"The secret impresses no one. The trick you use it for is everything."
Mondanom sem kell, ekkora várakozással, ugyanakkor ekkora elvárásokkal nem ültem le filmet nézni, talán életem során még soha. Ugyanakkor azt az érzést sem tapasztaltam még soha, ami akkor tört elő belőlem, amikor a végefőcím kezdetekor felhangzott a taps a moziteremben.
8 év telt el azóta, hogy megjelent a Batman:Kezdődik hogy Batman Harvey Dent holtteste fölött megígérte Gordonnak, hogy magára vállalja annak bűneit, Gotham érdekében. Bruce Wayne azóta remeteként él újjáépült villájában, elzárkózva a világtól. Még arra sem hajlandó, hogy a cégével foglalkozzon, de egyszer csak (a világ egyik legjobb nyitójelenetével) betoppan a város életébe Bane, aki minden korábbinál veszélyesebb és végzetesebb ellenfélnek bizonyul.
Ahogy az előzetesek is ígérték, egy valóban grandiózus befejezése született a trilógiának. A forgatókönyv szokásos történetvezetést, párbeszédeket és fordulatokat hozza (és egyben rúgat egy hatalmas kapufát azokkal, akik már hónapok óta találgatták a végkifejletet). A film maximálisan minden végletet kihasznál hangulati szinten, az előző rész hozzá képest egy fordulatos, ámde földhözragadt akciófilm. Nolan ismét remekül alkalmazza az ott megismert módszerét, amikor 3-4 helyszínből összevágva járatja csúcsra az izgalmakat, és ehhez a szokásos gárda ismét hozzáteszi a magáért. Wally Pfister operatőri munkája nem hagy semmilyen kívánnivalót maga után, Hans Zimmer zenéje pedig hatalmast hangulati löketet ad a képsoroknak. Bár csak egy új motívumot tudtam fölfedezni (Bane's Chant), ezt a régiekkel együtt a lehető legtökéletesebben alkalmazzák. A karaktereknél talán nem dolgoztak olyan erős alapanyagból a Nolan-tesók, mint a második felvonásnál, de mindenkiből kihozták a maximumot. Gyakorlatilag a játékidő nagy része alatt Bane a főszereplő (ezzel kapcsolatban ugyanakkor volt egy hiányosság), és Tom Hardy méltó utódja lett Heath Ledgernek (még ha nem is érhet fel hozzá). Egy maszkkal az arcán csak a szemeit és a hangját használva (feliratos verzió előnyei) valósítja meg tökéletesen a szerepét. Legnagyobb félelmem, a Macskanő is bevált, mind karakter (enyhe bevezetetlenséget leszámítva) és meglepő módon színész terén is. John Blake (Joseph Gordon-Levitt) helyét is jól megtalálták a történetben, bár már egyre inkább kezd az az érzésem lenni, hogy Gordon-Levitt mindig ugyanazt a szerepet játssza el évek óta.
"Now you're looking for the secret... but you won't find it, because of course you're not really looking. You don't really want to know. You want to be fooled."
Az a baj, hogy különösebben objektíven észérvekkel nem akarom értékelni ezt az alkotást, mert nem is tudom. Valahol a 150. perc környékén még a fenti bekezdésben leírtak jártak a fejemben, hasonlítgattam A sötét lovaghoz, és vártam a nagy durranást. Lehet, hogy szentimentális vagyok, de nem egy kedvenc filmemnél ültem úgy 10 perccel a vége előtt, hogy "ez eddig jó volt, de mi hiányzik még?", hogy majd a stáblistánál azt mondjam: "Semmi". És itt is hasonló történt, az utolsó jelentek katarzisa egyszerűen átlökött alakításokon, karaktereken, történetvezetésen, hogy csak annyi maradjon, hogy ez a mű egyszerűen zseniális. Nyilván ebből mindenki leszűrheti mire számítson, szigorúan elemezve nem tökéletes film a Felemelkedés, de filmélménynek az.
"That's why every magic trick has a third act, the hardest part, the part we call "The Prestige"."
10/10
