(Filmbaráth kritikáját itt olvashatjátok az alkotásról.)

Van valami egészen aranyos abban, ahogy a világ leglelketlenebb (ámde annál több pénzt hozó) franchise-ait gyártó stúdió egy elegáns önfényezésben a filmek iránti szeretetéről regél. Mindezt persze díjakra és a várható bevételre optimalizálva. Ugyanis a Banks úr megmentése nem más, mint egy tökéletesen kiszámított rutin produkció, amelybe valódi filmélmény csak nagyon ritkán csúszik be. 

Eleinte féltem, hogy P. L. Travers irritáló és összeférhetetlen személyiségét próbálja a film humorforrásként felhasználni, azonban rövid idő alatt eljutottam oda, hogy nehezemre esett nem neki igazat adni az egyre inkább elharapózó giccsáradat közepette. Mert bizony a brutálisan sok flashback-jelenet olyan óraművi pontossággal rágja szájba az érzelmi töltetek egy-egy ampulláját, hogy azok szinte kivétel nélkül hatástalanok maradnak, a főhős karakterfejlődése pedig annyira kiszámítható vonalon halad, hogy abban semmi katartikusat nem lehet találni. Úgyhogy én igen hamar fel tudtam venni főszereplőnk ellenállását, és vele ellentétben gyakorlatilag végig ki is tartottam benne.

A zavaróan egyszerű gondolatok szájba rágása erősen kikezdte a türelmemet, éppen ezért még szórakoztatónak sem tudom mondani a filmet, mert hihetetlenül unalmas, ha a néző már előre ismeri a forgatókönyvíró minden gondolatát. Azonban jár a dicséret John Hancock Lee rendezőnek, hogy ezekből a pillanatokból is ki tudott hozni valamit,  és időnként a szívünkbe célzott nyilak sem mennek mellé (Disney és Travers utolsó nagy párbeszéde például kifejezetten jó volt),  természetesen nem elfeledkezve Hanks és Thompson remek játékáról. De nem tudtam szabadulni attól az érzéstől, hogy egy gyerekfilmet látok, amit tévedésből élőszereplős módon forgattak le, animáció helyett, mert a mű gondolatvilága pontosan ennyire felszínes és egyszerű volt. 

Végszóként azt tudom mondani, a suszter maradjon a kaptafánál, jelen esetben inkább próbálkozzanak valódi filmélményt létrehozni, ahelyett, hogy a múltat romanticizálnák. Cinikus módon akár azt is mondhatnám, hogy ehhez a történethez azért kellett 1961-ig visszamenni, mert azóta csak futószalagon gyártott animációs és szuperhősfilmeket láthattunk a Disney-től. De lehet, hogy nekem is csak valamilyen komplexusom van...

6,5/10