Az 5 legjobb Michael Douglas-film
2013. szeptember 28. írta: FilmBaráth

Az 5 legjobb Michael Douglas-film

michael-douglas-.jpgNem volt könnyű Spartacus fiaként (össze sem lehet hasonlítani a tévésorozat szereplőit Kirk Douglas-el, mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg a filmet!) megvetnie a lábát a filmiparban a friss Emmy-díjas Michael Douglas-nek. Pláne úgy, hogy sem édesapja karizmáját, sem tehetségét nem örökölte igazán. Konkrétan egy közepes színész, aki viszonylag jól válogatja meg a szerepeit, és nem mellesleg jól nősült (bár, ha a hírek igazak, éppen most válnak Catherina Zeta-Jones-al), ezért nem felejtette el a közönség, de már nagyon kellett egy olyan film, mint a Túl a csillogáson, hogy visszatérjen a köztudatba.

Az első film, amit vele láttam, az a Smaragd románca és a Nílus gyöngye volt. Egyik sem filmtörténeti mérföldkő, ámde nagyon jó kis szórakoztató mozi, humoros, romantikus, ma is szívesen nézem meg őket, ha leadja a tévé. Aztán jött az ikonikus Tőzsdecápák és a még ikonikusabb Elemi ösztön, Douglas igazi sztár lett. Még a Zaklatás is nagy port vert fel, ahogyan a Traffic is, de aztán szépen csöndben ellaposodtak a filmjei, nem értek el igazán a nézők szívéhez. Nekem a nagy filmeken három kedvencem is van tőle: a Fekete eső Andy Garciával, ez egy nagyon jó krimi, a Szerelem a Fehér Házban egy bájos romantikus történet, és egy gyöngyszem: Felhők közül a Nap (tudom, hogy nem igazán jó film, mégis nagyon szeretem), melyben a náci Németországban kémkedik Melanie Griffith oldalán.

 Nem könnyű kiválasztani az 5 legjobb filmjét, én megpróbálkoztam vele, várom a véleményeteket.

5. Összeomlás / Falling Down (1993)

Falling9-1.jpg

William Foster egy egyszerű tisztviselő, aki egy forgalmi dugóban ülve egyszerűen bekattan: kiszáll a kocsijából és bármi áron haza akar jutni a lányához, akinek szülinapja van. Az útjába kerülő akadályokra agresszióval válaszol, melynek következtében jelentősen megnő a halottak száma a városban. Izgalmas thriller, ugyanakkor komoly dráma, Douglas pedig remek benne, ahogyan Robert Duvall is. 

4. Végzetes vonzerő / Fatal Attraction (1987)

végzetes vonzerő.jpeg

Egy újabb nem hétköznapi thriller.Don Gallagher (Douglas) nős ember, ám ez nem akadályozza meg abban, hogy randizgasson Alex-el (Glenn Close). A kis liezont nem tekinti komolynak, erről a nőnek azonban teljesen más véleménye van, és elmegy a végsőkig azért, hogy visszakapja a szeretett férfit. A hideg rázott sokszor a film nézése közben, nagyon jól felépített drámáról van szó, melyet a színészi alakítások tesznek igazán emlékezetessé.

3. Elemi ösztön / Basic Instinct (1992)

elemi ösztön.jpg

Joe Eszterhas, a magyar származású forgatókönyvíró beírta magát a halhatatlanságba ezzel a filmmel, ahogyan Sharon Stone is (aki csak a Casinoban tudta megismételni a sikert, azóta inkább csak a már erősen megkopott hírnevéből él). Nem hinném, hogy létezik ember, aki ne ismerné a történetet, én a film hangulatát emelném ki, valamint a színészi alakításokat.

2. Traffic (2000)

traffic.jpg

Ohio állam bírája, Robert Wakefield (Douglas) az elnök megbízásából a drog elleni harc vezetője lesz, melynek keretében együtt kell működnie a mexikói rendőrséggel. Azonban nem csak munkájában, hanem magánéletében is szembe kell néznie a kábítószerrel: a lány a függő lesz. Carlos Ayala, a drogbáró rács mögé kerül, melynek következtében terhes felesége két tűz közé kerül: a rendőrök és férje "barátai" is őt keresik. 4 Oscar-díjat nyert a lebilincselően kiváló film, ebből Soderbergh a rendező, Benicio del Toro pedig a színészi kategóriában vihette haza a szobrocskát.

1. Tőzsdecápák / Wall Street (1987)

tőzsdecápák.jpg

Kell-e valakinek bemutatnom Gordon Gekkót? Ha a válasz igen, az illető sürgősen pótolja a filmet, mert katarktikus élményt nyújt. A gazdag bankárt a sikeren kívül semmi sem érdekli. Azaz mégis: egy fiatal alkalmazottjában, Bud Fox-ban (Charlie Sheen egykor még a színészi képességeivel is el tudott jutni a lapok címoldalára, nem csak a botrányaival) meglátja egykori önmagát, és bevezeti az üzletbe. Aztán persze csúnyán átveri, amit Bud nem visel túl jól. Oliver Stone fajsúlyos filmje klasszikussá érett, Douglas élete alakítását nyújtja benne, méltán kapott érte Oscar - díjat. 

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr315534635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

profilo 2013.09.29. 12:17:08

Talán így:

1. Tőzsdecápák
2. Összeomlás
3. Elemi ösztön
4. Traffic
5. Black Rain

Szalacsi_Dezső 2013.09.29. 13:03:54

A Traffic nálam be sem kerülne semmilyen listába. Egyik híres szereplője által sem.
Egyébként én kedvelem Douglast. Ha lett volna fiatal korában internet, akkor tudnánk, hogy kitől tanult Charlie Sheen! :-)

Fandor 2013.09.29. 13:20:57

Velemenyem szerint A tokeletes gyilkossag is toplistas. Zsenialisan hozza a vergeci szamito milliomos ferj figurajat.

háztáji · http://haztajidizajn.blog.hu 2013.09.29. 13:25:00

Michael Douglas szerintem a közepesnél sokkal jobb színész, és ez leginkább azokból a kisebb költségvetésű filmekből derül ki, amikről nem tettél említést (Wonder Boys, Érzéki csalódás), a legjobbjai közül pedig erősen hiányolom a Tánckart, a Kómát, A rózsák háborúját, a Kína szindrómát, és a Játsz/Mát.

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2013.09.29. 14:32:31

Játsz/Ma? legalább említést érdemelne. szerintem.

l.k.c 2013.09.29. 15:13:06

A Játsz/ma említést érdemelne. A tökéletes gyilkosság is.

élhetetlen 2013.09.29. 15:18:47

Durva vagy. „Konkrétan egy közepes színész, aki viszonylag jól válogatja meg a szerepeit, és nem mellesleg jól nősült".
A Végzetes vonzerő, Elemi ösztön, Tőzsdecápák, Játsz/ma, A tökéletes gyilkosság, Összeomlás, Zaklatás, ezek, amiket láttam, és persze a Smaragd románca, és A Nílus gyöngye, és aki ezt összehozta csak egy közepes színész, nem eljátszotta, csak jól válogatta, és ezt úgy érte el, hogy mellesleg jól nősült! Na, hess!

sztrugackij 2013.09.29. 15:54:23

Nálam első az Összeomlás.
Száz százalékosan hiteles alakítás.
Tökéletes.
El tudnátok képzelni mást ebben a szerepben?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.09.29. 16:36:05

az összeomlás a legjobb, a játszma is lemaradt.

kellys 2013.09.29. 17:21:57

én elhiszem hogy ha nagyon intellektuel, érzékeny, szuper finom filmértőknek akarunk tűnni, akkor az oscart fikázzuk, de azért kétszeres oscar díjasok ritkán közepes színészek. mondjuk inkább soha... még ha ebből az egyiket nem is színészként kapta. de csak ott van a neve mellett hey haver 2 oscar. jaja, közepes :)
(és még csak nem is vagyok m. douglas rajongó, de hülye sem).

jánosbácsi (törölt) 2013.09.29. 17:39:13

Az összeomlás egyértelműen az első! A játszma pedig a második, a többin nem veszünk össze...:-)

Sterbinszky Tivald 2013.09.29. 17:39:57

es a san fracisco utcain hol marad???:)

párnalárva 2013.09.29. 17:43:25

"Konkrétan egy közepes színész, aki viszonylag jól válogatja meg a szerepeit, és nem mellesleg jól nősült"
Mikor összeházasodtt CZJ-al ő már rég befutott színész volt. Ez a frigy inkább CZJ karrierjének kedvezett.
Meghogy közepes?
Az a jó színész aki hiteles az adott szerepben. Márpedig ő az volt a legtöbb szerepében.
Sajna most már eljárt felette az idő.

Alamedan 2013.09.29. 18:03:41

Liberace-nak is tokeletes volt. Azert azt eljatszani nem kis teljesitmeny. A filmben csak Matt Damon volt jobb nala.:-)

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2013.09.29. 18:16:19

1. összeomlás
2. zaklatás
3. tőzsdecápák
4. játsz/ma
5. elemi ösztön

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2013.09.29. 18:17:40

ja és az összeomlás nem csak a MD filmek közül a kedvenc, hanem abszolút kedvenc. zseniális egyszerűen.

nyikk 2013.09.29. 19:03:28

Összeomlás, Játszma, Fekete eső.

édeslajos 2013.09.29. 19:22:42

Az, mondjuk, igaz, hogy ő beleszületett, míg a Papa megcsinálta magának. Kirk Douglas fiaként könnyebb Mayer úr elé kerülni mint Demsky ószeres Izzy nevű utódaként...
A tehetségével nincsen különösebb baj, a karizma viszont valóban az Öregnél van. Még mindig

agent scully 2013.09.29. 20:31:45

Douglas-szel
Jones-szal
Alexszel

a fenti példák elcseszése is azt sugallja nekem, hogy egy közepes posztíróról van szó, aki viszonylag jól válogatja meg a témáit és nem mellesleg jól választott magának blogfelületet

mert azért MD-ról ilyesmit leírni nem vall túl jó ítélőképességre...

Vihar Ármin 2013.09.29. 20:40:30

Apa is, fiú is kiváló színész volt/van, szerintem fiú túlszárnyalta az apát. Kifejezetten kedvelem Michael Dugles-t, éppúgy hiteles a kalandor, a kisember, mint az amerikai elnök szerepében, negatív hőst éppúgy eljátszik, mint az ellenkezőjét.
A posztírónak figyelmébe ajánlanám a Szerelem a Fehér Házban egyik párbeszédét, a főhősnő, Annette Bening még tépelődik, hogyan kezelje a helyzetet. Nővére mondja neki (kb.): Ez az ember magas, jóképű, állítólag jó humora van, kiválóan táncol és a szabad világ vezetője jelenleg. Tépelődj csak... de mondd, nem vagy te egy kissé túl igényes?

Kobra6 2013.09.29. 20:44:20

Traffic egy fosh. Játsz/ma! Abban nagyon nagyot alakít ő is.

mutáns csiga 2013.09.29. 20:58:53

Nem tettek még említést a Kína szindrómáról, és volt egy 83-as krimi melyben egy bírót alakít, melynek Csillagkamra volt a címe, valamint a 84-es Tánckar című film sem volt rossz.
Szerintem:
1. Összeomlás
2. Fekete eső
3. Játsz/ma
4. Elemi ösztön
5. Zaklatás
6. Tőzsdecápák
7. Tökéletes gyilkosság

cso zsi 2013.09.29. 21:26:20

@jánosbácsi: Így valahogy. Egyébként volt kirívóan rossz filmje?

PiszkosFreddy 2013.09.29. 21:38:13

@háztáji:
Igazad vagyon.A rózsák háborúja,a Játsz/ma,és a Tökéletes gyilkosság is fájdalmasan kimaradt.
Nekem a Visszavonuló,és az Apósok akcióban filmje is tetszett.
Véleményem szerint a '92-es Elemi ösztön volt a legnagyobb fordulópont a karrierje szempontjából.

popszegecs 2013.09.29. 21:38:17

@mutáns csiga: inkább neked kéne ezt a blogot írni

Mezzanine 2013.09.29. 21:59:03

A Játszmát páran már említették előttem. Hogy a postban nem lett megemlítve, annak csak egyetlen racionális oka lehet, hogy a postíró nem látta. Sürgősen bepótolni! Ugyanez a Tökéletes Gyilkossággal is. Ez utóbbiban talán még nagyobbat is alakít.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.09.29. 22:16:26

@FroG: Pedig igazán értékelhetnéd, hogy önként ajánlkozik egy castingos, macerás már folyamatosan nekünk válogatni a szerkesztőket. És még azt sem mondom, hogy nincs igaza, mert pl. nekem személyi karrier-tanácsadóm szerint inkább az ország vezetőjét kéne fikáznom filmek helyett, mert "annak lenne értelme" (sic!), szóval lehet, hogy engem simán le kéne cserélned. Mindenesetre majd kikérjük a szakvéleményt.

crazyfish 2013.09.29. 23:55:53

Abszolút az összeomlás, annyira nyomasztó az a film mint kevés alkotás, Duvall mellékszála és játéka az agyament feleségével szintén zseniális...nagyon jó a sztori, néha én is gondolkodtam mi lenne egy shotgunnal végig menni a folyosón....:))
A gyorséttermes jelenet, a filmipar egyik csúcspontja...:))

A Fekete eső mint krimi is nagyon ott van...egyszerűen jó a sztori!!

Ezt felejtették el hollywoodban, a látvány NEM ELÉG, kell a történet is!!!!!!!!!!!!!

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2013.09.30. 00:09:29

én is csatlakozom azokhoz, akik aszonnyák, h:

1. összeomlás. nagy film, nagyon szeretem, ott van a kedvenceim közt.

+ lemaradt a játsz/ma, aminek a top 3-ban a helye
+ kimaradt a fekete eső, ennek is benn kellene lennie (a top 5-ben)

traffic nem rossz, de messze nem hibátlan/zseniális, kábé csak mellékszerepek voltak a filmben (sok szál miatt)...

tmolni 2013.09.30. 00:24:15

wander boys????
the game???
közepes színész?
keményen tolod :D

jánosbácsi (törölt) 2013.09.30. 07:04:41

@cso zsi: Tulajdonképpen nem volt.....legalábbis amit láttam tőle ( majdnem mindet), az mind jó volt, rossz - igazán rossz nincs!

Papp Sanyi 2013.09.30. 07:24:42

A Traffic hatalmas film, de inkább Benicio Del Toro miatt.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.30. 09:29:23

tőzsdecápák az első ez nem is kérdés,

K.Leslee 2013.09.30. 13:36:48

Behind the Candelabra mindenkepp listas
süti beállítások módosítása