Sci-fi? Ráadásul európai? Ennél több információ nem is kell ahhoz, hogy egy film rövid úton meggyőzzön engem előzetesen. Ez a svájci alkotás valóban megidézi a klasszikus űrhajós művek misztikus-klausztrofobikus hangulatát, viszont azokhoz hasonlóan, mint film, talán önmagában kicsit kevés.
2267, a Föld lakhatatlanná vált, az emberek egy hatalmas, zsúfolt és rosszul felszerelt űrállomáson élnek, abban a reményben, hogy talán egyszer lehetőségük lesz elutazni a Rheára, a bolygóra, ahol az emberiség új otthont talált. Laura Portmann is oda szeretne eljutni, hogy nővéréhez csatlakozhasson, és hogy ehhez pénzt gyűjtsön, egy távoli állomásra tartó teher-űrhajón vállal állást orvosként. Azonban az utat terroristák veszélyeztetik, ráadásul 3 év múlva, amikor a nő megkezdi műszakját, egyre több gyanús dolog kelti fel a figyelmét, elsősorban a rakománnyal kapcsolatban.
Ami a legnagyobb meglepetésként ért, hogy a film egy elképesztően jó atmoszférát teremt, A távolból felmorajló nyikorgó hangok, a mennyezetről csöpögő víz, és a pislákoló fényű lámpákkal megvilágított, szűk folyosókra lassan beúsztatott kamera hatására minden sarokba valami szörnyűséget képzelünk, még akkor is, ha alapvetően nem horrorról van szó, hanem egy iszonyatosan hatásosan felépített thrillerről. A rendezők és az operatőr nem spóroltak a grandiózus sci-fi látképekkel, és az alacsony költségvetés ellenére megpróbálták látványossá tenni művüket mindenhol, ahol csak lehetett. Sajnos így viszont a CGI inkább egy profi PC-játékot idéz, mint egy nagy költségvetésű filmet, és bár alapvetően egyáltalán nem rossz minőségű, de mégsem érződik valósnak.
A történet, amely alapkoncepciójában és és megvalósításában is erősen emlékeztet a Pandorum-ra, jól adagolja az információkat, és végig fenntartja a figyelmünket. Azonban (bár talán egyenesen következne ebből) mégsem sikerül igazi feszültséget teremteni, és miután rájövünk, hogy egy óvatlan pillanatban nem fognak nyáladzó xenomorfok az arcunkba ugrani, a film már inkább csak az érdeklődésünket tartja fenn, mintsem, hogy izguljunk rajta, és végül már a tipikus visszaszámlálós jeleneten sem fogjuk csontig rágni a körmeinket. Lehet, hogy nem is az a baj, hogy nincs min izgulni, hanem inkább, hogy nincs kiért, mert a műfaj végzete, a sekélyes karakterek és esetleges döntéseik elérték ezt az alkotást is. (Lehet, hogy idealista vagyok, de még mindig várok egy hasonló jellegű művet, ahol nem a motiváció és háttér nélküli szereplők túlélési ösztöne a legkomolyabb karakterdráma.) Negatívumként még felróható egy teljesen indokolatlanul erőltetett, minimális szerelmi szál és ha nagyon akarnánk, még talán "plot hole"-t is lehetne találni, de ezek nem sokat vesznek el a film korrektségéből.
Mert hogy alapvetően ezeket a hiányosságokat ellensúlyozza, hogy a Cargo megvalósításában szinte mestermű, de mindenképpen egy tisztességes munka. Persze ez utóbbi önmagában még nem elég ahhoz, hogy mélyebb nyomot hagyjon bennünk, de ha nem is találunk benne új klasszikusra, még mindig kiváló szórakozást nyújt, és ismét tiszteleghetünk egyet kontinensünk filmipara előtt.
7,5/10
