williamson) sebesülten esik be éjjel egy újság szerkesztőségébe, hogy ott elmesélje hihetetlen történetét: bár a rendőrség őt körözi gyilkosságért, ártatlan, és éppen őt akarják megölni. A történet azonban még régebben kezdődik, Sparks ugyanis egyike a rengeteg önjelölt szuperhősnek, akik elárasztják a 40-es évek New Yorkjának utcáit. Azonban rajtuk kívül van jó néhány mutáns is, akiknek valódi erejük van. És van egy sorozatgyilkos, Mataza, akit Sparks nem tudott megállítani időben.
Nem kertelek, ilyen kegyetlenül amatőr film nem is tudom hogyan jutott el hozzám. Ráadásul sajnos 2014-et írunk, ami azt jelenti, hogy már nagyon olcsón lehet nagyon szar CGI-t csináltatni, az alkotók pedig éltek a lehetőséggel, hogy sokszor a legérthetetlenebb pontokon pótolják ki a díszletet vagy az effekteket múlt századi számítógépes grafikával. Értem ez alatt azt, hogy légi felvételekre vagy korhű járművekre futotta a büdzséből, máshol pedig kifejezetten ötletes megoldásokkal hidalták át a pénzhiányt, viszont például az egyik épület külső pásztázására nem tudtak értelmesebb megoldást adni egy CGI-modellnél. Így aztán hiába lehetne egy egészen kellemes képregényes noir stílusa a filmnek valahol a Watchmen és a Sin City között elhelyezkedve, a borzalmas vizuális megoldások újra és újra ki tudtak zökkenteni ebből.
Az amatörizmusból a színészek is kiveszik a részüket: bár tény, hogy az alkotás kaliberéhez képest nem teljesítenek rosszul, a legrosszabb pillanataik is inkább azok, amikor minden dinamika és koreográfia nélkül kell verekedniük. Idővel úgy éreztem, mintha egy iskolai színtársulat előadását látnám, akik annyira jóindulatúan bénák, hogy az ember igazán haragudni sem tud rájuk, hanem inkább szurkol nekik. De szerencsére egy vérbeli fikázó blogger nem ilyen, szóval következzen a kegyetlen kritizálás sorában a történet, amelyben legalább már vannak értékelhető pontok. Elsősorban az utolsó 15-20 perc fordulatai, amelyek éppen akkor varázsolták nézhetővé a filmet, amikor már feladtam volna. Ettől függetlenül a sztorit is kissé az a jóindulatú, de ügyetlen lelkesedés lengi körbe, ami az egész alkotást is. Valahol érthető: Chris Folino saját képregényéből írta, és még a rendezésbe is besegített. Azonban (minden bizonnyal ebből fakadóan) folyamatosan olyan érzésem volt, mintha semmi nem lenne igazán elmagyarázva, ezen pedig az sem segített, hogy a történet fonala hajlamos volt elveszni a rengeteg mellékszál és háttérsztori sűrűjében.
Teljes katasztrófának mégsem mondanám a végeredményt: a lelkesedés és a szorgalom meglátszik annyira rajta, hogy másfél óráig valahogy eldöcögjön, de ennél többre tényleg nem érdemesíti. A családnak és a barátoknak levetítve biztos kaptak érte egy-két hátbaveregetést a készítők, rajtuk kívül viszont nem hiszem, hogy másnak érdemes lenne megnéznie.
4/10