Bár a nagy sikerű sportfilmek kora leáldozott napjainkra, a független vagy művészfilmes szektorban rendre készülnek ilyen jellegű alkotások, elég csak Aronofsky Pankrátorára vagy a nemrég nagy (kritikai) sikert aratott Warriorra gondolni. A címadó alkotás is jól illik ebbe a sorba, bár számomra meg sem közelíti a fent említett kettőt.

Micky Ward (Mark Wahlberg) egy középszerű bokszoló, akit édesanyja (Melissa Leo) menedzsel és narkós féltestvére, Dick (Christian Bale) edz egy lepukkant kisváros hasonlóan elnyűtt edzőtermében. Micky-nek nem sok lehetősége van kitörni, azonban új barátnője, Charlene (Amy Adams) ráébreszti, hogy az egyetlen lehetősége a felemelkedésre az, ha feláldozza a családját a felemelkedés céljából.

A történet alapvetően nagyon jó, de a szkriptelése már az alapoknál meg van lőve. Eleve ott van az a probléma, hogy a forgatókönyvön agyaló 3 ember pályafutása során összesen egy értékelhető munkát tudott összehozni (és sokat elmond, hogy ez a Scott Silver által írt 8 Mile volt), és itt sem nagyon álltak a helyzet magaslatán. A történetvezetés végig zavaros, egy in medias res kezdés után folyamatosan küzd azzal, hogy egyáltalán bármilyen háttérinformációval ellásson a szereplőkről. Így aztán nem is igazán van meg az esély, hogy különösebben kibontakozhassanak a karakterek, akik ráadásul jelenlegi formájukban még meglehetősen szánalmasak is. Ha ezzel még nem veszett ki volna minden drámaiság az élményből, az írók tettek róla, hogy egy-két olyan jelenettel fűszerezzék meg művüket, amely az addig valahogy elevickélő sztorit egyenesen a szatíra határára sodorják.

Ahhoz képest, hogy egy elég nagy katyvaszból kellett dolgozniuk, a stáb többi része tette a dolgát, David O. Russel rendező és Michael Brook zeneszerző tisztességes munkát végzett, bár a képi világ és a soundtrack által létrehozott hangulat nehezen vonatkoztatható el a (talán szándékosan erőltetett) Pankrátor utánérzéstől. (Fun fact: Darren Aronofsky executive producerként működött közre a filmben.) A színészekről is csak pozitívan tudok nyilatkozni, Bale és Leo Oscar-ja teljesen megérdemelt volt (Bale az Amerikai pszichó és A gépész után ismét megmutatta, hogy kellően egyedi szerepben csodákra képes), a többiek pedig a lehetőségekhez mérten (azaz, hogy nincs eljátszható karakterük szinte) teljesítettek.

A lehetőség valahol megvolt, hogy A harcosból is A pankrátorhoz vagy a Warriorhoz hasonló megrázó művet csináljanak, de a forgatókönyvíró-trió áldásos tevékenységének köszönhetően a jó történetből egy olyan végeredmény született, amelyet drámai sportfilm kategóriában a Blöff-fel tudok maximum egy szintre sorolni. A kiemelt alakításokat leszámítva túlzónak érzem a sok Oscar-jelölést, mivel szerintem egy meglehetősen elrontott és középszerű filmről van szó.

6/10