Az utóbbi években egyre inkább úgy érződik, hogy elmúltak azok az idők, amikor egy film eladásához elég volt felsorolni a benne szereplő sztárokat. Robert Altman jegyzi meg ironikusan A játékos c. szatírájában, hogy minden filmben szerepelnie kell Bruce Willisnek és Julia Robertsnek, és ez akkoriban (1992) teljesen helytálló elvnek is számított a producerek körében. Azonban szépen lassan eljöttek azok a napok, amikor már Spielberg vagy Nolan neve nagyobb marketingértékkel bír, mint bármelyik színészé. Elég csak megnézni a Superman reboot első teaserét, amely hosszasan ecseteli Snyder és Nolan érdemeit, alig említve Kevin Costnert, Russell Crowe-t, vagy éppen a főszerepet játszó Henry Cavillt. (igaz, ő nagyon nem számít még húzónévnek, de ez is azt mutatja, hogy egy hatalmas blockbuster főszerepét a korábbi gyakorlattal ellentétben már rá merik bízni egy viszonylag ismeretlen emberre). És hogy miért ez a hosszú bevezető? Nos azért, mert ebben a tendenciában jött egy olyan alkotás, amelyre azt mondhattam, hogy elsősorban színészek miatt érdemes megnézni.
1931-ben járunk, Virginiában, ahol a három Bondurant-fivér, Jack (Shia LaBeouf), Forrest (Tom Hardy) és Howard (Jason Clarke) szeszcsempészésből tartja el magát, mint ahogy gyakorlatilag mindenki más a környéken. Az állapotok a vadnyugatot idézik, a rendőrség korrupt, mindennaposak a gyilkosságok, az igazi hatalom a gengszterek, közülük is elsősorban Floyd Banner (Gary Oldman) kezében van. Ezt a helyzetet bolygatja meg Charlie Rakes megbízott (Guy Pearce), aki elhatározza, hogy felszámolja az illegális szeszfőzdéket, és nem fél a legdurvább eszközöket sem bevetni.
A forgatókönyvhöz Matt Bondurant könyve szolgált alapul, aki (ahogy a névből ki is lehet találni) saját felmenőinek életét dolgozta fel. Ennek megfelelően azonban (a történelmi/életrajzi filmekhez hasonlóan) elég nehezen áll össze jó történetté a vásznon is, akármennyire is igyekezett Nick Cave forgatókönyvíró. A karakterek nem igazán vannak kibontva, ráadásul a film fókusza folyamatosan váltogat Jack és Forrest között, végső soron talán Jack-et hozva ki főszereplőnek, így azonban egyikükre sem jut elég idő. Eközben Howardról is csak annyit tudunk meg, hogy nagyon agresszív és nagyon részeg általában (hozzá kell tenni, ezt Clarke nagyon jól adja elő), Gary Oldman is a vártakhoz képest meglehetősen kevés lehetőséget kap, egyszóval idővel olyan érzést kelt a történet, mintha mindenkiről akarna szólni, csak éppen alig szól valakiről. Ugyanakkor viszont Hillcoat rendezése és képi világa egyből beszippant, és a zeneszerzőként is közreműködő Cave dalaival együtt egy olyan hangulatot teremt, amely mindenképpen egyedivé teszi ezt a művet.
És ha már a színészek miatt ültem be elsősorban rá, akkor következzenek ők. Elsőként az abszolút pozitív csalódás Shia Labeouf, aki remekül küzdött meg a feladattal, hogy végre nem egy gátlásos tinisrácot kell megformálnia és teljesen komolyan vehető játékot nyújtott. Tom Hardy a már-már affektáló brit akcentusát egy parasztos déli tájszólásra cserélte (szerencsére itthon feliratosan forgalmazzák a filmet), és egyértelműen a mű legjobb alakítását nyújtja, holtversenyben Guy Pearce-szel, aki egy elképesztően erős főgonoszt varázsol a vászonra. A két női szereplő, Chastain és Wasikowska sajnos kevés játékidőt kap, de Oldman-hez és Clarke-hoz hasonlóan ők is kihozzák a maximumot ebből.
Azt kell, hogy mondjam, a Fékezhetetlen nem rossz film, még csak nem is középszerű, de senki nem fogja megtalálni benne azt az extrát, ami a kedvencei közé emelheti. Én végül is megkaptam, amire számítottam, de a kiváló alakításokon és a remek rendezésen kívül nehezen tudok szuperlatívuszokat használni. Bátran merem ajánlani mindenkinek, de valószíűnleg hozzám hasonlóan egy enyhe hiányérzettel fogja elhagyni a mozit az, aki megnézi.
8/10
